Ezt olvasta már?


Továbbra is diákhitel kamatstop

Továbbra is marad a diákhitel kamatstop. A Kormány döntésének köszönhetően 2024 első felében is rendkívül kedvező feltételekkel érhető el a szabad felhasználású Diákhitel1.

A kialakult háborús helyzet és a szankciók miatt a kamatkörnyezet megromlott, azonban ebben a gazdasági helyzetben is szükséges megvédeni a hallgatók érdekeit. A Diákhitel Központ célja mindig is az volt, hogy anyagi lehetőségektől függetlenül bárki tanulhasson és megszerezhesse álmai diplomáját. Minden helyzetben fontos, hogy a fiatalok továbbtanulási lehetősége biztosítva legyen, a magyar gazdaság számára pedig biztosítani kell a jól képzett munkaerőt, amely gazdasági fejlődésünk és versenyképességünk alapja.

A jelenlegi kamatkörnyezetben a hatályos szabályok szerint a Diákhitel1 kamatjának 13% fölötti szintre kellene emelkednie, de a kialakult helyzetet mérlegelve a Kormány továbbra is fenntartja a szabad felhasználású Diákhitel1 jelentős mértékű kamattámogatását. Így 2024. január 1-jétől kezdődően ügyfeleinknek a 13% fölötti kamatmérték helyett csak 7,99%-os kamatot kell megfizetnie.

Emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre az önköltségre fordítható Diákhitel2 és a szak-és felnőttképzésben igénybe vehető Képzési Hitel is. Jelenleg is több, mint 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kínált termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre.

A diákhiteleket számos tényező teszi vonzóvá a hallgatók számára: a hallgatói hitelekre jellemző, a kereskedelmi banki hitelekhez képest nagyságrendekkel alacsonyabb kamat, a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a családtámogatási kedvezmények. Amennyiben a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének 50%-át, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. A kedvezmények köre ez év január elsejével tovább bővült, így ha egy 30 év alatti édesanya az egyetemi tanulmányai alatt vagy azok befejezését követő két évben megszüli az első gyermekét, akkor a teljes fennálló tartozását elengedi a Diákhitel Központ. Már az első gyermek érkezése esetén, a várandósság 91. napjától kérheti az édesanya a diákhitele kamatmentessé tételét és a hiteltörlesztés három évre történő felfüggesztését, támogatva ezzel a gyermekek megszületését és a továbbtanulás lehetőségét.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az AI-laborok tesztjei valódi rendszereket törtek fel – ki fizet a kárért?

Az autonóm hackelés a laboratóriumi próbákon már nem mindig maradt a kijelölt hálózaton: az OpenAI...

Lebuktatták Mészáros Lőrincet, aki Monte-Carlóban ácsorgott, de mire hazaért, az M6-os is elúszott

Egy 444-es olvasó augusztus 11-én belebotlott Mészáros Lőrincbe a monacói éjszakában, a La Môme étterem...

Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ

Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...

Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!

Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...

Pócs János: Lebukott a kormány – Magyar Péter alsónadrágjával foglalkozott a fideszes képviselő

Pócs János egy Facebook-videóban Magyar Péter júliusi törökországi nyaralását és alsónadrágját emelte be a Duna...

Pokoli tűzvész tombol Horvátországban: 19 embert kellett ellátni, a haditengerészet hajója is készenlétben állt

Hatalmas erdőtűz csapott le az Omiš környéki településekre. A lángok a házakat is elérték, több mint száz embert evakuáltak,...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését...

Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta

Indonéziában pusztító, 7,7-es földrengés történt, Spanyolországban épületek rongálódtak meg, miközben világszerte megszaporodtak az...

Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában

Az alacsony Duna újabb különleges leletet hozott felszínre: egy több tízezer éves állat medencecsontja kerülhetett elő a folyóból.

Videó: 16 órát kapaszkodott egy felborult jet-skibe egy apa és két kisfia Thaiföldön

A francia család Ko Szamujnál került bajba, miután a bérelt vízi járművük motorja az erős hullámzásban leállt. A vízimentőket a...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak

A Santosban még mindig képes villogni Neymar.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét

Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0