Ezt olvasta már?

Trianon 100 - Orbán: Magyarország ismét győzelemre áll

Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök...

0

Tízezrek vettek részt a vöröskereszt elsősegélynyújtást népszerűsítő programján

Mintegy 32 ezren vettek részt a Magyar Vöröskereszt "hősképző", vagyis az elsősegélynyújtást népszerűsítő programján - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombaton.


hirdetés

Lovászi Anett, a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezetének igazgató-helyettese elmondta, hogy a programok már négy hónapja zajlanak, és a múlt évi hasonló akcióhoz képest megnégyszereződött az érdeklődők száma.

Hozzátette, hogy külön is fókuszáltak a pszichés támogatásra, vagyis a lelki elsősegélynyújtásra, valamint az újraélesztésre és a vérző sérülések ellátására.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Vettel és Hamilton kakaskodása: Ma sem maradsz F1-es verseny nélkül.

Azerbajdzsánban vendégszerepelne ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye, a koronavírus-járvány miatt azonban természetesen ezt a futamot sem...

Charlie Sheen kamaszlánya tündöklő szépség, akárcsak a botrányhős exfelesége - Fotók

Denise Richards-nak és botrányhős volt férjének gyönyörű a nagylánya, Lola.

8 menő hajpánt, amire még Blair Waldorf is eltátaná a száját

Az utóbbi években a hajbavalók egyre népszerűbbek lettek a kiegészítők között, gondolj csak a hatalmas hajcsatokra, a scrunchie-kra és...

Nagy váltás a DVSC-nél, visszatér az egykori sikeredző

Kondás Elemér a most távozó Vitelki Zoltánt váltja a kispadon.

Csökkent az okostelefonok globális eladása az idei elő negyedévben

Az idei első negyedévben 299 millió 138 ezer okostelefont értékesítettek világszerte, 20,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel...

"Szupervedlő"-nek hívják azt a New York-i ügyvédet, aki száz embert fertőzött meg a koronavírussal.

Egy előzetes kutatás szerint az úgynevezett szupervedlők vagy szuperterjesztők okozhatják a koronavírus-fertőzések jó részét, míg a...

A halálát várták, közben meglopták idős rokonukat

Több mint négymilliót költöttek el a kártyájáról, amíg rokonuk kórházban feküdt.

Gyulai ?rémhírterjesztés?, megfordítva

Nézzük az esetet egy másik helyzetben, egy másik szemszögből.

Sport

Egy újabb megrázó tragédia kellett, hogy valaki kimondja a lényeget

Colin Kaepernicknek még a karrierjébe került, hogy kiállt az igaza mellett. Most nehezebb lesz elhallgattatni a tiltakozókat.

Az év egyik legnagyobb kiütése ez az elsétálós KO

Sean O'Malley most is bizonyította, hogy nem véletlenül tartják a UFC egyik legnagyobb tehetségének.

Kitört a balhé: kutyás rendőrökkel állítottak le 250 ordibáló ultrát Debrecenben ? videó

Óriási balhéba fulladt a Debrecen DVSC és a Kaposvári Rákóczi közötti NBI-es döntetlen mérkőzés pénteken a Nagyerdei Stadionban.

A 92. percben kapott gólt Gulácsi a tökutolsó ellen a Bundesligában

Az elmúlt hét fordulóban már ötödször ikszelt az RB Leipzig a német bajnokságban.

"Ha létezik árulás, akkor ez bizony az volt" - egy szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc történe...

Az 1987-es Giro egészen elképesztő története, melynek végén Visentini darabokra fűrészelte a kerékpárját, és elvitte a sportigazgatójának.

Ezért a cselért érdemes volt ma felkelni

Amit ráadásul egy védő mutatott be.

Szenzációs utolsó másodperces KO-val tért vissza a korábbi UFC-bajnok

Cody Garbrandt három kiütéses vereség után ismét győzött.

Minden idők legjobbja lehetett volna, de tragikusan búcsúzott a focitól

Marco van Basten három Aranylabdát nyert, sokan mégis tragédiaként emlékeznek a pályafutására.

Az orosz és a német szövetség vezetője büntetőjogi eljárást szorgalmaz Aján Tamás ellen 

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Mezőkövesden győzött a Paks, már kiesőhelyen az Újpest - videó

Az NB I 27. fordulójának szombati nyitómeccsén 2-0-s paksi siker született.

Balotellit kirakta az olasz kiscsapat

Levélben zavarta el az elnök, akivel meglepő módon erősen megromlott a viszonya.

0

Bulvár

Az apja verte, és napokig nem etette egyéves gyerekét: hat saját gyereke mellé fogadta örökbe Irene a kicsit

Irene, az ugandai nő és férje mélyszegénységben él, mégis boldog családot alkotnak hat saját és hét örökbe fogadott gyermekükkel.

Ezek az ötöslottó nyerőszámai - 700 millió forintért játszottak a héten

Így alakultak az ötöslottó-sorsolás nyerőszámai június 6-án.

A németek palackozott csapvizet vittek Évianba, hogy kiderüljön, mennyire felesleges az ivóvizet szállítani

Nem az ásványvizek létjogosultságát kérdőjelezi meg ez a rövidfilm, hanem azt, hogy miért más országból szállított műanyag palackos vizet iszunk, amikor ott a kiváló minőségű csapvíz sokkal olcsóbban.

