Ezt olvasta már?


Továbbra sem tiltották be a leginkább környezetszennyező bányászati technológiát

Bár a 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament több mint 90 százalékos többséggel elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát.

Az Európai Bizottság nem tett eleget a felszólításnak, így még mindig használható a módszer, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetpusztító - hangsúlyozta Áder János korábbi köztársasági elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

 

A volt államfő felidézte, hogy éppen 23 éve, 2000. január 30-án egy romániai aranybányánál gátszakadás történt, amelynek következtében 100 ezer köbméter cianidos zagy került a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. Hozzátette, hogy a tározót mindössze egy évvel korábban adták át, tehát súlyos tervezési, engedélyezési és működtetési hibáknak is állniuk kellett a háttérben a rendkívüli időjáráson túl.

A cianidos vegyületet ahhoz használják, hogy kinyerjék az aranyat a kőzetből. A zagy, amelyben benne marad a vegyület jelentős része, ülepítőkbe kerül - közölte.

Áder János kiemelte, hogy a cianid mennyisége a Szamosban a megengedett 320-szorosa volt.

Úgy értékelte, hogy a magyar vízügyi szakemberek bravúrt hajtottak végre a tiszai környezetpusztítás kezelésekor.

Közölte, hogy a Tisza-tó 93 százalékába nem jutott be a szennyezés, 13 holtágat teljesen megmentettek, megóvták a felszín alatti vízbázist, és senki sem halt bele a környezetpusztításba. Ugyanakkor halak, madarak, emlősök pusztultak el, továbbá a turizmus is nagyon megsínylette a történteket.

Magyarország perelte a szennyező román-ausztrál vállalatot, mintegy 30 milliárd forintra becsülve a kárát - idézte fel Áder János. Bár a pert az állam megnyerte, egy fillért sem kapott, mert a cég csődbe ment, Románia pedig nem állt helyt. Így "a szennyező fizet" uniós elvéből egyetlen fillér kártérítés sem következett Magyarországnak - hangsúlyozta a korábbi köztársasági elnök.

Úgy vélekedett: időszerű lenne egyértelműbbé tenni a jogszabályokat, hogy ilyen esetben a szennyezést kibocsátó államnak helyt kelljen állnia. Románia úgy adott engedélyt a bányára, hogy nem ellenőrizte megfelelően annak létesítését - jegyezte meg.

A volt államfő arról is beszélt, hogy sok szemét érkezik Magyarországra a Tiszán Romániából és Ukrajnából. Hivatali ideje alatt átadott egy gépsort, amely három éve tisztítja a folyót: már több mint 8 ezer köbméter hulladékot távolított el. Ebben az esetben azonban szintén sérül "a szennyező fizet" elve, hiszen Magyarország viseli a költségeket más államok helyett - mondta.

Áder János a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökeként a műsorban arról is beszélt, hogy hétfőtől, két héten keresztül, a BME és a MATE hallgatói közül 20+10 hallgató pályázhat havi 100 ezer forintos ösztöndíjra, amelyet 5 hónapig kapnak a diákok. A pályázatokat azoktól várják, akik a hidrológia, a víztudomány, a vízépítés, a vízgazdálkodás, az energetika és a mesterséges intelligencia területén folytatnak tanulmányokat.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Izland két éven belül az Európai Unió tagjává válna

Izland akár már 2028-ban az Európai Unió tagjává válhat – közölte Thorgerdur Katrin Gunnarsdottir, az ország külügyminisztere. A...

A legendás magyar színésznő beleszeretett kolléganőjébe: szenvedélyes szerelmüket sose vállalták fel

Gobbi Hilda és Temessy Hédi szenvedélyes szerelme csak a szakma előtt nem volt titok.

Benzinpánik a kutaknál: tankolási limitet vezetett be a Mol és a Shell

A magánszemélyek legfeljebb 30 liter üzemanyagot tankolhatnak mostantól Szlovéniában.

Donald Trump a világ legnagyobb gázmezejének felrobbantásával fenyegetőzött

Trump szerint az USA nem tudott arról, hogy Izrael a gázmezőt készül támadni, de ha Irán újra Katart veszi célba, az amerikai...

A németek háztartások trükkjével olyan jó illatú lehet az otthonod, mint még soha. Pofonegyszerű és nem kerül semmibe

Felejtsd el a méregdrága illatgyertyákat és a mesterséges légfrissítőket, amelyek gyakran csak elfedik a kellemetlen szagokat! A németek...

Álmodj – hogy egészségesebb legyél

Életünk legalább egyharmadát semmittevéssel töltjük: alszunk és álmodunk. De akár álmodunk, akár nem, az agyunk nem pihen, intenzíven...

Az MVM figyelmeztet. Baj lehet, ha ezt nem teszed meg a kertedben.

Ennek a kiemelten fontos feladatnak az elvégzése az ingatlantulajdonosok felelőssége. Ennek elmaradása nagyon komoly veszélyt jelenthet,...

„Nem lesz kegyelem” – üzeni a rendőrfőnök

Egyre több balesetet okoznak a rolleresek, miközben a részeg autósok és kerékpárosok ellen kemény fellépést ígérnek a rendőrök.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Hiába a kétgólos előny, a Ferencváros nagyon simán kiesett az Európa-ligából.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

0