Vezérigazgató: az Electrolux termékeinek csaknem 14 százaléka Magyarországon készül
Az Electrolux által gyártott termékek csaknem 14 százaléka Magyarországon készül, így a hazai gyártás a cégcsoport globális értékesítésében is komoly szerepet játszik - mondta az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója Jászberényben.
Gönczi Sándor elmondta: a magyarországi Electrolux-gyárak a cégcsoport európai gyártásában igen fontos szerepet töltenek be. Jászberényben található a cég egyetlen európai porszívó- és fagyasztóládagyára és az Electrolux Európában gyártott alulfagyasztós hűtőszekrényeinek 100 százaléka a nyíregyházi üzemből kerül ki. Jászberény és Nyíregyháza együtt pedig a csoport legnagyobb európai hűtőszekrénygyártó bázisát adja - tette hozzá. A vezérigazgató megjegyezte: a gyártott termékek alapvetően az európai piacokra készülnek, de kerül belőlük az Egyesült Államokba, Brazíliába, Japánba, sőt még Dél-Koreába is. Kitért arra, hogy kiváló az együttműködés az anyavállalattal, a magyar kollégák ma már a kutatás-fejlesztésben is részt vesznek. Hangsúlyozta: a folyamatos fejlődés az eddigiekhez hasonlóan fontos számukra, a digitalizáció, az ipari internet térnyerését kiemelt figyelemmel kísérik. Tavaly alapító tagként csatlakozott a vállalat a hazai "Ipar 4.0. Nemzeti Technológiai Platform" kezdeményezéshez - mondta, hozzátéve: hisznek abban, hogy a folyamatos fejlesztés elengedhetetlen piacvezető pozíciójuk megőrzéséhez. Az Electrolux jelenleg 3500 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon, Jászberényben körülbelül 2300 embert alkalmaznak - közölte. Az elmúlt 25 évben 140 milliárd forintot, az idén 6 milliárd forintot ruház be a cég Magyarországon- fűzte hozzá. Niclas Trouvé svéd nagykövet a sajtótájékoztatón elmondta: az olyan svéd cégek, mint az Electrolux, nemcsak adaptálódnak a globalizáció kihívásaihoz, hanem meg is lovagolják annak hullámait" - fogalmazott. Szólt arról, hogy a svéd gondolkodás, a svéd "brand" az üzleti stratégiáik központi eleme. Mindez olyan fontos és alapvető értékek képviseletével jár, mint a demokrácia, nyitottság, sokféleség, egymás tisztelete, a tolerancia, a nemek közötti egyenlőség, az ökológiai tudatosság és a fenntarthatóság. Megjegyezte: a svéd cégek itt Magyarországon is jó munkaadók. Az Electrolux a többi csaknem 200 svéd céggel együtt megközelítően 20 ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, s fontosak Svédországnak és Magyarországnak is. Amellett, hogy munkát biztosítanak, adót fizetnek, hozzájárulnak a gazdasági jóléthez, a technológiai fejlődéshez, az innovációhoz - sorolta. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen elmondta: az Electrolux már mintegy 20 éve Jászberényben tevékenykedik, Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb munkaadója, számos közös, előremutató kezdeményezésük van. A cég által kiadott sajtóanyag szerint az Electrolux termékei között hűtőszekrények, sütők, tűzhelyek, főzőlapok, mosogatógépek, mosógépek, porszívók, légkondicionálók és kiskészülékek szerepelnek. Electrolux, AEG, Zanussi, Frigidaire és Electrolux Grand Cuisine márkanevek alatt a cégcsoport évente mintegy 60 millió készüléket értékesít 150 országban. 2016-ban az Electrolux csoport forgalma 12,6 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma pedig 55 ezer. Az Electrolux jászberényi porszívógyárát 1998-ban nyitotta meg, ahol jelenleg évente körülbelül 3 millió darab porszívót gyártanak. Az új szabályozásra való átállás egy újabb lépés a jászberényi porszívógyár számára, ugyanis szeptember 1-jétől nem kerülhetnek forgalomba 900 wattnál erősebb, nagyobb teljesítményű porszívók. Mindez pozitív változásokat hoz magával, hiszen a fogyasztók jobb minőségű és alacsonyabb energiafelhasználású modelleket használhatnak majd a háztartásokban. Az Electrolux fejlesztési csapata folyamatosan dolgozik az átálláson, hogy mind a forgalmazás, mind a gyártás zökkenőmentes legyen. A kft. tájékoztatása szerint a cég éves értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban több mint 254 milliárd forint volt, a mérleg szerinti eredmény meghaladta a 2 milliárd forintot. A nyilvános cégadatok szerint a jászberényi székhelyű Electrolux Lehel Kft. éves értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben meghaladta a 275 milliárd forintot, 2014-ben több mint 267 milliárd forint volt, a bevétel túlnyomó része exportból származik. A társaság üzemi tevékenységének eredménye 1,9 milliárd forintról több mint 3,4 milliárd forintra nőtt.
