Simon Wintermans megérkezett Isztambulba
Hat és félezer kilométer után elérte célját Simon Wintermans, vagyis megérkezett biciklivel Isztambulba. A holland–magyar kerékpáros a 2010-es Európa Kulturális Fővárosokat kötötte össze kerékpárjával. Április 3-án indult a hollandiai Hágából, három hónap alatt teljesítve a távot.
A Pécsett élő holland Simon Wintermans még 2009-ben állt elő különleges tervével, vagyis hogy biciklivel járja végig Európa három Kulturális Fővárosát összekötő amit 5500 km-esre tervezett, de végül a nem kalkulált kitérők miatt ezer kilométerrel hosszabb lett. A nem mindennapi vállalkozás során 17 országot érint, és mintegy 6500 kilométert teker le. Útjának fő célja, hogy megtudja, valóban létezik-e európai egység, vagy mindez csak egy hangzatos szlogen, amely a valóságban nem állja meg a helyét. Emellett társadalmi, történelmi és vallási eredetű kérdések is foglalkoztatják, melyekre választ remélt útja során.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre) |
Sok tapasztalatot szerzett, amíg a kontinens nyugati felén többször aludt szállodában, a balkánon szinte mindig akadt valaki aki befogadta, étellel-itallal kínálta. Simon három hónap alatt nemcsak végigkerekezett a településeken, hanem meg is állt, hogy szóba elegyedjen az ott élőkkel, hiszen vallja, hogy a legpontosabb információkat, benyomásokat a helyiektől szerezheti meg.
Előfordult, hogy téves tájékoztatás vagy hibás térkép miatt 2-3 napi tekerés ment kárba, vissza kellett fordulnia egy-egy szakaszon. Továbbá Simon alábecsülte saját képességeit, gyorsabban teljesítette a távot, mint gondolta, így maradt ideje néhány olyan helyet is felkeresni Koszovóban, és Görögországban, melyeket eredetileg nem tervezett.
Meggyűlt a gondja az időjárással is: Montenegróban, a hegyekben a hó és a jég okozott problémát, többnyire azonban a 40 fokos feletti hőség nehezítette a kitűzött cél bicikliháton való teljesítését.
Ennek ellenére nagyon sok pozitív tapasztalatot gyűjtött útja során, sok történelmi helyet felkeresett és rengeteg segítőkész emberrel találkozott, akik örömmel segítettek a szálláskeresésben, útbaigazításban, és egy beszélgetésre is mindig kaphatóak voltak. Általuk is szélesedett az a kép, amit útjával, annak során keresett: mennyire egységes is Európa, annak nemzetei, a szemlélet, gondolkodás. Török fogadtatásáról is csak jókat tud mondani: nagyon sokan voltak kíváncsiak arra a magyar hollandra, aki ilyen őrült vállalkozásba fogott.
| Simon és az Isztambuli bicikliklub |
Az isztambuli bicikliklub tagjai el is mentek elé, hogy gondoskodjanak a megfelelő fogadtatásról: a város előtt 50 km-el csatlakoztak Simonhoz, és folyamatos rendőri kíséret mellett együtt gurultak be a Hagia Sofia előtt rendezett sajtótájékoztatóra. Érdekesség, hogy mindössze 45 perccel később a lakókocsival túrázó másik holland, Tjerk Ridder is megérkezett. A két holland július 8-án ér vissza Pécsre.
hírek innen, onnan
Így lesz a teraszból vagy erkélyből tökéletes hely meccsnézéshez a foci-vb alatt
Adunk néhány tippet a napokon belül kezdődő futball-világbajnokság előtt azzal kapcsolatban, ha felturbóznád az otthoni meccsnézés...
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
One man show
A folyamatos élő közvetítések kavalkádja, a kommentált várbéli vagy városi séta nem csupán hirtelen rögtönzés, hanem tudatos és...
Zelenszkij szerint a Putyin körüli embereknek csak a fele folytatná a háborút, a többiek nem
Az ukrán elnök szerint Oroszország napról napra egyre inkább elveszíti a kezdeményező szerepet, az orosz elnök körüli gazdasági...
Halálra gázolta a rendőrt, mégis tovább furikázhatott három hónapig: csak most vették el a férfi jogosítványát
Csaknem három hónappal azután, hogy Veszprém mellett halálra gázolták a rendőrt, aki a társával egy elpusztult vadat akart levinni az...
Trumpot kifütyülték az NBA-döntőben, cserébe bealudt
Donald Trump történelmet írt az NBA-döntőn, de a New York-i közönség nem ünnepelte: hangos füttykoncert fogadta a Madison Square...
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen, feleségét felfüggesztett börtönre ítélnék
Biró Ferenc Pált hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel...
Nyugdíjhelyzet: az új kormány tervezett intézkedései segíthetnek, de az alapproblémát nem orvosolják
A magyar nyugdíjak leszakadóban a bérektől, a régiótól, elszegényedés vár a nyugdíjasokra.
Adósságcsúcson a magyar lakosság
Bár a magyar háztartások banki hiteltartozása elérte a soha nem látott 13 500 milliárd forintos rekordösszeget, a Magyar Nemzeti Bank...
Kétsebességűvé vált a magyar lakáspiac: erre sokan nem számítottak
Májusban már nemcsak lassult az áremelkedés üteme, hanem Budapesten immár a második egymást követő hónapban csökkentek a lakásárak.
Megszólalt Trump az iráni konfliktusról: napokon belül megszülethet a megállapodás?
Donald Trump az iráni konfliktus miatt kialakult feszült helyzet ellenére bizakodóan nyilatkozott a Teheránnal zajló tárgyalásokról.
Rettegnek a fonyódiak: hazatérhet szülővárosába Molnár Csilla gyilkosságért életfogytiglanra ítélt testvére
Rabolni akart, de a nő védekezett.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Emellett még három vezető személyét fedték fel.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


