Új IMF-hitel: mi lehetünk a tesztország?
Magyarország ideális célpontja lehet a Nemzetközi Valutaalap új típusú hitelének, melyet a múlt héten jelentettek be - vélik az egyik nagy amerikai befektetési bank elemzői.
Az úgynevezett elővigyázatossági hitelt azok az országok igényelhetnék, melyek nem felelnek meg a rugalmas hitelkeret szigorúbb feltételeinek. Mfor.hu-háttér.
Bár a magyar kormány egyelőre elutasítja egy újabb IMF-megállapodás megkötését, az elemzők továbbra sem tartják kizártnak, hogy ha negatívra fordul a piaci hangulat, akkor kénytelenek lesznek visszatáncolni. Ráadásul a Valutaalap által a múlt héten bejelentett újfajta hitel egy esetleges menekülő útvonal lehet: lenne megállapodás, de mégsem olyan, mint a régi.
Újfajta hitelt adna az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetősége a múlt hét elején jelentette be, hogy a tagállamok véleményét is meghallgatva új hiteltípust hoz létre: az úgynevezett elővigyázatossági hitelt (PCL) azok az országok kaphatnák meg, melyek nem felelnek meg a rugalmas hitel (FCL) szigorú követelményeinek. Ugyanakkor az új konstrukció különbözne a jelenlegi készenléti hiteltől is.
A Bloomberg cikke úgy fogalmazza meg, hogy azok az országok kaphatnának az új forrásból, melyek mérsékelten sebezhetők. Tehát a készenléti hitelre már nincs szükségük, a rugalmas hitel feltételeit viszont nem tudják teljesíteni.
A múlt heti bejelentéskor John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese nem említett konkrét országokat az elővigyázatossági hitellel kapcsolatban, de azt kifejtette, hogy jóval több ország élhetne ezzel a lehetőséggel, mint a rugalmas hitellel. A Valutaalap szakembere szerint a szervezetnél a források is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy bevezessék az új típusú hitelt.
Menekülőút lehet Orbánnak
Az elővigyázatossági hitelkérelmek elbírálásakor az IMF szakemberei figyelembe veszik majd, mennyire tudja az adott ország finanszírozni magát a piacról, milyen a fiskális és monetáris politikája, illetve mennyire erős a bankrendszere. Az elővigyázatossági hitelt kérő országoknak a tervek szerint félévente kell majd felülvizsgálaton átesniük az IMF részéről szemben a készenléti hitel esetében tapasztalható negyedéves vizsgálódással.
"Ha valaki ezeket a feltételeket olvassa, akkor az látszik, hogy Magyarország lehet az elővigyázatossági hitel tökéletes mintaországa. A fundamentumai még nem elég erősek ahhoz, hogy a rugalmas hitel feltételeinek megfeleljen, azonban az elmúlt években jelentős előrelépést ért el, ezért most sokkal jobb a pénzügyi helyzete, mint korábban" - írják hétfőn megjelent elemzésükben a Morgan Stanley szakemberei.
Az elemzők szerint ha hazánk kérné, akkor az IMF kész lenne nekünk nyújtani elsőként az új hiteltípusból. Bár az Orbán-kormány jelenleg elutasító egy új megállapodással kapcsolatban, a Morgan Stanleynél nem zárják ki, hogy ha a piaci hangulat negatívra fordul, akkor a kormány kénytelen lesz jóval enyhébb hangot megütni a Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon.
Korábban a magyar miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter is arról beszélt, hogy vissza akarják szerezni az ország gazdasági függetlenségét, illetve mivel a piacról is tudjuk finanszírozni a költségvetés hiányát, ezért nincs szükség új IMF-megállapodásra.
Végső esetben azonban akár Orbánéknak is jól jöhet az új hiteltípus, hiszen így könnyebben ki lehet hátrálni korábbi szavaik mögül. Ha mégis szükség lesz új megállapodásra, akkor mondhatják, hogy azt már jóval kedvezőbb feltételekkel kötötték meg, ez már nem olyan hitel, mint a korábbi.
mfor.hu
hírek innen, onnan
Emiatt emlegetik az X-aktákat Steven Spielberg új filmje kapcsán
A leleplezés napja több ponton emlékeztet az X-akták Nisei epizódjára, az idegen boncolás motívumával.
Meghan Markle kedvenc nyári trükkje idén is működik: így viseld elegánsan a rövidnadrágot
Meghan Markle imádja a rövidnadrágokat.
Szabó Bence elindította visszaszerelését, újra százados lehet
A volt rendőr szerint a Tisza-kormány előtti vezetés korlátozta a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét.
BMW-jébe rejtett pokolgéppel robbantottak fel egy orosz ezredest
Alig egy évvel ezelőtt hasonló merénylet segítségével iktattak ki egy másik magas rangú tisztet a közelben.
271 milliárd forint nyereséget hozott a magyar kisbefektetőknek a kormányváltás
Áprilisban 8,2 százalékkal emelkedett a tőzsdei részvények értéke.
Emberi maradványokat akart elárverezni, azonnal leállították a botrányos licitet
Hatalmas felháborodást váltott ki az aukciósház terve.
Ezeket a hibákat a tapasztalt kertészek is elkövetik nyáron - a termésen is meglátszhat
A nyári hónapokban még a tapasztalt kertészek is elkövethetnek olyan hibákat, mint a túlöntözés, a nem megfelelő növénytársítás...
Forsthoffer Ágnes nyílt pályázatot hirdetett egy parlamenti pozícióra, még négy napig lehet jelentkezni
Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói állása a pozíció megüresedése miatt elérhető.
Szakály Péter sportigazgatóként vállalt munkát a magyar fociban - hivatalos
Új sportigazgatóval folytatja a működését a Karcag: a pozíciót Szakály Péter tölti be a jövőben.
Az Európai Bizottság megkapta Magyarország új tervét az EU-források lehívásához
Magyarország hivatalosan is benyújtotta az átdolgozott helyreállítási és ellenállóképességi tervét – tájékoztatta az Európai...
Halálos gázolás történt Szentendrén
Halálra gázolt egy nőt egy kamion szerda reggel Szentendrén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Nagy sikerrel zárult az első országos Pilates Fesztivál Balatonfüreden
Napjaink egyik legkomplexebb mozgásformája, amely számos pozitív élettani hatással jár.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni
Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
blogmorzsák
Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával
„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


