Ezt olvasta már?


Tánc, mese, csapatjáték: ezért imádják a boldogságórát a szolnoki kisdiákok

– Nyugodtan fölállhattok, hátratolhatjátok a széket, kicsit megmozgatjuk magunkat… – nagy sikert arat a projektoron kivetített humoros gyerekdal a Szegő Gábor Általános Iskola második osztályában.

Már az óra elején garantált a mosoly. Láthatóan percek alatt felszabadulnak a tanulók a mozgásos feladattól, fülig érő szájjal várják a következőt. Ami ezután az, hogy ötig számolnak, miközben benntartják a levegőt, majd lassan kifújják.

Így is oldják a stresszt.

Miután leülnek, a Kockásfülű nyúl egyik kalandja látható a kivetítőn, egy részletét nézik meg a gyerekek. A nagydarab rosszfiú éppen elveszi a főszereplő játékhajóját, aki emiatt sírva fakad.

– Kerültetek már hasonló helyzetbe? Ti hogyan nyugodtok meg, ha valamilyen rossz ér benneteket? – teszi fel a kérdést a tanító.

– Kimegyek a levegőre, és játszom egy kicsit a barátaimmal – válaszol Adél.

– Én egy jó emléket veszek elő – feleli Anna.

Ágota ezután egy József Attilától származó idézetet vetít ki a megbocsátásról, ugyanis bár technikaóra van, boldogságóra is. A megbocsátás pedig a való életben is fontos tényező.

– Ha meg tudunk bocsátani, már vidámabbak, boldogabbak vagyunk – vélekednek beszélgetés közben a gyerekek.

Ezután előkerül egy kalap, melyek segítségével csoportokat sorsolnak. Mindegyiknek van szóvivője, csend-, idő- és eszközfelelőse, de kistanára is.

A státuszokat a gyerekek döntik el. Mindenkinek saját feladata és felelőssége van a csoporton belül. Mivel technikaóra van, mindegyik csoport egy-egy borítékot húz, melyben színes papírok és sablonok vannak, ezekkel dolgoznak.

– Nagyon szeretem ezeket az órákat, mert érdekesek – mondja papírvágás közben Anna.

– Azért szeretem a boldogságórákat, mert nagyon szeretek csapatban dolgozni – feleli egy másik csoport „szóvivője.”

– Ebben a mai, rohanó világban mindenre van idő, csak arra nem, hogy az ember az érzelmeit, és önmagát rendbe tegye – mondja a 437 gyermeket oktató, és 37 pedagógussal működő iskola igazgatója, Kalmárné Szász Julianna.

– Egyértelmű, hogy a gyerekeknél a tanulás alapja az érzelem, ezért megpróbáltunk egy olyan programot keresni, amely mindebben segít nekünk. Utánanéztünk, mit is jelent a pozitív pszichológia.

– Megpróbáljuk a gyerekek hétköznapi életét megerősíteni, pozitív irányba vinni. Különböző stresszkezelési technikákat alkalmazunk, törekszünk arra, hogy diákjaink megismerjék önmagukat, és ki tudják fejezni érzéseiket.

– Ezzel az a célunk, hogy stabilabbá tegyük az életüket, bár ez egy hosszabb folyamat lesz – mondja az intézményvezető, aki hozzátette, a következő tanévtől minden pedagógus elvégzi az ehhez szükséges képzést, melynek költségét a tankerület állja.

Komoly, kidolgozott program

A Jobb Veled a Világ Alapítvány 2014-ben indította el a Boldogságóra programot, melynek fővédnöke az országosan elismert pszichológus, prof. dr. Bagdy Emőke.

Az alapítvány pályázatot hirdetett Boldog Óvodák, Boldog Iskolák, emellett Örökös Boldog Iskola, Örökös Boldog Óvoda cím elnyerésére és megtartására.

A pozitív pszichológiai módszereken alapuló, és pontos, kidolgozott felépítésű órákat tartalmazó programot egyre több intézmény választja, Szolnokon például a Kassai Úti Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, és a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is csatlakozott a Boldog Iskola-programhoz.

forrás: szoljon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Nemzeti konzultáció új köntösben: érkezik a társadalmi párbeszédek közös fóruma

Szintlépés: jövő héten indul a kormány sokak által várt, új információs platformja, a Közhang, ahol mindenki elmondhatja a...

Felére csökkenhet a szállítási idő, ha Kínából rendelsz

Felére csökkenhet a Kína és Európa közötti tengeri szállítás ideje egy új hajózási útvonalnak köszönhetően. A Sea Legend kínai...

Két kisgyerekkel sodródott a nyílt tengeren: 16 órás rémálom lett a nyaralásból

Több mint 16 órát töltött a tengeren egy francia apa két kisfiával, miután felborult a jetskijük Thaiföldön. Mindhármukat élve...

Gerendai Károly kimondta, hogyan tovább a Szigettel

A Sziget alapítója a rendezvény szombati zárónapján az MTI-nek beszélt arról, hogy az idei év vízválasztó volt, a látogatószám...

Csőtörés miatt nincs ivóvíz Pátyon

Ugyan nem ilyen súlyosan, de több települést is érint a meghibásodás. Pátyon várhatóan a kora délutáni órákra állhat helyre az...

Súlyos csúszás jöhet a Nők 40-nél, erre mindenki figyeljen

A Nők 40 kedvezményes nyugdíjánál az egyik leggyakoribb tévedés, hogy valaki egyszerűen összeadja az összes szolgálati idejét, majd...

Így él most a 60 éves Klausmann Viktor: három anyukától, három gyermeke van, akik nagyon szeretik egymást

A Szerencsekerék egykori műsorvezetője, Klausmann Viktor annak idején tudatosan hagyta maga mögött a televíziózást – a domonyvölgyi...

Íme az Irigy Hónaljmirigy sztárjának sármos, felnőtt fia: brit elitegyetemen szerzett diplomát

Varga Győző fia arra az elitegyetemre járt, ahova Stephen Hawking, III. Károly, vagy éppen Emma Thompson.

Bulgária az egyetlen uniós állam, amelyiknek javul a napraforgótermése

A műholdas becslés szerint Bulgária az egyetlen uniós tagállam, ahol a tavalyinál jobb hozama lehet a napraforgónak.

A leander még egyszer virágba borulhat, ha most jól nyúlsz hozzá

Ha most visszavágod az elnyílt leandert, megfelelően öntözöd és táplálod, még egyszer csodás virágzással hálálhatja meg. Légy...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

0
0

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

0