Ezt olvasta már?


Több útszakaszt és hidat újítanak fel idén Békés megyében

Több útszakaszt és hidat újítanak fel idén Békés megyében, a jövő héten kezdődhet a Dévaványa-Gyomaendrőd közti út öt kilométeres szakaszának felújítása, nyáron pedig a gyomaendrődi Hármas-Körös-híd is megújul - mondta Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerdán az MTI-nek.

Kifejtette, az öt kilométeres útszakasz felújítása 740 millió forint európai uniós, a Terület- és településfejlesztési operatív programból (Top) elnyert forrásból valósul meg. A kivitelezés, az időjárástól függően, tavaszra be is fejeződik.

Hozzátette, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ígérete szerint ezen az úton további két kilométert, a közútkezelő saját költségvetéséből, az idén szintén felújítanak. Szintén ígéretet tett a közútkezelő arra, hogy a Dévaványa-Körösladány közti úton is felújítanak egy körülbelül 8 kilométeres szakaszt még az idén, ugyancsak saját forrásból - közölte.

A politikus elmondta, a 19. század végén épült gyomaendrődi Hármas-Körös-híd felújítására 330 millió forint belföldi forrás van, amelyet - mivel a kivitelezés idején teljes útzárat kell elrendelni - a nyári iskolai szünet idejére időzítenek. A gyalogosok és a kerékpárosok az augusztus végéig tartó munkálatok idején is használhatják a hidat. A személyautók és a 7,5 tonna összsúlyt meg nem haladó járművek számára elkerülő útként egy külterületi utat tesznek rendbe - fejtette ki.

Dankó Béla közölte, elkészültek az engedélyes- és a kiviteli tervek az ecsegfalvi Hortobágy-Berettyó-csatorna-híd felújítására is. Az 1949-ben épült hídon súly- és forgalomkorlátozás van érvényben a rossz műszaki állapot miatt. A tervek szerint közel félmilliárd forintból új hidat építenek, ám erre az idei költségvetésben nincs forrás, ezt a jövő évi büdzsébe szeretnék betenni - fogalmazott.

Kifejtette, a százmillió forintos komplex útfelújítási program is érinti Békés megyét. Még idén felújítják a 44-es számú főutat Örménykúttal összekötő bekötő utat négy kilométeren, a Szarvas-orosházi út 900 méteres szarvasi belterületi szakaszát, valamint a zrt. ígérete alapján a csabacsűdi főutca 1,5 kilométeres szakaszát - mondta.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Nemzeti konzultáció új köntösben: érkezik a társadalmi párbeszédek közös fóruma

Szintlépés: jövő héten indul a kormány sokak által várt, új információs platformja, a Közhang, ahol mindenki elmondhatja a...

Felére csökkenhet a szállítási idő, ha Kínából rendelsz

Felére csökkenhet a Kína és Európa közötti tengeri szállítás ideje egy új hajózási útvonalnak köszönhetően. A Sea Legend kínai...

Két kisgyerekkel sodródott a nyílt tengeren: 16 órás rémálom lett a nyaralásból

Több mint 16 órát töltött a tengeren egy francia apa két kisfiával, miután felborult a jetskijük Thaiföldön. Mindhármukat élve...

Gerendai Károly kimondta, hogyan tovább a Szigettel

A Sziget alapítója a rendezvény szombati zárónapján az MTI-nek beszélt arról, hogy az idei év vízválasztó volt, a látogatószám...

Csőtörés miatt nincs ivóvíz Pátyon

Ugyan nem ilyen súlyosan, de több települést is érint a meghibásodás. Pátyon várhatóan a kora délutáni órákra állhat helyre az...

Súlyos csúszás jöhet a Nők 40-nél, erre mindenki figyeljen

A Nők 40 kedvezményes nyugdíjánál az egyik leggyakoribb tévedés, hogy valaki egyszerűen összeadja az összes szolgálati idejét, majd...

Így él most a 60 éves Klausmann Viktor: három anyukától, három gyermeke van, akik nagyon szeretik egymást

A Szerencsekerék egykori műsorvezetője, Klausmann Viktor annak idején tudatosan hagyta maga mögött a televíziózást – a domonyvölgyi...

Íme az Irigy Hónaljmirigy sztárjának sármos, felnőtt fia: brit elitegyetemen szerzett diplomát

Varga Győző fia arra az elitegyetemre járt, ahova Stephen Hawking, III. Károly, vagy éppen Emma Thompson.

Bulgária az egyetlen uniós állam, amelyiknek javul a napraforgótermése

A műholdas becslés szerint Bulgária az egyetlen uniós tagállam, ahol a tavalyinál jobb hozama lehet a napraforgónak.

A leander még egyszer virágba borulhat, ha most jól nyúlsz hozzá

Ha most visszavágod az elnyílt leandert, megfelelően öntözöd és táplálod, még egyszer csodás virágzással hálálhatja meg. Légy...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.