Vidékre küldenék a fel nem vett diákokat
Jövőre központi lenne az állami felsőoktatási helyek kiosztása és automatikusan járna egy második esély - kevésbé népszerű intézménybe.
Jövőre már a hallgatók jelentkezése helyett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium dönti majd el, hogy az egyetemekre és főiskolákra hány államilag támogatott hallgató kerülhet - írja a Népszabadság.
A lapnak nyilatkozó Dux László oktatási helyettes államtitkár szerint az előző kormány "bizarr" állapotot teremtett azzal, hogy a felvételizőkre bízta a döntést, ezzel a népszerű egyetemeken túljelentkezés, míg másokban létszámhiány alakult ki, ami egyértelműen kihatott mindkét esetben az oktatás minőségére.
A jövőben, ha egy hallgatót például a fővárosba helyhiány miatt nem vesznek fel, ajánlanak majd neki egy vidéki intézményt. A lehetőséget nem lesz kötelező elfogadni, erre senkit sem kényszerítenek majd - tette hozzá Dux László.
Népszabadság

- Még három település megközelíthetetlen Borsodban
- Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Hende: ezernél több embert bocsátottak el a honvédségtől
- Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Röplabda Magyar Kupa - Négyes döntők a Fáy utcában
- Eladó házakat fosztogató bandát fogtak el Ácson
- A 83-as utat is lezárták a nyerges vontatók elől
- Ismét járható az M0-s az M5-ös autópálya felé
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


