Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) élére kinevezett médiapolitikus abban bízik, hogy igényesebb műsorok születnek majd a közeljövőben, mint a Mónika-show és a Joshi barát.


Az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) célja, hogy a közkedveltségnek örvendő beszélgető show-k visszanyerjék „színvonalas szórakoztatást ígérő arcukat, és valamennyi pihenésre vágyó család számára kikapcsolódást nyújtsanak" - hangsúlyozta a médiahatóság vezetője pénteki közleményében, amelynek a „Minden jót, Mónika" címet adta.

Szalai Annamária a fent említett délutáni showműsoroknál az egyre inkább agresszívabbá váló tartalmakat emelte ki. A két legnagyobb kereskedelmi csatorna között egyfajta rivalizálás kezdődött meg ezzel, minél durvább, gyakran megalázó jelenetek bemutatása lett a cél, mely mind a színvonal, mind az igényesség csökkenése felé mutatott.

Az ORTT-hez beérkező nézői panaszok folyományaként a hatóság 2009 nyarán javasolta a két kereskedelmi adó képernyőjének 12-12 órás elsötétítését. Végül a nagy mennyiségű büntetések okán idén nyáron jelentették be az csatornák a két műsor megszüntetését.

Szalai Annamária az RTL Klub újrainduló valóságshowjára is nagy figyelmet szentel. Miközben már javában folynak a Való Világ 4 előkészületei, most mégis úgy alakulhat, hogy nem lesz műsor, vagy csak nagyon kontrollált formában. Mindez azért tűnik lehetségesnek, mert a Való Világ 4 szériájában komoly szabályoknak kéne megfelelni, mivel kialakultak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elképzelései, hogyan lehetne kordában tartani a műsort.

Az elnöknő elmondta, mindenképp egyeztetni fognak a csatornával, de javasolni fogják etikai kódex bevezetését, amely egyfajta szabályozást feltételez a műsorban - adta hírül a ma.hu.

Szalai azt is elmondta, hogy minden egyes jogsértés szankciót von maga után - ahogyan erre korábban is volt példa, ugyanakkor annak is örülne, ha előre meg tudnának állapodni a keretekről.

Az etikai kódexbe, a már jelenleg is törvény által tiltott dolgok kerülnének bele, különös tekintettel a kiskorúakra és az emberi méltóság védelmére. Kizárt dolog, hogy szexuális aktust, meztelenkedést mutassanak be, leszámítva a késő éjjeli műsorsávot.

Az eddig lefutott három széria, pedig sem meztelenkedésnek, sem trágárságnak, sem más fiatalkorúakra nem jó példaként ható eseménynek nem volt híján. Ennek fényében érdekes műsornak ígérkezhet a negyedik, erősen kontrollált műsor.

Árpa Attila a valóságshow korábbi ötletgazdája, szánalmasnak nevezte a Való Világ újraindítását. Ugyanakkor kifejtette, hogy a negyedik Való Világ ettől még lehet kasszasiker, egyúttal kiemelte: ebben a műfajban nem beszélhetünk erkölcsről, hiszen a szereplők a kamerák előtt meztelenkednek, rúgnak be és szeretkeznek.

Árpa azért nevezte szánalmasnak a műsor újraindítását, mert véleménye szerint ettől nem emelkedik a minőség a tévében.











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?