Ezt olvasta már?


Új vasúti menetrend lép életbe december 15-én

December 15-én, vasárnap lép életbe a személyvonatok 2019-2020-as menetrendje - közölte a MÁV-Start Zrt., a MÁV vasúti személyszállítással foglalkozó leányvállalata pénteken az MTI-vel.

Az új vasúti menetrend számos változást hoz az utasok számára, bővíti a választható vonatok számát és minőségét, figyelembe veszi az utazási szokásokat és javítja a szolgáltatási színvonalat - áll a közleményben.
Fontosabb változás, hogy Zalaegerszegre InterCity vonattal lehet majd eljutni: Göcsej InterCity néven kétóránként, napi hét pár vonat közlekedik gyorsvonati kocsikkal kiegészítve Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Zalaegerszeg között, amelynek köszönhetően 17-34 perccel csökken a menetidő. Budapest és Szombathely között is kétóránként közlekednek majd a Bakony IC vonatok.
Az új, ütemes menetrend eredményeként megvalósul Győr és térségének közvetlen vasúti összeköttetése a Balatonnal: a Győr-Celldömölk-Keszthely-Balatonszentgyörgy viszonylatban kétóránként napi hét pár InterRégió vonat fog közlekedni.
Rövidebb lesz a pécsi InterCity-k menetideje, Budapest és Kaposvár között változik az IC vonatok közlekedése.
Budapest és Szeged között vasárnaponként Televonat közlekedik, változik az InterCity-vonatok közlekedése és megállási rendje.
Az esztergomi elővárosi vonalon napközben nagyobb lesz a vonatkínálat és egyenletesebb az eloszlásuk; Budapest és Piliscsaba között munkanapokon átlagosan 15 percenként fognak a vonatok közlekedni. A Budapest-Esztergom vonalon csúcsidőn kívül is sűrűn, ütemesen 30 percenként közlekednek majd a vonatok - ismertették.
A váci zónázó vonatok közlekedését kiterjesztik a reggeli és az esti órákra, ennek eredményeként tovább nő a kínálat.
A Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalszakasz villamosításának eredményeként az eljutási idő Miskolc és Sátoraljaújhely között átlagosan 5 perccel csökken, míg a leggyorsabb eljutást biztosító Budapest-Sátoraljaújhely viszonylatú, pénteken illetve vasárnap közlekedő közvetlen IC vonatpár menetideje mintegy 35 perccel lesz rövidebb.
Szamos néven egy új vonatpár közvetlen vasúti összeköttetést teremt Szatmárnémeti és Budapest, illetve Bécs között - tudatta a Máv-Start Zrt.
A változásokról további információk a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/menetrendi-fejlesztesek-20192020 weboldalon érhető el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Richard Gere modern nappalija mindent átír – amit eddig a farmház stílusról hittél

Ha a farmház stílus eddig nálad is automatikusan fehér falakat, fekete fémlámpákat jelentett, nem vagy egyedül. Az elmúlt években a...

Török Gábor szerint ez szokatlan hiba Lázár Jánostól

Az elemző szerint Lázár János a saját kezével kezdte el lebontani a Fidesz ideológiai törzsterületét védő kerítést.

Iránytű: A társadalom abszolút többsége kormányváltást szeretne

A Fidesz egy nagyon lassan mozgó anyahajó, amit nem lehet új irányba állítani a választások előtt, ezért nehézségekbe ütközik, ha új...

Gyorsan megdicsérték az uniót és Orbán Viktorékat Moszkvából

A józan ész hangjai győzedelmeskedtek az orosz állami vagyonalap vezetője szerint.

Megmenekül a TikTok Amerikában

A TikTok megállapodást írt alá amerikai leányvállalatának részleges értékesítéséről három amerikai befektető számára, ami...

Uniós-csúcs: a kecske is beteges, a káposzta is összefonnyadt, de született egy veszélyes megállapodás

A több mint 16 órán át húzódó brüsszeli csúcs végén az uniós vezetők elkerülték a nyílt kudarcot, de csak egy senkit sem...

21 Kutatóközpont: Mindent felforgat a Szőlő utcai ügy

Kifejezetten a Szőlő utcai botrány miatt készített gyors felmérést a 21 Kutatóközpont, hiszen az ügy kezelése heves vitákat váltott ki...

Hány órakor lesz a legközelebb a Földhöz a 3I/Atlas?

A csillagközi látogató most kerül a legközelebb a bolygónkhoz.

Üveg, fém vagy műanyag? A legkülönlegesebb karácsonyfadíszek 2025-ben

Ahogy közelednek az ünnepek, mindenki szembesül a nagy kérdéssel: milyen karácsonyfadíszek kerüljenek a fára? 2025-ben a trendek...

Női testrészekre írt idézetek és üzenetváltások is láthatók a most nyilvánosságra hozott Epstein-fotókon

Néhány órával azelőtt, hogy az amerikai igazságügyi minisztériumnak nyilvánosságra kell hoznia az Epstein-aktákat, a képviselőház...

0

Sport

Magyarországra érkezik a népszerű sportruházati bolt

2026-ban nyílhat meg az első üzlet.

Magyar csodagyerek? 13 éves futballistáról áradoznak Angliában.

A 2016-os Premier League-győztesnél már a 18 évesekkel készülhet.

