Vivicittá: Nash és Staicu pályacsúccsal nyert félmaratonon
A brit Dan Nash és a magyar Staicu Simona egyaránt pályacsúccsal nyerte meg vasárnap a 32. Telekom Vivicittá budapesti városvédő futás félmaratoni számát. - Pécsi Napilap -
A rendező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint a férfiaknál a címvédő Csere Gáspár 16 kilométeren át vezetett, ezután lehagyta őt brit vetélytársa, aki végül 1:06:50 óra alatt ért célba, megelőzve Galamb Csabát és Cserét. A bajnoknak volt kivel ünnepelnie győzelmét, mivel a 83 résztvevő ország közül Nagy-Britanniából érkeztek a legtöbben.
A női versenyen az immár kilencszeres győztes Staicu Simona szinte ellenfél nélkül, egy perc előnnyel ért célba 1:21:43 óra alatt.
A 45 éves Staicu rövid pihenő után a 10 kilométeren is elindult, ahol 13 másodperc hátránnyal a második helyre szorult a szekszárdi Ohn Kinga mögött. A klasszikus Vivicittá távon a férfiaknál a szentgotthárdi Koszár Zsolt megismételte két évvel ezelőtti győzelmét, megelőzve a riói olimpikon Józsa Gábort.
Félmaratonon 8000 egyéni és 1200 párosban futó nevező állt rajthoz, a kétnapos eseményre összesen 28 100 nevezés érkezett. A félmaraton és a 10 kilométeres Vivicittá mellett megrendezték az 5 kilométeres Midicittát, a
hírek innen, onnan
Gyurcsány Ferenc: Állami politika nem épülhet bosszúra
Úgy véli, a sérelmet szenvedőknek jár, hogy sérelmüket elismerjék, a felelősöket pedig törvényesen felelősségre vonják, de a...
Elkezdődött a bárkák irányított süllyesztése Paksnál, máris nőtt a Duna vízszintje
A felajánlásokat is várják.
Súlyos hiányosságokat tártak fel az Országos Színháztörténeti Múzeumban, műtárgyak is veszélybe kerültek
Rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálat tárt fel komoly problémákat az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet működésében,...
Ezek a "kínai" Volkswagenek jelenhetnek meg Európában
A Handelsblatt értesülései szerint a Volkswagen belső megvalósíthatósági tanulmányt készít arról, hogy Kínában fejlesztett típusait...
IVF-kezelés és vetélés után furcsa szívritmust érzek – okozhatja a hormonok és a szteroid hirtelen elhagyása? Az orvos válaszol
"A műtét óta többször is kihagy egy ütemet a szívem".
Jön némi eső, zivatar is lehet augusztus 20-án
Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően...
Lengyel különgép érkezik Magyarországa a buszbaleset miatt
Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok...
Több mint egymilliárdot lehetett akasztani a Hatoslottón: mutatjuk a nyerőszámokat
Kihúzták a Hatoslottó 33. heti, vasárnapi nyerőszámait. Mivel 13 sorsolás óta nem volt telitalálat, ma 1,04 milliárd forintért lehetett...
Pokoli tűz tombol Belgiumban, már több ezer hektár égett le
Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel...
Bejelentkeztek a Real Madrid sztárjáért – kitúrják az új igazolások?
Máshol több játéklehetőség jutna neki.
Észak felől bővülhet az unió
Népszavazáson dönthetnek hamarosan az izlandiak, hogy folytatódjanak-e a csatlakozási tárgyalások az unióval.
Négy embert őrizetbe vettek Horvátországban gyújtogatás gyanújával
Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében,...
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér
Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntő-ben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bulvár
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya
A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok
Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.
A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme
Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


