Ezt olvasta már?

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz kapta az 50 éves szolnoki filmfesztivál életműdíját

Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek és Gyulai Líviusz grafikusművésznek ítélték oda a látványtervezők munkásságára fókuszáló szolnoki Alexandre Trauner Art/Fil...

0

Tízezer lépést tettek a rászoruló gyerekekért Szolnokon

Idén is megrendezte jótékonysági sétáját az Amway országszerte 9 helyszínen, köztük Szolnokon is.


hirdetés

A program során a résztvevők 10.000 lépéssel és jelképes, 1000 forintos adománnyal segítették a rászoruló gyermekeket. A nevezési díjból befolyt összeget a szervező megduplázta, így 400.000 forint gyűlt össze „Az értelmes életért” alapítvány javára.

Ebben az évben immár ötödik alkalommal szervezték meg az országos jótékonysági eseményt. Szolnokon kétszázan tették meg az 5 kilométeres sétát saját egészségükért és rászoruló gyermekekért. A jótékonysági program során, a plusz felajánlásokkal együtt összesen közel 400.000 forint gyűlt össze. A befolyt összeget az alapítvány az Autista Centrum fejlesztésére fordítja – adta hírül a szervező sajtóközleményében.

 

szoljon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Öt forró ital, ami tökéletessé teszi az őszi estéket

Itt vannak a hűvös napok elmaradhatatlan kellékei.

Tíz év után távozik a Jóban Rosszban színésznője

Nagy volt a mozgás idén a sorozat körül.

Öt forró ital, ami tökéletessé teszi az őszi estéket

Itt vannak a hűvös napok elmaradhatatlan kellékei.

I.2. Intuíció, közgazdász szemmel

Daniel Kahneman közgazdász egyik jelentős írásábani arról ír, hogy mi is a legfontosabb az életünkben. Az intuíciót, mint az egyszerű...

A Borkai-ügyről is kérdezték a miniszterelnököt a parlamentben

A miniszterelnök a Borkai-üggyel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta a parlament mai ülésén, hogy beteg dolognak tartja, ha valaki...

Karácsonyra bögrét ajándékozni? Lehet menő is ez az ajándék, ha ERRE odafigyelsz

Ugye, mindenkinek megvan a következő két szituáció valamelyike az elmúlt évek karácsonyairól?

Megfosztották címétől a thai király szeretőjét

Az indoklás szerint a képzett pilóta, nővér és testőr megpróbált a királynő szintjére kerülni.

Mintegy 24 ezer hajléktalan él Csehországban

Mintegy 24 ezer hajléktalan él Csehországban

Uzsorázás miatt börtönre ítélték Nyírpilis polgármesterét

Több embernek hitelre adott pénzt és élelmiszert, majd havonta ötven százalékkal több pénzt kért vissza tőlük.

6 tipp az őszi rosszkedv és depresszió ellen

Ha úgy érzed, téged is kezd hatalmába keríteni a komor, őszi hangulat, íme néhány ötlet, hogy elűzd a fejed fölül a szürke felhőket!

Ez vár rád szakítás után, ha már több, mint 10 éve együtt voltatok

A szakítás mindig nehéz, a kapcsolat bármely szakaszában, de egy hosszú távú afférnál különösen megviseli a feleket. Amikor már tíz,...

0

Sport

Ő Alica, minden idők egyik legvonzóbb sportolónője

Az ausztrál Busted Coverage nevű magazin 2017-ben megválasztotta a világ legszexibb sportolójának Alica Schmidtet. Nem tévedtek nagyot.

Iszonyatosan kiakadtak a Veszprém kézilabda-szurkolói

Az új kabalafigura bemutatása nem várt vihart kavart.

Gyászol a Forma-1-es világbajnok: meghalt a lánya, még csak 21 éves volt

Jody Scheckter egykori Formula- 1- es világbajnok teljesen összetört, most jelentette be a szomorú hírt a család: 21 éves lánya, Ila meghalt.

