Szolnokon háborúztak a csillagok: robotokkal és űrhajókkal telt meg a RepTár
– Nézd! Ott a csillagromboló! Az az űrhajó meg a Birodalom visszavágban volt! – már a film alapján készített makettek látványa is lenyűgözte a látogatókat a RepTárban nemrég.
Volt olyan rajongó, aki bár nem egy messzi-messzi galaxisból, de több mint száz kilométerről érkezett Szolnokra, csak a Star Wars-kiállítás miatt!
– Egerből érkeztünk a családommal, kifejezetten a kiállítás miatt – meséli Marosfalvi Pál, miközben a kultikus moziból ismerős fegyvereket és űrhajókat is alaposan szemügyre veszi.
– Engem már nagyon régóta, a kezdetektől fogva érdekel ez a film. Mindig lenyűgözött az ember fantáziájának széles spektruma. Ebből ugyanis valami mindig kisül, előbbre viszi a technikai fejlődést.
– Nincs kedvenc karakterem, mert szerintem a film egészét egyben kell nézni – magyarázza.
A látogatók között az idősebbektől az egészen fiatalokon át a középkorúak is képviseltetik magukat. Ebből is látszik, a film korosztálytól függetlenül komoly érdeklődésre tart számot.
– Nekem nagyon tetszik ez a kiállítás, például ez a köztársasági cirkáló. A tankokat is nagyon szeretem – mondja a szolnoki, negyedik osztályos Vad Viktor Kristóf. Nem csak ő, édesapja, Vad Gábor is nagy rajongója a filmnek.
– Még szép! – válaszolják egyszerre arra a kérdésre, hogy megnézik- e az új részt.
Miközben a látogatók nézelődnek, egy asztalnál szorgos munka folyik. A Kisújszállási Makettépítő Szakkör tagjai készítik aprólékos munkával a filmből ismert figurákat, járműveket, persze kicsiben.
– Én például egy x-szárnyú vadászgépet építek, majd úgy néz ki, mintha lezuhant volna. Ezek az apróságok csak néhány alkatrészből állnak, elkészítésük pár órába telik – meséli Novák Máté, a szakkör egyik tagja, miközben kollégája éppen egy kicsi robotkart fúj le ezüstszínűre, festékszóróval.
– A Kiskunfélegyházi Makettépítő Szakkör 1995 óta működik, én öt éve vagyok a csapatban, de vannak itt régebbiek is. Nem mind vagyunk kiskunfélegyháziak, az ország több pontjáról származunk – meséli a szakkörről Máté.
– Ez egy Nebulon-B Frigate a Birodalom visszavág című részből, ami abban egy kórházhajó volt, de ez most egy hadi egység – mutatja a szintén szakkörtag Török András, az egyik fekete színű űrhajót.
– Ezt három- négy évig építettem – meséli– a vázszerkezete kettes kartonból van.
– A külső burkolat pedig háromféle papírból készült, valamint műanyagdarabokat, plusz pezsgőtablettás dobozt is építettem bele, emellett megmaradt negyvennyolcas repülőalkatrészekből, hurkapálcából, saslikpálcából, drótokból… – sorolja a hozzávalókat a fiatalember, aki 2001-ben kezdte a filmhez köthető maketteket készíteni, fotó alapján, saját műszaki rajzokkal.
Eddig, fegyverekkel együtt, huszonhetet épített.
– Nem, nem nézem meg az új filmet – jelenti ki határozottan, a legnagyobb meglepetésemre.
– Megnéztem a hetedik részt, ez az űrhajó egy évet állt utána, úgy gondoltam, hogy be sem fogom fejezni, annyira sikerült elrontani azt az epizódot. Most a nyolcadikat sem nézem meg.
