Ezt olvasta már?


Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap

A honvédelmi tárca kiemelt rendezvényeként ismételten lesz Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten, 2010. augusztus 7-én, 8-án, a Repülőbázison.


0
0
0

hírek innen, onnan

Új parancsnoka van a Készenléti Rendőrségnek

Vezetőváltás történt a Készenléti Rendőrségnél: a belügyminiszter felmentette tisztségéből Tarcsa Csabát.

Katonák lőhetik ki a vaddisznókat Magyarországon: ekkor vethetik be ellenük a honvédséget

Rendkívüli intézkedésekre lehet szükség egy veszélyes fertőzés miatt.

Horn Gábor: Orbánnal ezt a helyzetet nem lehet megúszni

A szakértő szerint a Fidesz akár az MSZP sorsára is juthat.

Starmer nem képes megvédeni az országot – Kitálalt a lemondott brit védelmi miniszter

A tárcavezető azért mondott le, mert meglátása alapján a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyet a jelenlegi...

Többmilliós sérelemdíjat fizethet a TV2 és a Mediaworks az újbudai polgármesternek

Első fokon kimondták: összehangolt lejárató kampányban hazudtak róla a kormánylapok a 2019-es választás idején.

Kimondta a neves asztrológus! Ez a 4 csillagjegy nagyon gyakran bánt meg másokat

Vannak emberek, akik őszinteségükkel, hirtelen természetükkel vagy éppen makacsságukkal könnyen megbánthatják a környezetüket –...

Durva pusztítást végzett az éjszakai vihar, rengeteg helyre riasztották a tűzoltókat

Országszerte sok munkát ad a tűzoltóknak az éjszakai vihar: több mint százhetven káresetet számoltak fel.

Török Gábor: egyre nagyobb politikai kockázatot jelenthet ez az ügy Magyar Péter számára

Érdekes fordulatot lát a kibontakozó közjogi konfliktusban Török Gábor. A politikai elemző szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök...

Németország nem támogatja Ukrajna teljes jogú EU-tagságát

Németország fékezné Ukrajna uniós csatlakozását: Berlin szerint egyelőre nem jött el a teljes jogú tagság ideje. A Németország nem...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0