Ezt olvasta már?


Hivatalosan is mellékhatás lett a vérrögképződés az AstraZeneca oltásánál

Újabb állásfoglalások érkeztek az európai (EMA) és a brit (MHRA) gyógyszerhatóságoktól az AstraZeneca oltások használatával kapcsolatban. Mindkét szervezet elismerte, hogy van kapcsolat a vérrögök kialakulása és az oltás között, de az estek száma alacsony, így a vakcina előnyei továbbra is meghaladják a kockázatait.

 

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szerdai tájékoztatása szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag előnyei változatlanul messze meghaladják a vakcina alkalmazásával járó esetleges vérrögképződési kockázatokat. A brit kormány szerda esti állásfoglalása szerint ennek alapján a vakcina biztonságos, hatékony és már eddig is emberéletek ezreit mentette meg.

 

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) ugyanakkor elővigyázatossági megfontolásból egyelőre azt javasolja, hogy a fiatal felnőtt korosztálynak, azaz a 30 év alattiaknak lehetőség szerint más vakcinákat ajánljanak fel.

 

June Raine, az MHRA vezérigazgatója Londonban tartott szerdai sajtóértekezletén elmondta: az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból március 31-ig 20,2 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül 79-nél – 51 nőnél és 28 férfinél – jelentkeztek a vérrögképződés egy ritka típusának tünetei, mindegyikük esetében az első dózis után. Az érintettek közül 19-en meghaltak.

 

Raine professzor elmondta: ez azt jelenti, hogy egymillió beoltott közül négy ember esetében lehet észlelni megnövekedett vérrögképződési kockázatot. Kijelentette: az MHRA által elvégzett vizsgálat megerősíti, hogy e ritka és jelenleg csak gyanítható mellékhatás jelentkezésének kockázata rendkívül csekély. June Raine úgy fogalmazott: az előnyök és a kockázatok megoszlása különösen az idősebb beoltottak számára nagyon kedvező, a fiatalabb korosztályok esetében ugyanakkor “kényesebb” ez az egyensúlyi megoszlás.

A vérrögképződéses esetek nyilvánosságra kerülése után számos ország felfüggesztette az AstraZeneca vakcinájának használatát, majd a rövid szünet után a legtöbb országban újraindultak az oltások, de néhány ország már csak az idősebb korosztályoknak adja be ezt a vakcinát.

 

A német egészségügyi minisztérium képviselője úgy nyilatkozott: jogi kötelezettsége volt az AstraZenaca oltások használatának felfüggesztésére amíg az EMA lefolytatta a vizsgálatát. Elmondta, hogy a mellékhatások (azaz a vérrögképződések) előfordulásának aránya 3-4-szerese volt a normál esetben elvárható mértéknek, és az esetek nagyobb része fiatal nőknél fordult elő.

 

Németországban a fentiek miatt már csak a 60 év feletti korosztálynak és a magas veszélyeztetettségű csoportoknak javasolják az AstraZeneca oltását. Azon 60 év alattiak számára, akik már megkapták az első adagot az AstraZeneca vakcinából, az ismétlő oltást már egy másik típusú oltással javasolják kiváltani.

 

Kilenc haláleset az AstraZeneca oltás után Németországban

 

Wei Shen Lim, a brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) Covid-19-albizottságának elnöke a sajtótájékoztatón közölte: a kockázatok megoszlása alapján a testület azt javasolja, hogy a 18-29 év közötti korosztály tagjai inkább a Pfizer- vagy a Moderna-vakcinában részesüljenek, olyan esetekben, amikor ez lehetséges.

 

Wei Shen Lim professzor hangsúlyozta ugyanakkor: a JCVI nem azt javasolja, hogy a brit kormány bármelyik korosztály esetében bármelyik vakcina alkalmazását leállítsa, a testület ajánlása csak azt jelenti, hogy véleménye szerint érdemes előnyben részesíteni “egy bizonyos oltóanyagot egy másikkal szemben egy adott korosztály esetében”. Hozzátette: a JCVI-t ennek az ajánlásnak a megfogalmazásában is csak a lehető legmagasabb fokú elővigyázatosság vezérli, nem pedig az, hogy súlyos aggályai lennének a Nagy-Britanniában alkalmazott vakcinák biztonságával kapcsolatban.

