Volner rendkívüli tisztújítást kezdeményezett a Jobbikban
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte egy a Figyelő internetes kiadásában pénteken megjelent levél szerint Volner János.
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte egy a Figyelő internetes kiadásában pénteken megjelent levél szerint Volner János, a Jobbik alelnöke arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek "senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra".
Volner János - a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek címzett - levelében a portál ismertetése szerint azt írta: a Jobbikban most zajló folyamatoknak az égvilágon semmi közük nincs az általa által is támogatott néppártosodáshoz, ahogyan a hétvégi kongresszuson elfogadott kiáltványhoz sem.
A Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel - veti fel a politikus, aki szerint ezzel a szövetséggel immár nyíltan felvállalva létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása. És ez még csak a kezdet - idézi a portál a Volner Jánosnak tulajdonított levelet, amelyben az alelnök úgy fogalmaz: számára ez teljességgel elfogadhatatlan. "Mi lesz így a nemzeti értékrendünkkel, az eredeti céljainkkal?" - teszi fel a kérdést.
Az alelnök a pártvezetés szemére veti azt is, hogy "a szabadkőműves spekuláns, Soros György" szervezeteivel és a DK-val szövetkezik.
Volner János úgy értékeli, a Jobbik katasztrofális állapotban van: a tagság jelentős része kilépett, polgármestereinek fele, sok önkormányzati képviselője távozott, "elüldözték" a párt legnépszerűbb női politikusát, Dúró Dórát és "rengeteg értékes embert", "eközben a Jobbikon belül gátlástalan eszközökkel folyik a kiszorítósdi". Volner szerint őt például többen is folyamatosan, a legaljasabb eszközökkel "nyírják", amiért nem hajlandó elfogadni a nemzeti politizálás feladását és ellenzi a baloldallal összeborulást.
"Bocsánat, de én nem kurvának álltam! A Nemzet ügyeiben nincs és nem is lehet alku!" - fogalmaz a Figyelő által idézett levélben a politikus, aki szerint a parlamenti frakció hitehagyott, csakúgy, mint a párt vezetői, hiszen Vona Gábor és Gyöngyösi Márton is arról beszélt egy-egy interjúban, hogy teljesen reménytelennek látja a Fidesz leváltását.
A jelenlegi, karakterét vesztett politikánkkal már csak biodíszlet leszünk a Fidesz rendszerében, nem csodálkozhatunk tehát, hogy a tehetetlen és ordítóan kormányképtelen ellenzék miatt megerősödött az ellenzékváltó hangulat - írta a Figyelő szerint Volner János, aki levelét azzal zárta, hogy kezdeményezte az elnökség feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását.
hírek innen, onnan
Magyar Péter is beszédet mond az MTA 200. közgyűlésén
A hétfői ünnepi ülés után tisztújítást is tart a tudományos akadémia, ami után Krasznahorkai László is felolvasást tart.
XIV. Leó pápa elítélte a sajtószabadság megsértését
XIV. Leó pápa a sajtószabadság világnapja alkalmából elítélte a médiaszabadság világszinten tapasztalható megsértését, és...
Zoe Kravitz és Harry Styles két esküvőt terveznek - Bennfentesek szerint már a babáról is beszélgetnek
A két sztár egy londoni és egy New York-i ceremóniát is tervez alig egy hónappal az eljegyzésük után. Források szerint a pár a...
Ennyibe kerül idén a hamburger és a gulyás a MÁV balatoni étkezőkocsijában
Május 1-jétől újraindult az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest és Keszthely közötti Balaton InterCity-járatokon. A gulyásleves ára...
Videó: Drámai baleset a Balaton Parkban, kórházba került a portugál Superbike-versenyző
Miguel Oliveira a Superbike-világbajnokság magyar futamán bukott, miután egy másik versenyző nekicsapódott. A portugál pilótát...
Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten
Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök...
Külföldi foci: 31-szeres bajnok lett a Porto - videó
Az FC Porto lett a portugál élvonal legjobbja.
Újraindítás vagy kikapcsolás – melyik a jobb választás Android-telefon esetén?
Az Android-telefon újraindítása szinte mindig hatékonyabb, de bizonyos helyzetekben a kikapcsolás indokolt lehet.
Zenga.hu: 200 millió forint felett kezdődik a valódi prémium kategória az ingatlanpiacon
A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az...
Karácsony Gergelyék mindenkinek megfelelő megoldást keresnek, miután Magyar kiakadt a rendszerzáró koncert miatt
Reagált a Főpolgármesteri Hivatal Magyar kommentjére, megfontolják a felvetéseket.
Halálos baleset a La Manche csatornán
Zátonyra futott vasárnap Franciaország északi partjainál egy kisebb hajó, amely az Egyesült Királyságba tartott, a balesetben két fiatal...
Fordulópont előtt az elektromos autózás Magyarországon
A Magyar Mérnöki Kamara javaslata egy olyan integrált ösztönzőmodell kialakítása, amely egyszerre szolgálja a környezeti célokat, a...
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát
A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban
Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.
Az ukrán–orosz döntő vége: hátraszaltózás, pezsgőzés és közös sírás
Pályafutása legnagyobb sikerét érte el a tinédzserként még nagyobb tehetségnek kikiáltott teniszező.
Bulvár
Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire
Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja
Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak
Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”
Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.
Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába
Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


