Tárlatvezetések, mesterségbemutató, fegyversimogató Szolnokon
Tárlatvezetések, mesterségbemutató, filmvetítések, "fegyversimogató", koncertek is szerepelnek a múzeumok éjszakája szolnoki programjában.
Szabó István, Szolnok alpolgármestere a június 22-i esemény hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarországon idén 17. alkalommal rendezik meg a múzeumok éjszakája országos programsorozatot. Az idei év kiemelt témája a digitalizáció és az utazás, az esemény "fővárosa" pedig Szombathely lesz Eger, Kecskemét, Debrecen és Pécs után. Hangsúlyozta: a Szolnoki Művésztelep és a Szolnoki Szigligeti Színház felújítását követően a Tisza-parti város is pályázni fog a kiemelt helyszín címre. Idén Szolnokon 19, Rákóczifalván pedig 3 helyszínen lesznek programok. Új elem a szolnoki vasútállomás emeleti üvegtermének, valamint Rákóczifalván a Régi Idők Házának bemutatkozása - emelte ki az alpolgármester. Tapasztó Ildikó, a szolnoki polgármesteri hivatal oktatási, kulturális és sport osztályvezetője elmondta: Szolnokon többéves hagyománya van a programsorozatnak, amelyet második éve támogat a megyei jogú város önkormányzata programfüzet megjelentetésével, plakátok, szórólapok készítésével, a program népszerűsítésével, valamint ingyenes autóbuszkörjárat biztosításával. Emellett a Rákóczifalvára történő autóbuszos utazáshoz a Közép-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., a vonattal történő utazáshoz a MÁV-Start Zrt. 50 százalékos kedvezményt biztosít - közölte. A tájékoztatón kiosztott programfüzet szerint szombaton többek közt a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban zseblámpás tárlatvezetéseket tartanak. Éjszakai bevetésre nyílik lehetőség a Mi-24-es harci helikopteren, valamint 4D-s mozi kínál különleges élményt a látogatóknak. A Damjanich János Múzeumban tárlatvezetések, kézműves, illetve zenei programok lesznek. A múzeum lesz a helyszíne a megújuló Szolnoki Művésztelep programjainak is, amelyek között linómetszés, vetítés szerepel, zongorán játszik majd Verebes György festőművész. A Tabáni Tájházban egyebek mellett mesterségbemutatóval, mesedélutánnal, vetélkedőkkel várják az érdeklődőket. A Tabán P(anno) című tárlat egy már eltűnt városrészt idéz meg a Szolnoki Galériában. A Jubileum téri MÁV óvóhelyen folyamatos tárlatvezetés lesz, bemutatják a mobil labor műszereit, tevékenységét és megtekinthető a Szolnoki Magyar Szablyavívó Iskola kiállítása is. A Tisza partján levő Hotel Tisza Étterem saját gasztronómiai gyűjteményéből rendez kiállítást, a látogatók régi ízeket kóstolhatnak. A KREatív 1ház program játékos formában enged betekintést a belvárosi római katolikus, a református és az evangélikus templomba, a keresztény közösségek életébe. A Mártírok Templomában a legismertebb izraelita személyiségeket mutatják be. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Szolnoki Hadkiegészítési Szakgyűjteményben a sorkatonai emlékkiállítás mellett bemutatókat tartanak, valamint a "fegyversimogatón" haditechnikai eszközökkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Söráriumban a résztvevők hallhatnak a sör kultúrtörténetéről, megtekinthetik a sörgyártás és -fogyasztás eszközeit, valamint sörkülönlegességek kóstolására is lehetőség nyílik. Megtekinthető lesz a Szapáry utcai Ipartestületi Székház és a TESZ Székház (azaz: Breuer-villa), valamint helytörténeti séta indul a Tünde Cukrászda elől. A szolnoki vasútállomáson tárlatvezetés mellett lesz megtekinthető a Szolnoki Vasúti Almárium című vasúttörténeti kiállítás. Emellett vasúti utazási "okmányokat" készíthetnek a vállalkozó kedvűek, az utasellátó bisztróban retró zene biztosítja a jó hangulatot. A Verseghy Ferenc Könyvtárban előadások, bábjáték, a Korinda Zenekar koncertje szerepel egyebek mellett a programok között A TiszapArt Moziban látogatható lesz Kerekes István fényképészmester A Tisza virágzása című kiállítása, valamint filmvetítésre is várják az érdeklődőket. A vasútállomás melletti toronyház tetején természettudományos előadásokat tartanak, lehetőség nyílik távcsöves megfigyelésre is a tetőről. Rákóczifalván megtekinthető lesz a B.A.P. Macihad Macimúzeum és az Éden Madárpark. Emellett tárlatvezetés mellett kézműves bemutató és foglalkozás várja a Régi Idők Háza látogatóit.
