Ezt olvasta már?

15 városban szerveznek tüntetést a státusztörvény ellen csütörtökre. Sopron, Pécs, Debrecen és Miskolc mellett Budapesten is tüntetés lesz

A Pedagógus Szakszervezet szerint a státusztörvény bevezetésének eredményeként a vidéki kisiskolák bezárása következhet. A Momentum az Európai Bizottsághoz fordu...


origo.hu - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, mert a haza védelme közös ügyünk

Nem maradt több időnk, és nincs új esélyünk hazánk védelmi képességeinek megfelelő szintre emelésében, sokkal gyorsabban és hatékonyabban kell a haderőfejlesztést végrehajtanunk - jelentette ki az origónak adott interjúban a honvédelmi miniszter.


hirdetés

 

 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki egy éve tette le a miniszteri esküjét, kifejtette, a békekatonaságból, "egyenruhás munkavállalók" szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni.

Elmondta, 2016-tól kezdődően komoly építkezés indult meg a haderőben. A háború azonban teljesen új helyzetet teremtett. Most Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első - szögezte le.

Emlékeztetett arra, hogy a tavaly alakult új, ötödik Orbán-kormány határozottan elutasítja a háborút, tűzszünetet akar és béketárgyalásokat. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nagyon erős a háborúpártiak ereje és nyomása, de ki kell, és ki fogunk maradni a háborúból.

Utalva a miniszterelnök évértékelő beszédére, kijelentette: szárazon tartjuk a puskaport, azaz kihasználjuk a lehetőséget, és megerősödünk. Ebben a ciklusban egyedülálló esélyünk van erre, mert adott a politikai támogatás, pénzügyi erő és a társadalom is fontosnak tartja a biztonságunkat.

A jövő évi költségvetésről "ami a mostani háborús időkre készül" azt mondta, hogy olyannak kell lennie, amelyben az ország biztonsága az egyik legfőbb prioritás: mindenki érti és érzi, hogy helyettünk senki nem fogja megvédeni a hazánkat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Origónak elmondta, hogy a jövő évi költségvetés is a mostani háborús időkre készül.Fotó: Csudai Sándor - Origo

 

Hozzátette: ahhoz, hogy a NATO biztonsági garanciái életbe léphessenek, nekünk is el kell végeznünk a feladatainkat, és mindenekelőtt egy erős, nemzeti haderővel kell rendelkeznünk, nem hagyatkozhatunk kizárólag másokra. "Azon dolgozom az első nap óta, hogy ez az esély sikert hozzon" - fejtette ki.

Közölte, hogy önkéntes századosként szolgálva, megismerte a haderő belső állapotát alulról, miniszterként pedig felülről. Mindkét nézőpontból egyértelmű, hogy mélyreható szervezeti-kultúra változásra van szükség: "békekatonaságból, egyenruhás munkavállalók szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni, amivel számolni kell a régióban. Nem bántani akarom ezzel a seregben ma is szolgáló, számtalan kiváló katonát, hanem érzékeltetni akarom, hogy milyen hozzáállást várok tőlük" - fejtette ki.

Közvetlen szomszédságunkban egy véres, 20. századi típusú háború dúl, menekültek özönlenek a határainkon át, ezért - mint mondta -, Közép-Európa és Magyarország nem tekinthet magára többé úgy, mint a háború kitörése előtt.

"A nyugati világ összefogott, és eddig sosem látott mennyiségű fegyvert ad át a megtámadott félnek, Ukrajnának. Ezzel Ukrajna eséllyel tud szembeszállni a szuverenitását veszélyeztető támadó ország sok belső problémával küzdő, de nagy tartalékokkal rendelkező haderejével. A szándékos vagy véletlen eszkaláció lehetősége eközben folyamatosan nyitott" - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarország a NATO keleti szárnyán, és a háborúval szomszédos országként, mindenki számára megkerülhetetlen tényező földrajzi elhelyezkedése, és a haderőfejlesztésünk üteme és mértéke okán is.

Magyarország a saját haderejének fejlesztését európai uniós partnerek választásával és önálló védelmi ipar fejlesztési fókusszal kezdte meg - emlékeztetett, utalva a Zalaegerszegen épült Lynx gyalogsági harcjármű-gyárra, a kiskunfélegyházi Cz-colt termékeket készítő kézifegyvergyárra és az Airbus helikopter alkatrészeit gyártő gyulai üzemre. Hozzátette, egyéb beruházások mellett így fog megépülni Várpalotán a nagy kaliberű lőszer- és robbanóanyag-üzem is.

A haderő katonai és polgári vezetésének az a dolga, hogy minden eshetőségre felkészüljön annak érdekében, "hogy a magyar emberek nyugodtan hajthassák álomra a fejüket, és ezt meg is tesszük" - jelentette ki az interjúban a honvédelmi miniszter.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók

Price Márton Péter útban a csúcs felé, a Hillary lépcsőnél találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó...

250 kilogrammos erszényes maradványaira bukkantak

Az állat 3,5 millió éve élt Ausztráliában.

Vasvári Vivien visszatérő betegséggel küzd

Az első terhessége idején kezdődtek a panaszai.

Harry herceg kitálalt: így veri át az embereket Vilmos herceg

Harry hercegnek elege lett abból, hogy mindig mindenért ő a hibás.

Meglepő, ami rá vár: ez lesz Kamilla sorsa, ha Károly előbb meghal, mint ő

Már most lehet tudni, hogy mi történik akkor, ha Károly király hamarabb hal meg, mint Kamilla királyné.

