Ezt olvasta már?


Hősiesen küzdött a Budafok, de a ZTE írt történelmet az első diadalával

A Zalaegerszeg hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében a Puskás Arénában.


hirdetés

A sorozat 113 éves történetében a 83. finálén a 19. győztest avatták, ugyanis a kék-fehérek először hódították el a trófeát, miután egyetlen korábbi fináléjukat 2010-ben elvesztették.

A vezető találatot Németh Dániel szerezte a 117. percben, a végeredményt pedig Szalay Szabolcs állította be az utolsó pillanatokban egy hatalmas szabadrúgásgóllal, így a ZTE a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.

A Budafoki MTE szintén először nyerhetett volna, eddigi legjobb szereplése a 2017-es elődöntő volt még harmadosztályú együttesként.

MOL Magyar Kupa, döntő:

ZTE FC-Budafoki MTE 2-0 (0-0, 0-0, 0-0), hosszabbítás után

Puskás Aréna, 24 152 néző, v.: Vad II.

gólszerzők: Németh D. (117.), Szalay Sz. (122.)

ZTE FC: Demjén – Gergényi (Bedi, 98.), Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka – Sankovic (Kovács B., 112.), Tajti (Lesjak, 120.) – Szendrei, Mim (Huszti, a szünetben), Ubochioma (Szalay Sz., 76.) – Ikoba (Németh D., a szünetben)

Budafoki MTE: Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku, a hosszabbítás szünetében), Jagodics, Fótyik – Bíró (Fekete, 89.), Csonka, Kovács D. (Németh M., 65.), Oláh B., Kalmár O. (Margitics, a hosszabbítás szünetében) – Horváth O. (Vasvári, 78.), Beke (Bakti, 100.)

A lelátón a zalaegerszegi drukkerek voltak többségben, akik olyan élőképpel kedveskedtek kedvenceiknek, melyen kék alapon fehér betűkkel a ZTE felirat rajzolódott ki azzal az üzenettel, hogy „a városért, a címerért, a kék-fehér színekért”. A fővárosi szurkolók azt feszítették ki csapatuknak, hogy „írjuk tovább a történelmet”.

Az élvonalbeli Zalaegerszeg az első perctől ráerőltette akaratát a másodosztályú riválisára, így egyértelmű fölényben futballozott, Gundel-Takácsnak már a mérkőzés elején akadt dolga bőven a budafoki kapuban. Tíz perc után azonban kiszabadult a szorításból a piros-fekete gárda, amely elvétve lövésig is eljutott. A huszadik percben már csak a keresztléc mentette meg a zalaiakat a bekapott góltól, majd a kipattanó után kialakult veszélyes szituációban kétszer is a védők tisztáztak a gólvonal előtt. A labdaszerzések után kifejezetten bátran meginduló Budafok a szünetig hátralévő időben is lendületesebben, elszántabban és veszélyesebben játszott, de ígéretes akcióit nem sikerült gólra váltani, mert az utolsó kulcspasszokba rendre hiba csúszott, pedig nem egyszer a ZTE védelmi vonala mögé kerültek a szélsők.

A térfélcserét követően sem változott a játék képe, a másodosztályú fővárosiak támadóbb szellemben futballoztak, ennek nyomán leginkább a zalaegerszegi védelemnek volt dolga. Az idő előrehaladtával viszont kiegyenlítetté vált a találkozó, a csapatok egyre kevesebb kockázatot vállaltak, inkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt. A hajrához közeledve a ZTE próbálta átvenni az irányítást, de a Budafok szervezett védekezésével megakadályozta a helyzetek kialakulását, így következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban többször is percekre beszorult az elfáradó Budafok, de hősies és önfeláldozó védekezéssel tartotta a gól nélküli döntetlent. A nehéz időszakot átvészelve az utolsó 15 percre rendezte sorait a fővárosi csapat, ám amikor már úgy tűnt, kihúzza a 11-esekig, akkor Németh Dániel egy eladott labdából megindulva éles szögből leadott lövésével eldöntötte a kupa sorsát. A kegyelemdöfést Szalay Szabolcs keresztlécről hálóba vágódó szabadrúgása adta meg a remekül küzdő riválisnak.

Boér Gábor vezetőedző szerint a Zalaegerszeg fizikálisan felőrölte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa 1-0-ra megnyert szerdai döntőjében.

„Azt kaptuk, amire számítottunk, azaz nagyon nehéz mérkőzés volt, hiába van osztálykülönbség a csapatok között. Rástresszeltünk a meccsre, kicsit olyan volt, mintha játékosaink önbizalomhiánnyal futballoztak volna, ugyanakkor bebizonyították, hogy óriási sportemberek” – értékelt a győztes szakember, aki bízott abban, hogy fel tudják őrölni az ellenfelet, mert szerinte látszott a ZTE fizikális fölénye a hosszabbításban.

Az alig tíz napja kinevezett tréner elárulta, azért kezdett három belső védővel, hogy stabilitást adjon a csapatának, illetve a BMTE ne tudjon átmenetekből gólt szerezni, ami az erőssége. A félidőben pedig a vezető találatot szerző Németh Dánielt azért cserélte be, mert úgy érezte, mozgékonyabb csatárra van szüksége elöl a Budafok fáradó védőivel szemben.