A filmhez köthető makettek készítése komoly munka – fotó alapján, saját műszaki rajzokkal varázsolják készre a darabokat az elszánt makettezők
– Gyűjtöm ugyanis a könyveket, abban benne van a folytatása a filmnek, ami még a nyolcvanas években íródott. Mai napig ott van a bestsellerlistán, de nem azt csinálták meg filmben, pedig egy nagyon jó krimi eredetileg – teszi hozzá csalódottan.
A statisztikák szerint András ritka kivétel a sci-fi rajongók között, hiszen az új mozi bevétele már így is rekordokat döntöget. A film megnézése előtt a kiállítás pedig akár kiváló bemelegítő is lehetett.
Megugrott a látogatók száma
– A kiállítás egy hete alatt, ami december kilencedikétől tizenhatodikáig tartott, összesen kétezren látogattak el a Reptárba.
– A látogatók negyven-ötven százalékát vonzotta igazából a múzeum mellett ez az időszaki kiállítás – tájékoztatta honlapunkat Marsi Gabriella, a repülőmúzeum marketingvezetője, aki hozzátette, azt is tapasztalták, hogy jócskán megnőtt ezen a héten a helybéli, vagyis a szolnoki látogatók száma is.
Forrás: szoljon.hu
hírek innen, onnan
Czippán Anett öt év után sem költözött össze párjával
18 év után, a TV2 megújulásával egy időben tér vissza az Aktív képernyőjére Czippán Anett, aki az interjúban nyíltan mesél a kezdeti...
Hormuzi hinta, elefántvizsgálat és teljes napfogyatkozás a hét képein
A 2026. augusztus 7. és 14. közötti időszak határainkon túl készült felvételeiből állítottuk össze heti képgalériánkat.
Kármán András az autópálya-koncesszióról: ennyit spórol a Tisza-kormány a korábbi szerződés átvizsgálásával
Mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az állam az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután...
Egyetlen szó a magyarázat arra, miért lépnek le a nők a párkereső appokról
Egy felmérés szerint az egyedülálló nők csupán 38 százaléka keres aktívan párt, míg a férfiaknál ez az arány 61 százalék.
Szakított 32 évvel fiatalabb barátnőjével a TV2 sztárja
A Házasság első látásra című műsorból ismert Szolnoki Szabolcs egy TikTok-videóban közölte, hogy másfél év után véget ért a...
Valószínűleg elaludt vezetés közben a buszsofőr, aki 12 ember halálát okozta az M3-as autópályán
Lengyel zarándokokat szállító busz borult fel vasárnap hajnalban az M3-as autópályán, Mezőkeresztesnél. A balesetben 12-en meghaltak, a...
Nagy a baj egy görög szigeten
A tűzoltók vasárnap reggel is küzdöttek a lángokkal a görögországi Szkírosz szigetén, ahol szombat óta heves erdőtűz tombol -...
Deutsch Tamás teljesen elszabadult, mintha valaki feltörte volna a Facebook-oldalát
Asztalnál fingás, napfogyatkozásból politika, Roger Federer és az érthetetlen összefüggések.
A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat
Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti...
Lengyel zarándokok haltak meg az M3-ason történt éjszakai buszbalesetben
Boszniából tartottak hazafelé, amikor a tragédia történt.
Eljöhet az autószalonok vége is, változtatni kell a hozzáálláson
Televíziók, számítógépek, mosógépek mellett autószalon nyílt a budapesti Pólus Centerben. Az autóvásárlási szokások átalakulása...
Két szék között
Mindig is örök civil voltam – egy kicsit Švejk-szerű figura –, aki valahogy sosem tudott időben behódolni a mindenkori elvárásoknak.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Hányt és összeesett meccs közben minden idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntőben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Bulvár
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
Utasok szorultak az éjjel felborult busz alá – számos halálos áldozata van az M3-ason történt tömegszerencsétlenségnek
Vasárnap 1 óra körül történt a baleset. A sztrádát lezárták.
Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának
Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.
blogmorzsák
Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba
Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.
A földalatti iskolák
Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