hírek innen, onnan
Édes a szőlő, mégsem biztos, hogy szüretelhető – négy jel együtt ad biztosabb választ
Sokan azt hiszik, hogy elég, ha a szőlő édes, ám a tökéletes szüret időpontját több tényező együttesen határozza meg. Mire figyelj...
Kinek nem szabad almaecetet innia? Azonnal hagyd abba, ha ezt tapasztalod!
Ijesztő dolog derült ki a népszerű reggeli csodaszerről.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő...
Pócs János: Lebukott a kormány – Magyar Péter alsónadrágjával foglalkozott a fideszes képviselő
Pócs János egy Facebook-videóban Magyar Péter júliusi törökországi nyaralását és alsónadrágját emelte be a Duna...
Pokoli tűzvész tombol Horvátországban: 19 embert kellett ellátni, a haditengerészet hajója is készenlétben állt
Hatalmas erdőtűz csapott le az Omiš környéki településekre. A lángok a házakat is elérték, több mint száz embert evakuáltak,...
Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését...
Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta
Indonéziában pusztító, 7,7-es földrengés történt, Spanyolországban épületek rongálódtak meg, miközben világszerte megszaporodtak az...
Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
Az alacsony Duna újabb különleges leletet hozott felszínre: egy több tízezer éves állat medencecsontja kerülhetett elő a folyóból.
Videó: 16 órát kapaszkodott egy felborult jet-skibe egy apa és két kisfia Thaiföldön
A francia család Ko Szamujnál került bajba, miután a bérelt vízi járművük motorja az erős hullámzásban leállt. A vízimentőket a...
Megvehet bármit maguknak, olyan sok pénzük lesz: 3 csillagjegy, akik milliomosként fognak meghalni
Te közéjük tartozol?
Videó: Lángoló autóból a tengerbe menekült egy magyar család Horvátországban az erdőtűz elől
Egy Horvátországban nyaraló magyar családnak a tengerben kellett menedéket keresnie a tomboló erdőtűz elől. A jármű fedélzeti kamerája...
Magyar Péter elégedett a paksi munkával, keményen vissza is szólt Toroczkai Lászlónak
Úgy tűnik, hogy a miniszterelnök nyugtával dicsérte a napot, ugyanis bő egy óra múlva már lángosozott a Veszprém megyei Köveskálon.
Sport
Alexis Mac Allister döntött, négy topcsapattól volt ajánlata a Liverpool sztárjának
Az argentin világbajnok mindenkit meglepett.
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért
Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!
Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az
Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest
Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.
Neymar olyan gólpasszt adott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak
A Santosban még mindig képes villogni Neymar.
3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani
Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét
Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.
Bulvár
„Lecsuktak. Isten Veletek.” - Schobert Norbit bezárták, kikerült az internetre a felvétel
Schobert Norbi vidáman vonult be.
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül
A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot
Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.
A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki
Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.
„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek
Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon
Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa
Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó
Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.
Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja
Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