„Le a kalappal a Budafok előtt, mert bizony volt szerencsénk is, de tettünk érte, hogy legyen. Örülök, hogy nekünk sikerült feltenni a pontot az i-re. Rendkívül éles volt az ellenfél, Mátyus Jánosról köztudott, hogy jól tudja feltüzelni a csapatát, nekünk pedig nagyon nem volt könnyű azt figyelembe véve, hogy a legtöbben kötelező győzelemként könyvelték el ezt a meccset” – dicsérte az ellenfelet Boér Gábor.

Mátyus János azzal kezdte az értékelését, hogy a kupadöntő örökre szép emlék marad a klub számára még akkor is, ha „most nagyon sajog is ez a seb”.

„Küzdelmes találkozó volt. Az első félidőben talán több veszélyes lehetőségünk volt az ellenfelünknél, a másodikban ez kiegyenlítődött, a hosszabbításban pedig a ZTE fölénk nőtt. De csak néhány perc választott el minket attól, hogy eljussunk a 11-esekig és meglepetést okozzunk” – mondta a korábbi válogatott játékos, aki elárulta, mindenképpen el akarták kerülni a hosszabbítást, mert a Zalaegerszeg erőállapotban még az élvonalban is kiemelkedőnek számít.

Mátyus arról is beszélt, hogy egy kupadöntőn nincs tét és nyomás nélküli mérkőzés még akkor sem, ha az egyik fél alacsonyabban kvalifikált, éppen ezért a csapata futballozni és nyerni jött a Puskás Arénába. Megjegyezte, azt nem tartja igazságosnak, hogy NB II-es csapatként nem foglalkoztathatnak légiósokat, míg az élvonalbeli riválisoknál szerepelhetnek ezek a labdarúgók.

A ZTE hosszabbításban 2-0-ra múlta felül a Budafokot, így a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.







0

hírek innen, onnan

Ismét emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja

Istmét emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és...

Ez a legjobb hajgöndörítési technika a fodrászok szerint, amit valaha kipróbálhatsz

A legjobb vonásaidat tudod kiemelni, ha megtanulod, hogyan göndörítsd a hajad az arcformád szerint! Ismerd meg, mi az a contour waves technikát!

Kiss Gergely: "Csapatemberként nehezen emelek ki egy valakit"

Háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, Világkupa- Világliga- és Euroliga-győztes vízilabdázó, a MATE-Gödöllői EAC-MSA...

Ha 1974-1994 között születtél, akkor komoly bajban vagy.

A mai 30-50 éves korosztályba tartozó emberek többsége jellemzően ma még aktív, dolgozik, és kevésbé gondolkodik azon, hogy mi lesz majd...

Folyamatos fejlesztések a SPAR-nál - megújult az újpesti SPAR szupermarket

A SPAR Magyarország minden évben több milliárd forintot fordít arra, hogy a mai kor elvárásainak megfelelő, modern üzleteket építsen,...

Putyin: nőtt a külföldi cégek száma az orosz piacon

Az orosz elnök szerint ebben az országban dolgozni "nyereséges volt, nyereséges most is, és nyereséges lesz".

Továbbra is az energiaárak jelentik a legnagyobb kihívást a vállalkozóknak

Az MBH Bank reprezentatív felmérésben vizsgálta a mikro- és kisvállalkozások helyzetének változását a tavalyi évhez képest. A kutatás...

Kórházi fertőzések: Új tisztítószert adna az államtitkár, a szakértők inkább több nővérnek örülnének a kórházakban

Hiába a szigorú előírások, ha nincsen, aki elvégezze a feladatot. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára....

Ezekre a megyékre adtak ki figyelmeztetést tartós, sűrű köd miatt péntekre

Az éjszakai órákban főként a délnyugati és a középső országrészben képződhet nagyobb területen köd, illetve zúzmarás köd, mely...

Dömötör Csaba: a magyar turizmus rekordközeli eredményt ért el idén

Már megközelítette azt a rekordot, amelyet a járvány és a háborúk előtt, 2019-ben felállított.

0

Sport

Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt

Elképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.

Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás

Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.

Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek

Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.

Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó

A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága

Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében

A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.

Szoboszlai befogta az őt leghangosabban kritizáló angol újság száját

A liverpooli lap nem spórol a dicsérettel a magyar focista szerda esti mesterműve után.

0

Bulvár

"A k*rva anyád." - Alföldi Róbert kiakadt és ráförmedt az őt megalázó oktatójára, ezért nincs jogosí...

Alföldi Róbert őszintén mesélt arról, hogy miért nincs jogosítványa, annak ellenére, hogy ő már a főiskolai évei alatt szeretett volna. Állítása szerint annyira nem jött ki az oktatójával, hogy az egyik alkalom

Óriási viccel reagált a havazásra a Magyar Közút Zrt.: kiraktak egy Havas Henrik fotót

Az egész országot megbénítja a rég nem látott nagy hó, az állami cég azonban nem vesztette el a humorérzékét.

Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho

Brutális gázszámlák az MVM-nél: rossz hírt közölt Lantos Csaba

Jövőre még érkezhetnek indokolatlanul magas összegű számlalevelek.

Felfoghatatlan: meghalt Andresz Kati

68 éves korában meghalt Andresz Kati színésznő, szinkronszínész, aki olyan hírességeknek kölcsönözte a hangját, mint Romy Schneider és Susan Sarandon. A színésznő halálhírét a színház.online közölte a honla

Eldőlt, mennyivel drágulnak az üzemanyagok január 1-től

A NAV oldalán megjelent legfrissebb jövedékiadó-módosítás.

0