Ezt olvasta már?


Vasárnap Ferencváros-Vidi rangadó

A címvédő MOL Vidi FC a listavezető Ferencváros otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.

A két hazai élcsapatot nyolc pont választja el a tabellán, de a zöld-fehérekhez hasonlóan még veretlen fehérváriak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mivel a Mezőkövesd és az Újpest elleni, egyaránt hazai összecsapásukat elhalasztották a Bajnokok Ligája-selejtezők miatt.

A rangadó egyik nagy kérdése, hogy a Vidiből mennyit vett ki az AEK Athén elleni Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágója, amely 1-1-es döntetlennel ért véget, és így a görögök jutottak a sorozat csoportkörébe, míg a magyarok az Európa-liga főtábláján bizonyíthatnak.

A Ferencváros kispadján éppen az első számú hazai rivális ellen mutatkozik be a Groupama Aréna közönségének a múlt szerdán kinevezett Szerhij Rebrov: a Thomas Dollt váltó ukrán szakember a hatodik fordulóban a Mezőkövesd otthonában debütált az NB I-ben, és a "megmentő" a csereként pályára lépett Böde Dániel volt, aki a 91. percben szerezte a találkozó egyetlen gólját.

A Videoton még az átigazolási időszak utolsó napjaiban is tovább erősítette keretét, és Marko Nikolic a fővárosi mérkőzésen akár már pályára is küldheti a Dinamo Zagrebtől megszerzett ötszörös bosnyák válogatott támadót, Armin Hodzicot.

Szombaton az Újpest és a Budapest Honvéd 208. alkalommal találkozik az élvonalban. A mostani idényt a kispestiek kezdték jobban, csak egyetlen ponttal vannak lemaradva a Ferencváros mögött. A lila-fehérek teljesítménye hullámzó, ráadásul eddigi három hazai meccsükből csak egyet nyertek meg egy-egy döntetlen és vereség mellett.

Az OTP Bank Ligában még két csapat nyeretlen: a sereghajtó Kisvárda az élvonalba egy év után visszajutott, jelenleg harmadik MTK otthonában sem esélyes, míg a Puskás Akadémia Mezőkövesden lép pályára.

A Kossuth Rádió szombaton 19.05 és 20.00 között Körkapcsolással jelentkezik a Sportvilágban, majd 20.30 órától számol be a második félidők eseményeiről. A vasárnapi Ferencváros-MOL Vidi rangadót 18.05 és 18.30, valamint 19.05 és 20.00 között közvetíti.

A 7. forduló programja:

szombat:

Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 17.00, tv: M4 Sport

Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 19.30

Újpest FC-Budapest Honvéd 19.30, tv: M4 Sport

MTK Budapest-Kisvárda Master Good 19.30

Diósgyőri VTK-Paksi FC 19.30

vasárnap:

Ferencvárosi TC-MOL Vidi FC 18.00, tv: M4 Sport

A tabella:

1. Ferencváros 6 5 1 - 15-4 16 pont

2. Budapest Honvéd 6 5 - 1 12-5 15

3. MTK Budapest 6 4 1 1 11-9 13

4. Debreceni VSC 6 2 3 1 8-8 9

5. MOL Vidi FC 4 2 2 - 9-2 8

6. Újpest FC 5 1 3 1 5-6 6

7. Paksi FC 6 1 3 2 7-9 6

8. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 5-5 5

9. Diósgyőri VTK 6 1 2 3 5-10 5

10. Szombathelyi Haladás 6 1 1 4 8-12 4

11. Puskás Akadémia 6 - 2 4 7-11 2

12. Kisvárda Master Good 6 - 2 4 2-13 2

A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC, valamint a 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fájdalmas területen mért csapást Ukrajna Oroszországra: megbénulhat az orosz űrprogram

Ukrajna FP-5 Flamingó rakétákkal mért csapást a szamarai Progressz központra, amely az orosz űrprogram egyik kulcsfontosságú...

Orbán Anita: A buszbaleset tíz sérültje kritikus állapotban van

Lengyelországból mentesítő busz indult.

Friss videó a mentésről: csörlőzéssel és darukkal emelték ki a tűzoltók az M3-ason felborult buszt

Több ember a busz alá került, ahhoz, hogy ki lehessen emelni őket a jármű alól, a tűzoltók csörlőzéssel megemelték a busz hátsó...

Azonnali tájékoztatást adott a MÁV az észak-balatoni vasútvonalon történt balesetről

Baleset miatt változik a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon vasárnap délelőtt, az érintett szakaszon ugyanis pótlóbuszok...

A briteknél már az általános iskolában kiszűrnék, kit fenyegethet majd a munkanélküliség

Az angliai általános iskoláknak a jövőben azonosítaniuk kellene azokat a gyerekeket, akiknél fennáll a veszély, hogy 16 éves koruk után...

Hajnalban riasztották a NATO F-18-asát a szomszédban, kilőtt egy légtérsértő drónt

Románia védelmi minisztere közölte a részleteket, a NATO légtérvédelmi missziója lépett akcióba.

Közel 1 milliót tettek félre a magyar huszonévesek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása.

Hegedűs Zsolt megszólalt az M3-as busztragédia után: 14 mentőegységet riasztottak a helyszínre

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter újabb részleteket közölt a vasárnap hajnalban történt M3-as busztragédiáról. A balesetben 12...

Halálos áldozatai vannak az M3-as autópályán történt buszbalesetnek

Janasóczki Attila elmondta: egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető...

Átalakult Európában a migráció társadalmi megítélése, miközben a kontinens öregszik, és számos ágazatban egyre nagyobb a munkaerőhiány

Európa 2015 óta sokat szigorított migrációs politikáján, de talán még ennél is nagyobbat változott közben az a társadalmi és...

Milliárdos közvagyont kaptak a kekvák, most visszakerül az államhoz

Legalább 3000 milliárd forintnyi közvagyon került a közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz, amelyek közül több jelentős összegeket...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.

0
0

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

0