Ezt olvasta már?


Szolnokon épül az üzem, ami Algyőn lett volna

Algyő, Szolnok - Év végére elkészül az új szolnoki vegyianyag-gyár, amely a K&P Chem Kft-é. Eredetileg Algyőn épült volna fel, de miután vitát váltott ki a beruházás, és népszavazást is kezdeményeztek miatta, a beruházó más helyszínt keresett. A szolnokiak nem tiltakoztak.

Minden engedélyt megkapott, ez év végén már a próbaüzemet is elkezdi a szolnoki ipari park 10 hektáros telkén épülő háztartási vegyipari gyár. Az építtető a K&P Chem görög cég, amely négy országban állít elő alapanyagokat multinacionális gyárak számára. Szolnokon szulfátgyártó üzeme lesz.

„A gyár építéséről az előírásoknak megfelelően lakossági tájékoztatókat tartotta cég. Ezenkívül önkormányzatunk képviselői lakossági fórumain is szóba került a K&P Chem beruházása. A felmerülő kérdésekre adott válaszokat elfogadta a lakosság, s ahogyan tapasztaljuk, várakozással tekintenek az első körben mintegy 80 új állást teremtő fejlesztés elé" – válaszolta kérdésünkre Pókász Endre, a szolnoki önkormányzat sajtószóvivője.

A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt kapott erre a helyszínre – ahogyan korábban ilyen kedvezményt ítélt meg neki a magyar kormány akkor is, amikor még Algyőre tervezték. A K&P Chem annak idején Algyőn is tartott közmeghallgatást, egészen más eredménnyel. Több helybeli is tiltakozott a vegyi üzem építése ellen. E vélemények szerint a felhasznált alapanyag tárolása veszélyes lehet, az üzem túl közel épülne az iskolához, firtatták a beruházó cég külföldi érdekeltségeit is. A beruházás ellenzőit nem győzte meg a katasztrófavédelem szakértői véleménye sem. 2016 szeptemberében valaki fölírta a Sárga iskola falára, „nem kell az arab vegyi üzem!". Ugyanilyen szöveg jelent meg a 47-es út sávjait elválasztó betonfalon is.

A beruházás az akkori képviselő-testületen belül is vitát szült. A Fidesz vezette képviselőcsoport az ellenzők mellé állt. Civilek népszavazást kezdeményeztek arról, épüljön-e az üzem. Lázár János kancelláriaminiszter, országgyűlési képviselő előbb úgy gondolta, nem kell bántani az önkormányzatot, csak mert azon dolgozik, hogy munkahelyeket létesítő beruházásokat hozzon ide, de a bizalmatlanokat is megérti. Később úgy vélekedett, az üzem tényleg közel lenne az iskolához, és fontos, hogy erről véleményt nyilvánítsanak az algyőiek. A görög befektető közben úgy döntött, eláll a tervétől. A tavaly február 26-i, ily módon már okafogyott népszavazáson 18 százalék vett részt. 427-en úgy döntöttek, kellene az üzem, 402-en nemmel szavaztak rá.

Szolnokon viszont a cég hamar segítséget kapott, összevont engedélyezési eljárás zajlott, amivel – a szokásos adminisztratív procedúra időtartamához képest – féléves előnyt nyertek. Az ottani önkormányzat szóvivője fontosnak tartotta megjegyezni lapunk kérdésére, hogy a városban évtizedek óta gond nélkül, közmegelégedésre működnek az egykori Vegyiművek utódcégei, sok családnak biztosítva megélhetést.

 

Forrás: delmagyar.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Újra a szülők és az óvónők dönthetik el, melyik gyerek iskolaérett

A szülők 2019 óta az Oktatási Hivatalnál kérelmezhették, hogy maradjon még óvodába a gyerek, de kiszámíthatatlan volt, mi alapján hoz...

„Szívódjatok fel egy időre” – kemény tanácsot kapott Harry és Meghan a legújabb kudarcuk után

A sussexi pár produceri bemutatkozása, a Cookie Queens megbukott a mozikban, vásznanként mindössze 735 dollárt hozott. Egy szakértő szerint...

Neked is iPhone-od van? Globális kémprogramot talált az Apple, lenyúlhatják a pénzed, ha nem lépsz

A vállalat a fenyegetés kivédésére a beépített Zárt mód (Lockdown Mode) használatát javasolja.

Ők a legszebb balatoni hölgyek, csodálatos fotókon Miss Balaton

Augusztus 15-én, szombaton este új királynőt választott a Miss Balaton csapata, a koronát a szatmárnémeti Antal Emőke nyerte, ő került...

Ha ezeket a szavakat gyakran mondja a gyereked, az pszichiátriai problémára utalhat

Nemcsak az számít, miről beszél egy gyerek, hanem az is, hogyan mesél a stresszes élményeiről – állítja egy friss amerikai kutatás,...

Rendeznék a budapesti rakodási káoszt, és ismét lehet kamerafelvétel alapján bírságolni

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hamarosan elkészülő citylogisztikai stratégiája alapjaiban reformálná meg a főváros...

Novemberben tűnt el Brassópojánánál a 18 éves brit túrázó, megtalálták a holttestét

George Smyth tavaly novemberben indult Törcsvár felé, majd egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területről kért segítséget. A mentők...

Bódog az újabb elmaradt piros lapról: "A gyereket viszik kórházba koponya CT-re"

Bódog Tamás szerint előrelépés történt abból a szempontból, hogy most saját játékosa, aki a könyököst kapta, nem kapott sárga lapot...

Szívszorító posztban szólalt meg a lengyel elnök az M3-as busztragédiáról

A magyar kormányfő után a lengyel elnök is megszólalt a vasárnap hajnali autóbusz tragédiáról. Karol Nawrocki részvétét fejezte ki az...

Ott fekszik az ágyban egy sápadt gyerek, aki első ránézésére megijeszt, aztán fél év múlva együtt szaladunk a Balatonba

A Játszóház Alapítvány balatonboglári rehabilitációs táborában olyan, daganatos betegségből gyógyuló gyerekek töltenek együtt egy...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.

0
0

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

0