Jön a mérlegelés repülés előtt: minden utast meg fognak mérni.

Nem mindegy, ki és mi hány kiló, aki és ami repülőre kerül.

Gigantikus fejlesztés jön az ország legnagyobb üdítőgyártójánál

Összesen mintegy 23 millió euró (hozzávetőleg 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási, illetve logisztikai kapacitásait a...

Köllő Babett felhúzta a szoknyáját, mindenkit meglepett azzal, ami alatta volt

Köllő Babettet egyáltalán nem zavarta, hogy ilyen helyzetben kamerázzák.

Válaszolt a Móra Könyvkiadó, miért nem jelenhetett meg a magyar írónő melegekről is szóló könyve

Az egyik legfontosabb szempont, hogy az adott mű megfelelő irodalmi értéket képviseljen. (Kultúra)

Drámai döntést hozott a Jóban Rosszban színészének özvegye

Tóth Judit nem tudja feldolgozni szeretett férje halálát.

Csak az alsóneműik színére nem kíváncsiak – átveszi az állam a védőnői ellátást

Július 1-től az állam hatáskörébe tartozik a védőnői ellátás, az átállás előkészítése azonban többeket aggodalommal tölt el. 

Rogán államtitkára Ukrajna NATO-tagságát támogató egyeztetésen vett részt

Legalábbis részt vett azon a találkozón, ahol a felek megerősítették, hogy egységesen készek Kijevet támogatni, ameddig csak szükséges. 

Sport

Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa

Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.

19 évesen meghalt a magyar focikapus

Küzdött, ameddig csak tudott.

Több focistát is kirúgott a Fehérvár

Nagytakarítás kezdődött a fehérvári focicsapat háza táján.

Holtan találtak egy hegymászót a Himaláján

A híres hegymászó holttestét 8400 méteren találták meg.

Több mint ezer kiló kokainnal bukott meg a korábbi holland válogatott focista

Nem volt elég izgalmas a foci a holland szélsőnek.

Hátborzongató dolgot tett a Bayern München

Nem véletlenül mondják, hogy úgy, ahogy ők nyernek, más nem tud. De veszíteni sem.

Agyhalottá vertek egy 15 éves játékost a focimeccsen

Egy 16 éves ellenfél volt a feltételezett elkövető, őrizetbe vették.

Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse

Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.

Vele pótolná Carlo Ancelotti Karim Benzemát Madridban

A francia szerződéshosszabbítási ügye körül mintha megrekedtek volna a dolgok.

Hat jelölt: Közülük kerülhet ki a Real Madrid új 9-ese

Fiatal csillagok és veterán játékosok is szerepelnek a listán.

Áttörés Asensio jövőjét illetően: Egy lépésre van új klubjától

Új bajnokságban, de spanyol edző kezei alatt bizonyíthat.

Mindegy, hogy magyarokkal vagy külföldiekkel, de a BL-csoportkör a Fradi célja

Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója elmondta, az a céljuk, hogy a következő szezonban megszerezzék sorozatban hatodik bajnoki címüket, amire még nem volt példa a klub történetében, emellett be szeretnének jutni a Bajn

0

Bulvár

Arnold Schwarzenegger szívszorító búcsúja Bruce Willistől: "Hatalmas sztárként fogunk emlékezni rá"

Vajmi kevés az esély arra, hogy Willis és Schwarzenegger valaha is fog még kommunikálni egymással az életben - ennek az egyetlen oka a Die Hard korábbi sztárjának egyre súlyosabbá váló betegsége -, így az Osztrák

Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...

Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.

Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta

A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.

Napokon belül a második világháborút idéző „teljes mozgósítás” jöhet Oroszországban

Vlagyimir Putyin teljes mozgósításra készülhet. Szakértők szerint könnyen elképzelhető az ukrajnai konfliktus eszkalációja.

Olyanért támadta Szöllősi Györgyit, az ATV műsorvezetőjét Szabó Tímea, amit nem mondott – a csatorna keményen ...

Az ATV szerint Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek parlamenti frakcióvezetője uszított hétvégi közleményében Szöllösi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd című műsorának műsorvezetőjével és a csatornával szemben. A

Ha ilyen a köröm a lábujjadon, azonnal menj orvoshoz

A gyakorlott orvosi szem ránézésre kiszúrja belőle a bajt.

Fotón a Salgótarján felett 28 ezer km/órás sebességgel elhúzó Nemzetközi Űrállomás

Olykor szabad szemmel is lehet látni a 400-420 kilométer magasságban száguldó Nemzetközi Űrállomást.

Még egyetlen kormány sem kapott olyan pofont Brüsszeltől, amilyet most Orbánéknak szánnak

Európai parlamenti képviselők és diplomaták megakadályoznák, hogy Magyarország 2024 júliusában átvegye az Európai Tanács soros elnökségét.

Ennyibe kerül lehozni egy holttestet a Mount Everestről

Az összeg attól függ, hogy milyen magasságból hozzák le, és mennyi munkaórát vesz ez igénybe.

Júliustól magánbiznisz lesz a szemétszállítás – jön a szennyező fizet elve

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jével, és az európai uniós előírásoknak megfelelően létrejön az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium

Ez Suhajda Szilárd lenne? Sokkoló felvétel került elő egy halottról a Mount Everesten

Hegymászók jelentkeztek be TikTok-on a Mount Everestről, akik egy halott próbálkozó mellett mentek el.

0