Teljes napfogyatkozás a Húsvét-szigeten
Megkétszereződik a Húsvét-szigetek lakossága ezen a hétvégén: mintegy négyezer turista érezik a 160 négyzetkilométeres területre, hogy megcsodálja a teljes napfogyatkozást.
Négy, összesen 1032 utast szállító repülőgépet várnak csak vasárnapra Mataveri légikikötőjébe, holott általában naponta egy repülő száll le itt. Emellett a héten tizenkét hajó is szállítja a turistákat a dél-csendes-óceáni szigetre.
A napfogyatkozás Francia-Polinéziában kezdődik greenwichi idő szerint vasárnap 18.37-kor. Ezután a Húsvét-sziget borul sötétségbe, majd a kontinentális Chile és Argentína egy része.
A Chiléhez tartozó kis terület hatósága fokozott biztonsági jelenléttel, a szállások előkészítésével várja az odalátogatókat, és kéri őket, hogy tartsák tiszteletben a helyet és ügyeljenek a környezetre.
A turisták tömege ugyanakkor félelmet is kelt a polinézekben, akik közül többen tavaly augusztusban a repülőtérre vonultak, és arra kérték a kormányt, hogy korlátozza az odalátogatók maximális tartózkodási idejét, és szigorítsa a bevándorlásra vonatkozó szabályokat. Követelésük érvényesítéséért törvénytervezetet is terjesztettek a parlament elé. Évente mintegy ötvenezer turista kíváncsi az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított sziget természeti kincseire és a kőszobrokra. A Húsvét-szigetek őslakóit Rapa Nuinak hívják, de az utóbbi években 30 százalékkal nőtt a bevándorlók száma.
MTI

- A halláskárosodás formálta Beethoven zenéjét
- Csendes éj
- Karácsony a filmeken
- Decemberben 66 médiaszolgáltató kapott közösségi státuszt
- Tehetséggondozó program indul pályakezdő képzőművészeknek
- Hősök, királyok, szentek című kiállítás
- Magyar ezüst az ENSZ jogesetmegoldó versenyén
- Elkészült a jövő februári busójárás műsorterve
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