Mocskosul nagy gólt rúgott a kapus a 89. percben

A norvég másodosztályban a Skeid Oslo és az Ullensaker/Kisa IL játszott egymás ellen. A vendégek az utolsó pillanatokban nyert, de hogyan?!

Meghalt Szálinger Ferenc

Az egykori utánpótlás Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező 71 éves volt.

Ennél jobban nem lehet megalázni az ellenfelet bunyó közben - videó

A világ egyik legjobb játékosa ismét megmutatta, hogy páratlan ereje van.

Edzőt váltottak a katalánok

Megelégelte a bukdácsolást a vezetőség.

Íme, az első képek Rafael Nadal és újdonsült felesége esküvőjéről

A 19-szeres GS-bajnok spanyol szupersztár mesés körülmények között vette feleségül gyerekkori szerelmét.

Holland szakember veheti át a Barcelona irányítását

A hírek szerint a holland válogatott szövetségi kapitányának, Ronald Koemannak a szerződésében van egy záradék, amely lehetőség nyújt számára, hogy csatlakozzon a katalánokhoz.

Rá sem lehet ismerni Jakabos Zsuzsannára

A rajongókat is megosztották a képek.

Rettenetesen mellélőttek Veszprémben az új kabalafigurával

A Telekom Veszprém vezetői bemutatták a csapat új kabalafiguráját, de nem volt benne köszönet.

Döntött a versenybizottság, megvan az El Clásico új időpontja

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) péntek délelőtt megerősítette, hogy a katalóniai tüntetések miatt elhalasztják az idény első El Clásicóját, a szombatra (október 26.) kiírt FC BarcelonaReal Madrid rangadót. Az RFEF hétfőig adott határidőt a két klubnak és a Spanyol Labdarúgóligának (LFP), hogy megegyezzenek a mérkőzés új dátumáról. Nos, megvan az időpont.

0

Bulvár

Nem hivatalos négynapos ünnep jön

Átböngészve az igen impresszív kínálatot, mi is kiválaszottuk azokat a filmeket, amelyekre mindenképpen beülünk.

A CDU Magyarország kirúgását követeli az EU-ból: Orbántól már Salvini is elfordul

A kurdok elárulása hideglelést okozott az USA szövetségeseinél szerte a világban, hiszen az eset bizonyítja, hogy Trump belpolitikai megfontolásokból bármikor cserbanhagyhatja őket. Orbán Erdogan-barát vonalvezetése újabb ütközőpont a válságba süllyedt Fidesz-EPP és Fidesz-CDU kapcsolatok számára. Káncz Csaba jegyzete.

Miért csalják meg férjeiket a nők? Eláruljuk a leggyakoribb okot

Nehezen találni hiteles statisztikai adatot arra nézve, hogy a házasságban vagy tartós párkapcsolatban élőknek hány százaléka csalta már meg a párját. A közelemben élők véleményét, de nem feltétlenül személyes tapasztalatát kérdezve meglepő eredményre jutottam. A legtöbb ismerősöm szerint jó néhány év után (ezt körülbelül tíz évre tippelték) minden kapcsolatban megjelenik egy harmadik személy. Hogy ez a kívülálló milyen nyomokat hagy maga után, milyen sérüléseket okoz, vagy éppen miben segíti a párkapcsolat két főszereplőjét, az minden esetben más és más lehet. Nevezhetjük kötetlen szeretőnek, házibarátnak, családrombolónak, mindenképpen okai annak, ha egy nő kilép a kizárólagos párkapcsolatának kereteiből. Az olyan nőknek, akik a férjük mellett valaki mással is kapcsolatot tartanak, előítéletek, kritika és gyakran nyílt megvetés jut osztályrészül. Úgy tűnik, hogy az, ami a patriarchális társadalomban az egyik nemnek ősidőktől fogva természetes joga, az a másik nem számára még mindig tiltott dolog . Mégis - írja Ingrid Füller a Becsületbeli ügy című könyvében - egyre több nővel találkozunk, aki a társadalmi, nevelési és vallási normákkal szembe helyezkedve nem hajlandó a szeretet, a törődés és erotika iránti vágyait elnyomni.