hírek innen, onnan
Keveházi Gábor egy hónapja választ vár – Tarr Zoltán tárcája párbeszédet ígér
Az Index beszámolója szerint Keveházi Gábor nem újabb pályázatot, kinevezést vagy támogatást kér a minisztertől....
Rakétaüzemanyag-gyárat és Wildberries-raktárat is eltalált Ukrajna a heves éjszakai dróntámadás közben
Az oroszok Kijevet támadták.
Leesik az állunk. Megmutatta ritkán látott gyermekét Béres Alexandra, elképesztő a hasonlóság
Béres Alexandra családjával Portugáliában töltötte a nyaralását, amelyről több hangulatos fotót is megosztott. A képeken két lánya,...
„Számomra is volt tétje annak, ki nyeri a magyar választást”
Tart-e attól, hogy a 2025-ben Booker-díjjal elismert regénye miatt a siker a fejébe száll? Milyen kétségek vannak benne, amikor megszólal a...
Hogyan hozta létre a világ a Nyugatot?
Josephine Quinn a világ egyik (ha nem „a”) legelismertebb ókortörténésze A Nyugat című műve fontos könyv.
Ismét szétlőtték Kijevet az oroszok
Kijevi hadiüzemekre, a Poltava megyei Kremencsuk olajfinomítójára és a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih kohászati kombinátjára mért...
Újabb sci-fi thriller hódította meg a Netflix nézettségi listáit
A Louis Leterrier rendezésében készült Az utolsó ház című film lett a Netflix legújabb globális közönségsikere.
Megszólalt Forsthoffer Ágnes a 12 halálos áldozatot követelő busztragédiáról
Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök a Facebookon fejezte ki részvétét az M3-as autópályán történt, 12 halálos áldozattal...
A Tisza még egy rendes napfogyatkozást sem tud összehozni – „Ennyi.”
A Fidesz politikusa rendkívül nagy aktivitást mutat közösségi oldalán az utóbbi időben, azonban bejegyzései néha kissé zavarosak, és...
Hatalmas tűz ütött ki Szegednél, autók és kamionok is lángolnak
Látványos felvételeken a füstoszlop.
Sachsenring P240 – az egyetlen keletnémet luxusautó
Különösen trükkös helyzetben lehetett a Keletnémet-országot irányító Német Szocialista Egységpárt vezetése az 1950-es évek elején....
Ez a 10 másodperces kezelés kiválthatja a fogfúrást a gyerekek fogászatán
Egy nagyszabású amerikai klinikai vizsgálat igazolta, hogy a módszerrel elkerülhető a fúrás és az érzéstelenítés.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntő-ben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Mohamed Szalah bemutatkozott az FTC Európa-liga ellenfelénél, amely máris előnyt élvez
A török csapat döntetlennel kezdte a bajnokságot.
Bulvár
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok
Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


