Ezt olvasta már?


Változik az Európai Unió. Meg kell változtatni az Európai Uniót?

Ki lehet-e törni a kelet-európai államoknak a perifériából, fel lehet-e zárkózni a nyugat-európai, uniós magállamok szintjére? Mi az az európai identitás, és tudnak-e segíteni a felzárkózásban a kohéziós politika részét képező fejlesztések? Dr. Tarrósy Istvánnal beszélgettünk.

Beszélgetésünk vendége a Pécsi Tudományegyetem külügyi igazgatója, a BTK egyetemi docense, a 2010-es Európai Kulturális Fővárosa-pályázat egyik megálmodója, majd a pályázati központ vezetője.

Dr. Tarrósy István munkája során évek óta igyekszik minél több külföldi hallgatót megnyerni Pécs számára, akár az általa alapított ICWIP-ről, akár a mostani nemzetközi nyári egyetemről is beszélünk, mely nemrég, július 7-én ért véget Pécsen.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tömegével jelentek meg Magyar Péter kétarcú receptjei a mindmegette.hu oldalon

A mindmegette.hu gasztronómiai oldal is beszállt a kampányba a kormánypárt oldalán, ugyanis az oldalt ellepték Magyar Péter „kétarcú...

Ukrajna bemutatta a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét

Ukrajna bemutatta az Európai Unió szakértői munkacsoportjának az orosz támadásban megrongálódott Barátság kőolajvezeték...

Kemény szerepben próbálja ki magát Ivancsics Ilona, a Szomszédok sztárja

Soha nem riadt vissza az újdonságoktól Ivancsics Ilona. A Jászai Mari-díjas színművész ezúttal egy egészen különleges feladatba fog:...

Pálos Hanna őszinte vallomása: „Néha irigyeltem tőle a bátorságát!” – Titokzatos álmáról beszélt a díjazott színésznő - videó

Hatalmasat ment az idei Televíziós Újságírók Díja gáláján Pálos Hanna! A Katona József Színház zseniális művésze az év legjobb...

Visszahívják a boltokból a magyarok egyik kedvenc mazsoláját

Közeledik a húsvét, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozottan figyel az ünnepeken asztalra kerülő élelmiszerekre....

Dinnyemag és fűrészpor kell a tűzálló falba – A jövő épületei biztonságosabbak lesznek

A környezetbarát, újrahasznosítható építőanyag gyártása egy speciális, de szennyvízlerakódásból beszerezhető ásványt is igényel....

Elgázoltak két rendőrt a 8-as főúton

Mindkettőjüket rendkívül súlyos állapotban szállították kórházba, jelenleg is zajlik az ellátásuk.

Adrian Newey lemond az Aston Martin F1-es csapatfőnöki posztjáról

Helyét Jonathan Wheatley veszi át, aki az Auditól érkezik.

Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait

A készletek kimerülhetnek nem sokkal a választásokat követően.

Elképesztő váltás a szinte új autók piacán: ezekért a francia típusokért őrülnek meg most a magyarok

A Használtautó.hu adatai szerint stabil maradt a francia autók piaca Magyarországon, de a részletek már eltérő trendeket mutatnak.

Ráthonyi-Palácsik Tímea családjával otthagyta Kaliforniát, messzire költözött

Hatalmasat fordult a világ az egykori szépségkirálynővel. Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja nemrég úgy döntött, hogy Amerika...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.