„Nyugodj békében, barátom” – lelőtték a magyar bajnok futballista korábbi csapattársát

Kontinenstornán is szerepelt a harminchárom évesen elhunyt labdarúgó.

Három éve láthattuk minden idők egyik legizgalmasabb futballmeccsét

Három éve játszotta Argentína és Franciaország a 2022-es világbajnokság döntőjét.

Kubatov is elismerné Dárdai újpesti kinevezését: "Én nem tudnék vele együtt dolgozni, de..."

A Fradi elnöke is elmondta véleményét Dárdai Pál várható újpesti szerepvállalásáról.

Otthagyta a „nyugdíjas állást”, hazatér a magyar futball egyik legjegyzettebb szakembere

Még nem lila a vére, a Fradival való rivalizálással sem akar foglalkozni, de hisz abban, hogy odaérhet vele az Újpest.

Kubatov Gábor: Az MLSZ elnökének klubérdekeltségei példátlanok

A Ferencváros elnöke csütörtökön este az M4 Sportnak adott interjút.

Fegyveres támadásban életét vesztette a korábbi válogatott labdarúgó Ecuadorban

A két motoros a futballista mellett a játékos édesanyjára és egy másik nőre is rálőtt.

Elképesztő gesztus Kylian Mbappétól, bearanyozta a labdaszedő kisfiú napját

Kevés ilyen úriember futkározik manapság a futballpályákon.

Itt a vb meglepetése: A kenyai újonc legyőzte a 18. kiemeltet

Minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta a vb-n a kenyai David Munyua.

Őrjöngő tagországok, kitört a vízumbotrány a Nemzetközi Kézilabda-szövetség kongresszusa előtt

Még el sem kezdődött a Nemzetközi Kézilabda-szövetség elnökválasztó kongresszusa, máris áll a bál Egyiptomban.

Az idény végén távozik a Debrecen olimpiai és világbajnok klasszisa

Eddig 46 tétmérkőzésen 184 gólt szerzett, és meghatározó szerepet játszik a védekezésben.

0
0

Bulvár

Előnászútra indult a szerelmespár: a férfi beugrott a reptér mosdójába, majd amikor kijött, ez a sokkoló látvány fogadta a menyasszonya helyett

A negyvenes éveiben járó vőlegénnyel madarat lehetett volna fogatni, amikor szerelme igent mondott a házassági ajánlatára. Úgy tűnt, a két ember közös története meseszerűen indul, ám minden a feje tetejére állt

Bődületesen dolgot mondott Magyar Péter, ez lehet a Tisza Párt vége?

A legnagyobb ellenzéki pártnak hatalmas gondjai lehetnek.

Most érkezett! Orosz katonák törtek be egy NATO tagállam területére

Szerda délelőtt három orosz határőr engedély nélkül lépte át az észt határt az Ida Viru megyei Vasknarva térségében, a Narva folyón.

Rendkívüli havazás robban be Magyarországra karácsonykor, ebben az országrészben esik a legtöbb hó, az egyik legpontosabb előrejelzés már tudja?

Egy friss időjárási előrejelzés szerint karácsony környékén olyasmi történhet Magyarországon, amire kevesen számítottak.

Vallott Kim Dzsongun volt alkalmazottja: döbbenetes szabályok szerint él a diktátor személyzete, elképesztő, miket kell betartaniuk

Egy egykori észak-koreai alkalmazott törte meg a csendet, és olyan részleteket árult el Kim Dzsongun közvetlen környezetének mindennapjairól, amelyek még a diktátorról szóló korábbi sokkoló híreken is túltesznek.

Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó

Drámai terrorelhárítási akció zajlott le Sydney közelében csütörtök este, ahol jelöletlen rendőrségi járművek gázoltak el egy Bondi Beach irányába tartó férficsoportot. A hatóságok szerint a gyanúsítottak p

Menekítsd ki a pénzed, ha itt tárolod: újabb cég szűnik meg Magyarországon

A Revolut után újabb szolgáltatást függesztenek fel.

Kamerák előtt alázták meg a TV2 műsorvezetőjét: azonnal elhagyta a stúdiót

Szépréthy Roland egyszerűen otthagyta a forgatást a durva beszólás után.

Lebukott Szijjártó Péter New Yorkban, az éj leple alatt hagyta el a szállodát

Nem akárkivel futott össze kora hajnalban New York utcáin.

Kitálalt a javítóintézet volt lakója: Az igazgató élettársa megcsókolt, majd elárulta, hogy a főnöke lányokat futtat

A fiú szerelmes lett a rendésznőbe, aki a Szőlő utcai intézmény volt igazgatójának élettársa volt, és vele is megosztotta azokat a brutális dolgokat, amiket az igazgató csinált.

Titkolt fegyverüzlet: a kormány gyakorlatilag ajándékba adott 66 harckocsit Szerbiának

Amikor a szerbek Bosznia ellen fegyverkeztek, a magyar kormány harckocsikkal támogatta azt. Most egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy a korábban kommunikált 26 helyett 66 darabot adtak el, de azt is olyan áron

Szentkirályi Alexandra: Már Ausztriában is elismerik, hogy hiba volt támogatni az illegális migrációt

Hozzátette, Magyarország számára a magyar családok és a gyermekek jövője az első.

0