Ezt olvasta már?


Ünnep utáni gondolatok: Augusztus 20. - mit ünneplünk tűzijátékkal?

Augusztus 20.az egyik legrégibb magyar ünnepnap:Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.Uralkodása idején I.István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé.

Ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot.

Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ő maga is azon a
napon halt meg.

Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István (még abban az évben fia, Imre, valamint Gellért püspök) relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.

I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német városokban, valamint Namurban és Monte Cassinóban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart.

1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, és így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia (1740-1780) ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt azt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfej-ereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án.

István ereklyéjét a legenda szerint 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsójában, és már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, később (1590 körül) a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá, talán még IV. Béla vitette oda menekülése során. (A Szent Jobb ezüst ereklyetartóját 1862-ben készítették, ma Budapesten, a Szent István-bazilikában őrzik.)

Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először 1860-ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált.

Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek címeres zászlóval történő fellobogózását.

A két világháború között az ünneplés kiegészült az össz-nemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a II. világháború végén a nyilasok Nyugatra menekítették. A Szent Jobbot 1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, s 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.)

A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek
egy részével történt, inkább tartalmilag újította azt meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lépését, mint új - szocialista - államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Ezután 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította.

A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október 23. - közül Szent István napját emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára.







0
0
0

hírek innen, onnan

Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb

Orbán Viktor miniszterelnökként havi bruttó 5 millió forintos fizetést kapott.

Hatalmas változtatást ígér a Tisza-kormány, de már a törvény előkészítése is egy hónappal tovább tart

Megszüntetik a végrehajtói kart, amelynek utolsó előtti elnöke a korrupciós ügybe keveredett Schadl György volt.

Átvilágítják a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésének átvilágításáról döntött a kormány.

Magyar Péter lefejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt

Azonnali hatállyal, Ruff Bálint javaslatára.

Lannert Judit: A teljesen szabad tankönyvválasztás megteremtése hosszabb időt és átfogó szakmai előkészítést igényel

Első lépéseként nyilvános felhívást tettek közzé annak érdekében, hogy a jelenlegi tankönyvkínálat új kiadványokkal,...

Éjszaka mentették fel a fontos hivatal vezetőjét

Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét - derül ki a...

Máig sincs átfogó hivatalos szabályozás itthon az elektromos rollerekre

A szervezet ismertette: iparági becslések alapján 100-120 ezer elektromos roller van forgalomban Magyarországon, amelyek 10-15 százaléka...

Kiadták a figyelmeztetést, brutális viharok csapnak le ezekben a megyékben – Máshol azonban 34 fok is lehet

Az országban kedden többfelé várhatók záporok és zivatarok, ennek ellenére azonban a hőség sem hagy alább. Hazánk egyes területein...

Brutális vihar csaphat le a VB nyitómeccsén, kiadták a riasztást

A jelenlegi előrejelzések alapján viharos idő várható Mexikóvárosban a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése alatt.

Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?

A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.

Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém

Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...

Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné

George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0