Ruhr2010 EKF - buli és piknik az autópályán

Nagyjából kétmillió ember bulizott és piknikezett vasárnap az egyik legforgalmasabb német autópályán, amelynek egy hatvan kilométeres szakaszát teljesen lezárták a forgalom elől - közölték az esemény szervezői. Több mint húszezer asztalt és negyvenezer padot helyeztek le. Ilyet is lehet...


Feltehetően a jó időnek is köszönhetően kétszer annyi ember jelent meg az eseményen, mint amennyire a szervezők számítottak. Közlésük szerint nagyjából kétmillió ember evett, ivott és mulatozott az Európa egyik legforgalmasabb útjának számító A40-es autópályán. A rendőrség nem volt hajlandó hivatalos becslést adni a résztvevők számáról.

Az A 40-es autópálya adott szakasza a buli idején

A szervezők Dortmund és Duisburg között zárták le teljesen a városokat összekötő autópályát. A Duisburg felé vezető oldalon - az elejétől a végéig - több mint húszezer asztalt és negyvenezer padot helyeztek el a piknikező embereknek, valamint színpadokat biztosítottak bárkinek, aki meg akarta mutatni produkcióját. A Dortmund felé vezető oldalt pedig a kerékpárosok vehették birtokukba, illetve mindenki, aki nem motoros járművel érkezett.

Az A 40-es autópálya ugyanezen szakasza "normál használatban"

Az autópályás pikniket a Ruhr2010 Európa Kulturális Fővárosa program részeként szervezték.

A Ruhr-vidék 2010-ben Európa kulturális fővárosaként - hivatalos nevén "Ruhr.2010, Essen a Ruhr-vidékért" - mutatkozik be. Ezzel először kaphatta meg egy 53 város szövetségéből álló régió - Düsseldorftól mintegy 40 kilométerrel északra - az Európa kulturális fővárosa megtisztelő címet. A több száz kiemelkedő látnivaló és rendezvény lenyűgöző helyszínei meglepően új élményeket tartogatnak.

A Ruhr-vidék, amely régen bányáival, kokszolóival és ipari létesítményeivel neves szén- és fémterületnek számított, mára egy összeforrt, kontrasztokban gazdag kulturális metropolis Európa szívében. Ami régen a kemény fizikai munka helyszíneként szolgált, mára kulturális és szabadidős színtérré alakult, mint például az UNESCO-világörökséghez tartozó Zeche Zollverein vagy a renaturált tájegységek, mint a Duisburg Nord park. Ezer ipari műemlék, kétszáz múzeum, száz kulturális központ, 120 színház, száz koncerthelyszín, 250 fesztivál és ünnep - sőt a kulturális főváros évében még ennél is több -, a RUHR.2010 a világ minden részéről várja látogatóit, hogy testközelből is megtapasztalják Európa új kulturális fővárosának életét, amelynek sokszínűségét 170 nemzethez tartozó 5,3 millió lakosa garantálja.

PNL











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?