Ezt olvasta már?


Unger Anna az NVVH elnöke, Tasnády Katalin a nyomozati elnökhelyettes

Dr. Unger Anna Rózát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, dr. Tasnády Katalint pedig a hivatal nyomozati elnökhelyettesének választotta az Országgyűlés. Az NVVH feladata a közpénzekkel gondatlanul bánó bűnösök felelősségre vonása lesz.

Példátlan felhatalmazást és jogköröket adott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak (NVVH) a szervezetet létrehozó jogszabálycsomag: a közvagyon visszaszerzése és védelme érdekében nyomozati és vádképviseleti hatásköröket gyakorolhat, illetve kérheti a rendőrség, az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy egyéb szerv közreműködését. Munkája során joga van belépni a vizsgálathoz kapcsolódó helyiségekbe, irattárakba, raktárakba, szerverszobákba. Átnézhet minden releváns iratot, nyilvántartást, szerződést, elektronikus adatrögzítőt, vizsgálhatja a felügyelet alá vont gazdálkodó szervezet fizetési számláját és pénzügyi eszközeit – olvasható a Kormány.hu-n megjelent közleményben.

Az NVVH-elnök munkáját négy elnökhelyettes fogja segíteni, akik közül három a jogszabályok szerint ügyész lesz. Függetlenségük és pártatlanságuk biztosítására mindannyian különleges rendőri védelem alatt fognak állni, mentelmi joggal. A hivatal vezetői és teljes személyi állománya kizárólag a jogszabályoknak van alárendelve, más szervtől vagy személytől nem fogadhatnak el utasítást, feladatot.

Az NVVH vezetőinek kiválasztására nyílt pályázatot hirdettek. A jelentkezők közül az elnök és az elnökhelyettesek személyére az Országgyűlés alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága tett javaslatot. A testület meg is hallgatta a versenyben maradt elnökjelölteket, illetve az elnöki posztra a parlamenti frakciók által jelölt személyt. Ezután dr. Unger Anna Róza politológust, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docensét elnökjelöltként, dr. Tasnády Katalint, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészét nyomozati elnökhelyettes-jelöltként terjesztette a bizottság a Parlament elé. A közpénzügyi elnökhelyettesi posztra kiírt pályázatot a bizottság a meghallgatások után eredménytelennek nyilvánította, így erre, valamint a vádemelési és a fellebbviteli elnökhelyettesi pozícióra a közeljövőben új pályázatot írnak ki.

A titkos szavazás eredményeként az Országgyűlés Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökévé, dr. Tasnádi Katalint nyomozati elnökhelyettesévé választotta. A leadott 145 érvényes szavazatból Unger Anna megválasztását 137 képviselő támogatta, 7 ellenezte és 1 képviselő tartózkodott. Tasnády Katalin megválasztását 139 képviselő támogatta, 6 ellenezte, tartózkodás nem volt.

A megválasztott elnök és elnökhelyettes 2026. szeptember 1-jétől foglalhatja el hivatalát. Az elnök és az elnökhelyettesek hat évre kaptak mandátumot, és ugyanabba a pozícióba nem választhatók újra.

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

szasa







0
0
0

hírek innen, onnan

Rekordtávolságot tett meg a marsjáró, amely öt éve bolyong a bolygón

Rekordtávolságot, több mint 45 kilométert tett meg öt évvel ezelőtti Marsra érkezése óta a Perseverance marsjáró, amely még évekig...

Unod a home office-t? Gyönyörű könyvtárak és hangulatos kávézók Budapesten

Néha jó kimozdulni akkor is, ha home office-ból dolgozol!

Ne idd meg azonnal a csapvizet ezekben a budapesti kerületekben: hálózatöblítés jön

Nagyszabású karbantartást végez a Fővárosi Vízművek, ami több pesti kerületben is érinti a vízszolgáltatást.

Hatalmas pofont ad az amerikai álomnak a mesterséges intelligencia

Annyi pénzt használnak fel a nagy MI-fejlesztők, és olyan magas kamatokat kínálnak ezért, hogy az nagyon megdrágítja az amerikai...

Saját magát használta csaliként az Emmy-díjas újságírónő, hogy leleplezze az online csalókat

Saját magát használta csaliként Mariana van Zeller Emmy-díjas újságíró, hogy feltárja az online romantikus csalások működését. A...

Vágj félbe egy gerezd fokhagymát: ha ezt látod a közepén, inkább ne edd meg

A fokhagyma szinte minden magyar konyhában megtalálható, ám kevesen tudják, hogy a belsejében megjelenő apró elváltozás sokat elárulhat...

Forró téma lett a klímaváltozás a befektetésekben is

Mibe érdemes fektetni, ha újra téma lett a közös európai deviza?

Vajkaramella házilag: a lengyelek is így csinálják, a világ legjobbja – nem véletlenül

Így készül a lengyel krówka, a puha, krémes házi vajkaramella.

Cindy Crawford összetört: először mutatkoztak nyilvánosan a férjével a fiuk halála óta

Hetek óta kerüli a nyilvánosságot Cindy Crawford és férje, Rande Gerber, miután tragikus körülmények között elveszítették fiukat,...

Évtizedes fordulat a pénzvilágban: rekordösszegek zúdulnak az új kedvenc befektetésekbe

Az ázsiai befektetők – köztük nyugdíjalapok, családi vagyonkezelők és intézményi szereplők – egyre több tőkét csatornáznak hedge...

Bochkor Gábor élő adásban tette helyre a hallgatót, miután megkérdőjelezték a mindennapi autózását

Hajnali indulás az agglomerációból a Hegyalja útra A Retro Rádió reggeli adásában egy hallgatói felvetés...

0

Sport

Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.

A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

„Így nem lehet játszani.” – a bajszos Carlos Alcarazt hazaküldték a mestertornáról

Rosszul érezte magát a pályán, egyfolytában magyarázott csapata páholya felé.

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

0
0

Bulvár

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő

A 45 éves nő vasárnap reggel elektromos autójával fának ütközött. A jármű kigyulladt, a sofőr pedig benne égett Gifhorn járásban, Németországban. A Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő bejegyzés e

Kitették a parlamentből a tiszás oroszlánvadászt

Kaprinyák Tibor sorsáról jövő héten dönt a Tisza-frakció, addig nem vehet részt az Országgyűlés munkájában. A Kitették a parlamentből a tiszás oroszlánvadászt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről

Fejes Péter legismertebb ügye talán az volt, amikor a vörösiszap-perben képviselte a vádat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

0