Szakértő: tisztul a kép Szíriában
Tisztul a kép Szíriában, egyre kisebb területen folynak a harcok - mondta N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
Elsősorban Szíria észak-nyugati, a török határnál lévő tartományában zajlanak összetűzések, az ország kétharmada felett megszerezte az irányítást Bassár el-Aszad szíriai elnök - mondta a szakértő.
A nagy kérdés az, mi lesz a szíriai kurdokkal, akik az országba bevonult török hadsereggel néznek farkasszemet, és csak azok az amerikai csapatok állnak a két ellenséges haderő között, amelyeknek a kivonásáról az utóbbi napokban többször nyilatkozott az amerikai elnök. Igaz, Donald Trump egyre árnyaltabban fogalmaz a csapatkivonás időzítéséről és ütemezéséről - jegyezte meg N. Rózsa Erzsébet.
hírek innen, onnan
Kitálalt a tapasztalt kamionos: hiába a milliós álomfizetés, kegyetlen dolgokat kell elviselni ezért a pénzért
Havi egymillió forintos nettó fizetés, modern technológia és Európa országútjai – a kamionos szakma papíron az egyik legvonzóbb...
Felejtsd el a csomós polentát: így készítik az olasz nagyik a tökéletesen krémes változatot
A krémes polenta titka nem a méregdrága alapanyagokban, hanem az olasz nagymamák által őrzött trükkökben és a végtelen türelemben...
Dopeman nagyon keményen beleállt Majkába az NKA-botrány miatt
Pityinger László, ismertebb nevén DopeMan, egy hosszú és személyes hangvételű Facebook-posztban támadta Majkát, akit egykor mentorált.
Mozgékonyak és hatékonyak: újabb "gyors-beavatkozó" egységeket vet be a mentőszolgálat
Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala A motoros egységek a tapasztalatok szerint gyorsaságukkal és mozgékonyságukkal fontos...
„Világ proletárjai, süljetek!” – III/III-as nyomozás lett a rongálásból
Még a két besúgó, „Róka” és „Patkós Katica” segítségével sem sikerült az ügyet felgöngyölíteni, ezért 1989 őszén...
Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát
Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.
Ezért lett az anyák napja felnőttként még fontosabb – 6 gondolat a kapcsolódásról
Bár a világ tele van kihívásokkal, az anyák napja mindig emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire fontos az anyai szeretet és a...
Helyreigazított az Index: egy szó sem volt igaz a Tisza Párt megszorítócsomagjáról írt cikkükben
A Fidesz-közeli lap beismerte, hogy a cikk alapjául szolgáló dokumentum nem a Tisza Párt gazdasági tervezete, így abból következtetés sem...
Dopeman ott rúgott Majkába, ahol az a legjobban fáj neki
Nem titok, Pityinger László, alias Dopeman volt az, aki valaha Majkát felfedezte a zeneipar számára, barátságuk is innen datálódik, de ma...
A magyar településeknek is fájni fog, ha nem oldódik meg az iráni konfliktus
Útfelújításokat eddig nem kellett halasztani, de az építőipari alapanyagok egy részének jelentős drágulását már több magyar...
Évi 21 millió forintért rendel újságot az NMHH
A hírközlési hatóság emberei élénken érdeklődnek a katonai témák és az építészet iránt, de előfizetnek az 5 perc angolra is.
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"
"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát
A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban
Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.
Bulvár
Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire
Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja
Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak
Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”
Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.
Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába
Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


