Schmitt Pál lemondott MOB-elnöki tisztségéről
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök lemondott MOB-elnöki tisztségéről, és a hazai olimpiai bizottság új vezetőjének megválasztásáig Molnár Zoltán főtitkárt bízta meg az elnöki tisztségből fakadó jogkör gyakorlásával.
Utóbbihoz - amint az a Magyar Olimpiai Bizottság csütörtöki hírében olvasható - a MOB elnökségének egyetértését kérte.
A MOB beszámolója kitér arra is, hogy mint köztársasági elnök Schmitt Pál a fennálló rendelkezések értelmében nem lehetne civil szervezet tagja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként azonban - az Olimpiai Charta előírásai szerint - a nemzetközi olimpiai mozgalmat képviseli Magyarországon, így továbbra is részt vehet a MOB munkájában.
A pénteken hivatalba lépő megválasztott köztársasági elnök szerdán búcsúzott a MOB Iroda munkatársaitól. Köszönetet mondott a munkáját mindvégig segítő, támogató közvetlen munkatársainak, a sportolóknak, edzőknek, szakszövetségek, egyesületek vezetőinek, s nem utolsó sorban a MOB elnökségének és tagjainak, akik - mint mondta - végig segítették sikeres elnöki tevékenységét. A MOB honlapja alapján "az elnöki feladat ellátása többet jelentett számára, mint megtisztelő tisztség, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként a sportélet állandó szereplője volt, s az olimpiai mozgalom hagyományai és a kiváló eredmények révén a társadalom tisztelt, elfogadott személyiségévé emelkedett".
MTI

- Beszakadt a Balaton jege két terepjáró alatt
- Három napon belül a második lakója is meghalt egy garabonci háznak
- Négy embert mentettek meg a kihűléstől a budapesti rendőrök
- Még három település megközelíthetetlen Borsodban
- Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Hende: ezernél több embert bocsátottak el a honvédségtől
- Czomba Sándor: munkahelyteremtő támogatás a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
- Röplabda Magyar Kupa - Négyes döntők a Fáy utcában
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


