0
Szolnokinapilap » Pályázatok

A Magosz szerint jogos az AKG-pályázatok érvénytelenítése

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a Nemzeti Földalap (NFA) helyesen járt el, amikor a pályázati kiírásban szereplő feltételek hiányában - vagyis, hogy az adott pályázónak nem volt ötéves földhasználati jogosultsága - nem kötötte meg a szerződéseket...Tovább

Tízmilliárdos munkaerőpiaci program Észak-Alföldön

Több, mint tízmilliárd forintos támogatással mintegy tízezer állásnélkülinek indult munkaerőpiaci program az Észak-alföldi Régióban - közölte Kolozs Sándor, a regionális munkaügyi központ általános főigazgató-helyettese sajtótájékoztatón Nyíregyházán pénteken.Tovább

Négymilliárd forint jut városfejlesztésre az Észak-alföldi régióban

Mintegy négymilliárd forinthoz juthat városfejlesztés címén nyolc Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei település - közölte Fésüs László, a Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese az MTI-vel szerdán Nagyecseden.Tovább

Nem szüntetik meg az NFÜ-t

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) nem jelenti az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) azonnali eltörlését, nem szűnik meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a közreműködő szervezetek sem - írja keddi számában a Népszabadság.Tovább

A Széchenyi Kártya Program újabb lehetőséget ad a kkv-knak

A hazai kisvállalkozások támogatását, talpra állítását szolgálja a Széchenyi Kártya Program kibővítése - hangsúlyozta a kormányszóvivő.Tovább

A Volánbusz személyszállítási szolgáltatást vásárol Dél-Magyarországra

A Volánbusz Zrt. két közbeszerzési felhívást tett közzé menetrendszerű, közforgalmi autóbusz-közlekedés ellátására Délkelet-Magyarország, illetve Délnyugat-Magyarország irányában - derült ki a legújabb Közbeszerzési Értesítőből. Tovább

Több, de alacsonyabb értékű közbeszerzés zajlott az első félévben

Az idei első félévben 4.356 közbeszerzés zajlott le 708,8 milliárd forint értékben, a közbeszerzések száma 145 százalékkal nagyobb, míg az értékük 6 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél - mondta Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.Tovább

Azok kapnak pénzt, akik jól tudnak pályázni

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatoknak járó támogatást nem a legrosszabb helyzetben lévő önkormányzatok kapják, hanem azok, amelyek jól tudnak pályázni - írta a hétfői Napi Gazdaság. Tovább

Leállítaná a szaktárca a Volánbusz közbeszerzését

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Volánbusz Zrt. autóbusz-beszerzési tenderének leállítását kezdeményezi.Tovább

Visszavonták a szélerőművek létesítésére kiírt pályázatot

A Magyar Energia Hivatal visszavonta a szélerőművi kapacitás létesítésére kiírt pályázatát - közölte a MEH az MTI-vel csütörtökön.Tovább

Szeptember 1-ig pályázhatnak támogatásra a fiatal gazdák

Az eredeti július 1-jei határidő helyett szeptember 1-jéig pályázhatnak támogatásra a fiatal gazdák, miután a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) módosította az erről szóló rendeletet - adta hírül a szaktárca honlapján.Tovább

Ketten indulnak a rádióelnöki posztért

Ketten indulnak a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázaton, miközben előzőleg hatan vásárolták meg a pályázati dokumentációt.Tovább

Újabb IMF-hitelről fog tárgyalni a kormány

Új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF) 2011-re - nyilatkozta az fn.hu-nak Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója.Tovább

Nem kell nullás igazolás a közbeszerzési kifizetéshez

December 31-ig meghosszabbította az Országgyűlés annak a rendelkezésnek a hatályát, amely alapján a 200 ezer forint feletti közbeszerzési kifizetéseknek nem lehetnek akadályai a 2008. szeptember 30-át követően keletkezett köztehertartozások.Tovább


Önnek mi a legfontosabb a munkahelyén, a suliban?








Nyilvános a Jobbik fővárosi listája


A Jobbik sajtótájékoztatón nevezte meg azt a hat indulót, aki esélyes befutó lehet a Fővárosi Közgyűlésben. A párt arra számít, hogy mivel a...