Tizenhat táncegyüttes csaknem ötszáz táncosa a jubileumi néptáncfesztiválon Szolnokon
Huszonötödik alkalommal rendez országos néptáncfesztivált Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (ANKK) és a Tisza Táncegyüttes, a május 24-től 26-ig tartó rendezvényen 16 táncegyüttes csaknem 500 táncosa mutathatja be koreográfiáját.
Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön Szolnokon, a háromnapos rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az 1964-ben útjára indult rendezvénynek az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a Szigligeti Színház és a Tiszai hajósok tere ad otthont. Hozzátette: a néptáncos seregszemle zsűrijének elnöke Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője lesz. "Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk" - idézte Kallós Zoltán egykori néprajzkutató híres mondását az országgyűlési képviselő. Hozzátette: a Kárpát-medence kultúrája alapja, megőrzője a magyar emberek identitásának, biztonságának, a szuverenitásnak. Molnár Lajos Milán, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a fesztivál célja, hogy biztosítsa a néptáncegyüttesek, az alkotók számára a művészeti fórumot, valamint ösztönözze az új alkotások létrejöttét. A rendezvény egyszerre kultúraközvetítő és közösségépítő, a program nemcsak a Szolnokra látogatókat, hanem "az egész várost megmozgatja". Fejes Nikolett főszervező kiemelte, május 24-én, pénteken A páva tündöklő színei címmel Váradi Levente és Farkas József fotókiállítását nyitják meg a Fölszállott a páva című tehetségkutató televíziós műsor során készített fényképekből. A kiállítást Kovács Mihály, a Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület tiszteletbeli elnöke nyitja meg, közreműködik Bontovics Letícia és Rusvai Máté, a Fölszállott a páva című műsor középdöntősei. A nyitónap estéjén a Viseletes felvonulás után a Parno Graszt együttes ad koncertet a Hild téren.
Május 25-én, szombaton a Szigligeti Színház kétrészes versenyprogramjában mutatják be a táncegyüttesek a koreográfiáikat a közönségnek, szakmának, zsűrinek. Este az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartandó táncházban a Dűvő zenekar húzza a talpalávalót. Május 26-án, vasárnap szabadtéri programok, népművészeti kirakodóvásár, bábelőadás, Maksa Henrietta Menyekező-bemutatója és Szalonna és Bandája koncertje színesíti a fesztivált. A Napsugár Gyermekház foglalkozásokkal várja a gyerekeket. A Szigligeti Színházban a díjátadó után gálaműsor zárja a rendezvényt.
hírek innen, onnan
Így zajlik majd a beiktatás napja, Magyar Péter közölte a részleteket
A május 9-i alakuló ülés menetrendjéről osztott meg részleteket Magyar Péter.
Radikális döntés a kormányközeli óriásvállalatnál: egy forint osztalékot sem fizetnek idén
A vállalat részvényárfolyama csütörtökön 7,3 százalékkal erősödött. Ennek ellenére a papírok értéke az év eleji szinthez képest...
Úgy szállt el egy Opel a kótaji földúton, mint a győzelmi zászló
Brutális videón a baleset: a száguldó sofőr az egyik ház kerítését is letarolta.
Helyreigazított az Index, beismerték, hogy tényleg kamu volt a tiszás megszorítócsomag
A propaganda erre a kamutanulmányra alapozta a kampány nagy részét, még konzultáció is volt.
Magyar érintettje is van a Szlovákiában történt nagy buszbalesetnek
Az incidenskor két sofőr és tizenhat turista tartózkodott a járművön.
Meghekkelték a Magyar Péter által propagandagyárnak tartott médiacég oldalát
A kancelláriaminiszterből frakcióvezetővé vált fideszes politikus, Gulyás Gergely egyik elhíresült mondását tették ki a kormányközeli...
Fotók a súlyos baleset helyszínéről: felborult egy kirándulóbusz Szlovákiában, magyarok is voltak az utasok között
Egy 27 éves lengyel nőt mentőhelikopterrel szállítottak a besztercebányai kórházba. A hatóságok szerint magyar, lengyel, ukrán és...
„Köszönjük, köszönjük, köszönjük!” - Magyar Péter köszöntötte az édesanyákat
A leendő miniszterelnök nem feledkezett meg az édesanyákról. Rövid posztjában a köszöneté a főszerep.
Fekete-Győr András: Orbán helyében inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat
A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort az Európai Bíróság ítélete után. Fekete-Győr szerint "a magyarok már átléptek a...
Bevezetik az eurót Magyarországon? Nagy fordulat, itt vannak a részletek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) változatlanul 6,25%-on tartotta az alapkamatot, miközben az euró bevezetése ismét napirendre került. Az Akcenta...
Pink nagylányával lopta el a showt, a 14 éves Willow félelmetesen hasonlít édesanyjára
Elképesztően nagyot nőtt Pink lánya: Willow Sage Hart 14 esztendős és ezúttal elkísérte édesanyját egy vörös szőnyeges eseményre is....
Falusi Mariann elárulta, miért nincs társa: „A férfiak nagy része be van punnyadva”
Az énekesnő nem a konyhában izzadna, hanem egy önálló férfival utazna és programozna. Szerinte a korosztálya jobb esetben otthon ül,...
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"
"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát
A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban
Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.
Bulvár
Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire
Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja
Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak
Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.
Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”
Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.
Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába
Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