Két nap alatt több mint 70 milliárd forint előleget fizetett ki a Kincstár

Az uniós és hazai jogszabályi előírásoknak megfelelően 2019. október 16-án a Magyar Államkincstár (Kincstár) megkezdte a 2019. évi egységes kérelmekkel kapcsolatos kifizetések teljesítését.

Emilión röhög a fél ország - megszólalt az énekes!

Egy több évvel ezelőtti videó járja az internetet. Mindenki Emilio angol halandzsázásán nevet.

Az első állat, amit meglátsz a képen, elárulja, milyen személyiség vagy

Íme, a világ egyik legegyszerűbb személyiségtesztje: csak pillants rá a képre, ne kezdj el keresgélni vagy taktikázni, csak szúrd ki a leges-legelső állatot, amit észreveszel. Ha megvan, olvass tovább, és nézd meg, mit árul el a személyiségedről az, hogy mit ismert fel a kissé kaotikus rajzról legelsőnek az agyad!

Hihetetlenül értékes kincset talált a föld alatt egy amatőr magyar régész

Jelentős mennyiségű római kori pénzérme került elő Baranyában.

Bereczki Zoltán: Megrepedt a szívem, hogy történhetett ez?

Nem érti, mi történt a Sztárban sztár leszek!-ben.

Hátborzongató tények a második világháborúból: erről nem volt szó az iskolában

A sokkoló számadatok gyakran nem képezik a tananyag részét, pedig a háborút általuk érthetjük meg igazán.

Hogyan tudom igazolni, hogy nyugdíjas vagyok?

Itthon betöltött nyugdíjas korú személy vagyok. Hogyan tudom igazolni külföldi nyugdíjas igazolvány igényléséhez?

Rákgyilkos gyökér: fogyaszd heti rendszerességgel

Új kutatás vizsgálta a gyömbér rákölő hatását, és elképesztő eredményekre jutott ez a gyökér lehet az első természetes rákgyógyír a világon, ha sikerül hatékony szert fejleszteni belőle.

blogmorzsák

Tűzlabdák az éjszakában

Salvador egyik kisvárosában minden évben tűzlabdákkal dobálják egymást a fiatalok.

Gyerekkor a bántalmazás árnyékában

A kérdés az, hogy a bántalmazást elszenvedő miként tud együtt élni a magában hordozott trauma élményével.

A Garay téri csarnokban árulnak egy 9 m²-es lakást

Az elmúlt hét 10 legjobb ingatlanhirdetése: tatabányai luxus, eladó kastélyok, iszonyú rumlik, elképesztő színkavalkád.

Palvin Barbi megint a titkos csajokkal strandol

Mindenki Barbija piros bikiniben.

"Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!"

Ez történik, amikor provokatív kérdéseket lehet feltenni három felekezet püspökeinek.

Beszédhibás a gyerek? Ezért fontos kikezelni

A hangképzési hibák nehézséget okozhatnak az írás- és olvasástanulásban is.

„Akkor most meg lettem unva?“

„Úgy érzem, én sokkal többet teszek érte. Vagy még ezek ellenére is kicsit hátrálnom kéne?”

Miért bukott meg Tarlós?

A héten sokan próbálták megfejteni, mi állhat a Fidesz budapesti eredménye mögött.

Önkormányzati választások a Facebookon

Fizetett politikai hirdetések tömték ki a Facebook kasszáját. Mutatjuk, ki mennyit költött!

Az ellenzéki polgármes­te­rek mihez kezdjenek a helyi nyilvánossággal?

„Most például, az önkormányzati választás után ellenséges környezetre számíthatnak.“

Az FBI igazgatója demonstrálja a gépfegyver használatát

J. Edgar Hoover lő, Mussolini párbajt vív, és még sok más lenyűgöző fotó.

Régi menzás kedvencünk, az aranygaluska

Nem éppen egy egyszerűen elkészíthető villámédesség, de azért az ízélményért mindenképp megéri!

0