Gyümölcsevés, kilószám: ez tényleg annyira egészséges?

A mértékletességre az egyébként jó hatású gyümölcsevéskor is oda kell figyelni.

Holtan találtak rá egy hat fős családra

A tragédia az egész környéket megrázta.

8 pont a testeden, amit ha megnyomsz, jobban alszol: nyugalmat és mély pihenést hoznak

A jó minőségű alvás elengedhetetlen a kiegyensúlyozottsághoz, ezért érdemes megismerni a nyomópontokat.

Áttörő kutatási eredmények a cukorbetegségről: lehet, hogy mégsem a szénhidrát okozza?

A cukorbetegséget civilizációs betegségnek tartjuk, amiből következik, hogy nem igazán volt jellemző az elődeinkre. Természetesen senki sem mondja, hogy régen ismeretlen volt, de manapság teljesen hétköznapinak tartjuk pedig, ha egy betegségre rásütjük, hogy civilizációs, az azt jelenti, hogy a jelenben alakítottunk ki új, helytelen szokásokat. Nem kivétel ez alól a cukorbetegség sem, amiről úgy tűnik, áttörő információk derültek ki.

Egy újabb megrázó tragédia kellett, hogy valaki kimondja a lényeget

Colin Kaepernicknek még a karrierjébe került, hogy kiállt az igaza mellett. Most nehezebb lesz elhallgattatni a tiltakozókat.

Mit tehetünk, hogy ne kínozzon élethosszig az ízületi gyulladás?

Az ízületi gyulladás okainak feltárásával, a kezelés gyors megkezdésével tünetmentesség is hamar elérhető.

A szakemberek figyelmeztetnek: A koronavírusnál veszélyesebb járvány tetőzik a nyáron és milliók életét teszi ...

Bár a karantén-helyzet idehaza a végéhez közelít, szakértők szerint az online bántalmazási járvány csak most éri el a tetőzést. Júniusban tartják világszerte az online bántalmazás elleni napot, Magyarországon azonban egy új kampány miatt az egész hónap a cyberbullyinggal szembeni fellépésről szól majd.

Ilyen apró lépésekkel lehet vége a szabad internetnek

Egy hete indult el az HBO új szolgáltatása, az HBO Max, az Egyesült Államokban, mégis szenátorok panaszkodnak már miatta. Nem, nem az zavarja őket, hogy a Jóbarátok csak ott lesz elérhető - a netsemlegességet féltik. Pedig kinek fáj, ha az AT&T telefontársaság előfizetőinek nem számolnak fel adatot, miközben az HBO Maxet nézik? Rövid távon senkinek. Hosszú távon mindannyiunknak.

Egy egyszerű falfestési trükk, ami az egész szobádat megváltoztatja

Ha a feles falfestékekről eddig csak az iskolai folyosó vagy a vidéki művelődési házak jutottak eszedbe, akkor itt az ideje, hogy megreformáld az elképzeléseidet. Ez a pofonegyszerű, bárki által kivitelezhető falfestési technika a legmodernebb lakberendezési trendekbe is beleillik.

blogmorzsák

Mesés pályaudvarok és repterek a nagyvilágból

Nagyot téved az, aki azt hiszi, a pá­lyaudvarok és a repterek mindenhol ugyanolyanok. Csodás példák Kanadától Budapestig.

Letaglóz a mexikói romváros titka

Az ősi Amerika legnagyobb metropoliszából először eltűntek a halottak, majd a városlakók is. Egy pillanat alatt.

Forradalom a magyar őstörténetben

Valóban az úzok rokonai volnánk? A turul pedig voltaképpen egy fekete sas? Németh Endre válaszol.

Minden idők legdrágább árverezett autója

Egy 2003-as Enzo Ferrari lett minden idők legdrágábban elárverezett autója. A szuper­autónak több érdekessége is akad.

100 eurós büntetést kap, aki nem hordja a maszkot

Spanyolországban a szükségállapot után is kötelező lesz maszkot hordani.

Újabb két F1-est szippantott be az e-sport bajnokság

Az Azerbajdzsáni Nagydíj virtuális változatán Sergio Pérez és Pierre Gasly is rajthoz áll. Az aktív F1-es résztvevők száma így sem változik.

Így akarják megváltoztatni a sajtburgered

Az Európai Bizottság új, az egészséges étkezést előmozdító stratégiája alapjaiban változtatná meg a sajtburgereket.

Páncélököl és páncél­rém magyar kézben

A második világháborúban a sokszor elégtelen kiképzés elle­nére a magyar csapatok egyre többet használták az új kézi páncélelhárító fegyvereket.

Miből fog Orbán Viktor egy nagy gazdasági mentőakciót finanszírozni?

„Minél közelebb kerülnek a 2022-es választáshoz, annál jobban felértékelődnek majd a kormány gesztusai.“

Az összes tartozás napja

Az igazi történet nem Trianon-ban zajlott, hanem mintegy száz évvel Trianont megelőzően.

Gyorstalpaló a programozá­si nyelvek történetéhez

Neumann János az 1940-es években Amerikában kidolgozta a mai modern számítógépek alapelveit.

Szardínia ékszer­doboza: az ezerarcú Cagliari

Megelevenedett történelem a szűk utcácskákban, idilli plázs és utánozhatatlan olasz ételek - Cagliari rabul ejt.

0