Szolnoki évadnyitó az új Szín-Mű-Helyben

A szolnoki Szigligeti Színházban a 2010/2011-es szezonban összesen 11 produkciót láthat a közönség, és ismét lesz szilveszteri gála - hangzott el a társulat keddi évadnyitó ülésén, amelyet a Tisza-parti város új kulturális létesítményében, az augusztus 20-án átadott Szín-Mű-Helyben tartottak.


Balázs Péter igazgató bevezetőjében arról beszélt: bíznak abban, hogy a kamaraszínházat is magába foglaló új épületegyüttes keresett és kedvelt lesz a színházbarátok körében különleges darabjaival.

Bor Zoltán produkciós igazgató közölte: az új évadban tizenegy produkciót mutatnak be, újra lesz szilveszteri műsor, és készülnek a diákoknak szánt Ádámok és Évák Ünnepének folytatására is.

Az új repertoárban megtalálható Molnár Ferenc egy alkotása, Az üvegcipő, ezen kívül Bródy Sándor A tanítónő, valamint Schiller Ármány és szerelem című műve is szerepel a prózai előadások sorában.

A zenés műfaj kedvelőit Kacsóh-Heltai-Bakonyi János vitéz című daljátékára, az Én és a kisöcsém című Eisemann-operettre, valamint Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár című musicaljére várják Szolnokon az új évadban.

A Szín-Mű-Helyben egyebek mellett Márai Sándor Kaland című színdarabját és a gyerekek egyik kedvenc történetét, Milne Micimackóját állítják színpadra.

Ismét láthatja a közönség a Szigligeti Színházban színészként Mécs Károlyt és Schnell Ádámot, míg rendezőként Csiszár Imrét és Kerényi Imrét is vendégül látja az új szezonban Szolnok.

 

Forrás: MTI











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?