 

Sir Munir Pirmohamed professzor, a brit kormány gyógyszerbiztonsági tanácsadó bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón – az AstraZeneca-vakcina és a Covid-19 betegség kockázatait összevetve – elmondta: a koronavírus-fertőzés következtében kialakuló Covid-19 betegség súlyos formája az esetek 7,8 százalékában tüdőembóliát, a betegek 11,2 százalékánál mélyvénás trombózist okoz, és azok közül, akik a Covid-19 miatt intenzív osztályra kerülnek, 23 százaléknak a szervezetében alakul ki valamilyen vérrögtípus.

 

Pirmohamed professzor úgy fogalmazott: mindez összefüggéseiben mutatja meg, hogy a Covid-19 betegség kialakulása sokkal magasabb vérrögképződési kockázattal jár, mint amekkora kockázatot az Oxford/AstraZeneca-vakcina beadása után előforduló rendkívül csekély számú vérrögképződéses eset jelent. Hozzátette: még annak egyértelmű bizonyítása is további kiterjedt tudományos kutatómunkát igényel, hogy valóban létezik-e közvetlen okozati összefüggés a vakcina alkalmazása és az utána igen kis számban jelentkező vérrögképződéses esetek között.

Hivatalosan is fel kell tüntetni

 

Az AstraZeneca gyógyszeripari csoport szerda este Londonban ismertetett állásfoglalásában közölte: a brit és az európai gyógyszerfelügyeleti hatóságok egybehangzó eredményű vizsgálatai szerint a vakcina magas szintű védelmet nyújt a Covid-19 betegség bármilyen súlyosságú formájának kialakulása ellen, és ez az előny messze túltesz a kockázatokon.

 

Mivel azonban a hatóságok nézete szerint lehetséges a kapcsolat a vérrögképződéses esetek és az oltóanyag között, és az a kérés fogalmazódott meg, hogy ezeket az eseteket rendkívül ritkán előforduló potenciális mellékhatásként kell nyilvántartani, az AstraZeneca a felügyeleti hatóságokkal együttműködésben végrehajtja a megfelelő módosításokat a termékinformációban – áll a cég közleményében.

 

Forrás: MTI / BBC / Guardian







0
0
0

hírek innen, onnan

11 évvel a bemutatója után ismét meghódította a nézőket ez a film Mat Damon főszereplésével

Ridley Scott 2015-ös tudományos-fantasztikus sikere, a Mentőexpedíció váratlanul visszatért az Apple TV legnépszerűbb filmjei közé.

Banánízű gyümölcs a magyar kertben? Az indián banán nem mindenhol érzi jól magát

Az indián banán egzotikus különlegességnek számít, de nem minden magyar kertben hoz bőséges termést! Íme, a helyigény, beporzás, víz,...

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz.

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy...

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin...

A Star Wars-sorozat, amit szinte minden rajongó várt

Ewan McGregor hatrészes minisorozata az évtized egyik legérettebb és legmélyebb Star Wars-produkciója lett.

Korán indul a szüret? Az illatos fajtáknál néhány nap is sokat számíthat

A szüret időzítése kulcskérdés az illatos szőlőfajtáknál. A túlérés, az aromák elvesztése és az időjárás kiszámíthatatlansága...

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb...

Az AI-laborok tesztjei valódi rendszereket törtek fel – ki fizet a kárért?

Az autonóm hackelés a laboratóriumi próbákon már nem mindig maradt a kijelölt hálózaton: az OpenAI...

Lebuktatták Mészáros Lőrincet, aki Monte-Carlóban ácsorgott, de mire hazaért, az M6-os is elúszott

Egy 444-es olvasó augusztus 11-én belebotlott Mészáros Lőrincbe a monacói éjszakában, a La Môme étterem...

Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ

Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...

Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!

Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0