Ezt olvasta már?

Megnyitja kapuit a Magyar Ízek Utcája

Az augusztus 20-i ünnepségek kísérőrendezvényeként immár tizedik alkalommal várja az érdeklődőket vasárnaptól keddig Budapesten a Magyar Ízek Utcája, amelynek sz...

0

Rengeteg program vár Szolnokon augusztus 20-án

A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. szervezésében augusztus 20-án ismét megrendezésre kerül a Szent István napi ünnepség. Színes programokkal szeretettel várják az érdeklődőket a Tiszai hajósok terén és a Tisza-parton.


hirdetés

A Tiszai hajósok terén 9 órától népi játszótérrel, gyermekfoglalkoztatóval, népi sportjátékokkal, majd 11 órától az ISZKIRI Zenekar gyermekműsorával várják a kicsiket.

 

Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik a Belvárosi Templomban, majd azt követően délben kenyérszentelés a Szentháromság téren.

 

A nagyszínpadon 15 órától láthatjuk a Madaram Együttest, őket követi 16:10-kor a Petruska EgySzemélyes, majd 16:55-kor a Szoldance Táncsoport Együttes.

 

17.30-kor kezdődik LÉGIPARÁDÉ a Tisza fölött. Az eddigi hagyományoknak megfelelően, idén is a Szolnokon települő két nagy katonai alakulat fogja szórakoztatni a Tisza partra kilátogatókat. A vízi-légi karnevál keretein belül az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis pilótái egyéni dinamikus bemutatókkal szórakoztatják a közönséget. Újdonságként fog megjelenni a nagyjavított Mi-24-es helikopter és egy kiképző repülőgépekből álló kötelék is. Természetesen nem marad el az ejtőernyős blokk sem a zászlókkal és célra történő érkezéssel! Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái, ezúttal a vizet fogják uralni, tudásukat és képességeiket egy izgalmas „Tiszai” művelet keretein belül fogják bemutatni!

 

Összességében tehát idén is megéri majd kilátogatni augusztus 20.-án a szolnoki vízi-légi parádéra, ami – a szokásos zenei aláfestés mellett – tartalmas szórakozást fog nyújtani mindenkinek.

 

19.00-kor kerül sor a Kárpát-medence kenyerének megszentelésére. A hagyományokhoz hűen a szentelt kenyeret szétosztják a kilátogató vendégek között. Ugyanekkor a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében Megyei búzagyűjtő nap és kenyér ünnep.

 

20.20-kor az ADAGIO műsorát láthatjuk, közben fáklyás felvonulás a Tiszán 20:30-tól. A tűzijátékot Szalay Ferenc polgármester úr köszöntője előzi meg 21 órakor.

 

Az esti jó hangulatról az REPUBLIC gondoskodik, az együttes 21:30-kor lép színpadra. A Tiszai hajósok terén egész nap 15 kézműves, kereskedő, valamint vendéglátó várja a kilátogatókat.

 

szolnokinsplo.hu







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Donald Trumpot tényleg érdekelheti Grönland megvásárlása

A Fehér Ház jogi tanácsadói hivatalának két munkatársát meg is kérte, vizsgálják meg az ügylet lehetőségét.

Külföldi diplomaták Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Trump éppen arra ad választ, amit az amerikaiak éreznek

Tovább szárnyal a topolyai focicsapat a szerb bajnokságban

Az észak-bácskaiak újoncként az ötödik meccsükön is veretlenek maradtak.

Nekem minden külföldi Hanzi, és úgy is bánok velük

Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez Mercedesen hazavitte. Milyen volt a vadászat Magyarországon a kommunizmusban? Kedélyes vadászidill a...

Ismét bombaformában: visszatért az amerikai gólvágó

Chicago Bomba formában futballozik Nikolics Nemanja (31)! Az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Chicago Fire csatára az elmúlt...

Sokkoló fotók kerültek elő Marilyn Monroe meztelen holttestéről

Egy legendás fotós a színésznő halála után néhány órával jutott be a hullaházba. Akkor készítette a felkavaró képeket.

Labdarúgó NB II: újabb egygólos vereséget szenvedett a Kamilla

Balmazújváros - Az éllovas Csákvár 1-0-ra nyert a licencgondjai miatt bizonytalan sorsú hajdúsági csapat otthonában.

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Külföldi diplomaták Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök ismételt győzelmére számítanak a 2020-as választásokon - összegezte...

Hatalmas meglepetés: Bale gólpasszt adott és marad a Realban

Vigo Hatalmas meglepetésre kezdőként kapott szerepet Gareth Bale (elöl) a Real Madrid első spanyol bajnoki mérkőzésén az új idényben. A...

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

A menekültekkel teli hajó nem fogadja el a spanyol ajánlatot, hogy a spanyolországi Algeciaras kikötőjébe vegye az irányt.

0

Sport

Mutatjuk minden idők leghiggadtabb tizenegyesét

Pimasz, flegma, nagyarcú. De legalább berúgta.

Az Atlético Madridé lehet a nyár legnagyobb dobása

Joo Félix leigazolásával nagy kockázatot vállaltak, azonban a portugálban megvan a tehetség, hogy Antoine Griezmann örököse legyen.

Újraértelmezte a vízibicikli fogalmát a norvég szurkoló - videó

Hogy mennyire praktikus, az erősen kérdéses, ellenben az tagadhatatlan, hogy állati jól néz ki.

Tusup visszatéréséről kérdezték Katinka új edzőjét

Petrov Árpád a FINA Világkupa szingapúri állomásán értesült arról, hogy Shane Tusup visszatér az úszósportba méghozzá nem is akárhogy.

Furcsa, hogy Nápolyban van a világ egyik legjobb edzője, még furcsább, hogy valaki ott akar focit csinálni

A La Regista második adásában az edzők kerültek középpontba. Azon belül is a Serie A legjobbjai.

Coutinho orvosi vizsgálatra Münchenbe érkezik

A Barcelona brazil sztárja kölcsönben futballozhat a Bayern München csapatában.

0

Bulvár

Ezt a magyar műsort nézi fél Európa ma este

Kilenc országban egy időben kerül képernyőre az On the Spot négy évada.

Félresikerült szelfik - besírsz a röhögéstől.

Pedig csak egy cuki szelfit akartak. Hát nem igazán jött össze, a háttérben ugyanis valami mindig meghiúsította a tervet...

Nem kérdés: Tóth Andi alakja bikiniben is tökéletes

A szépséges énekesnő elképesztően gyönyörű, bomba formában van!

Mint egy görög isten, olyan elképesztően izmos Breczki Krisztián

Az Ázsia Expressz 2 sztárja őrületes formában van!

Kegyetlen megoldás fürdőszobára: Sokkot kapott az ingatlanos

Megdöbbentő fotósorozatot közölt egy ingatlanos. Ezek a hajmeresztő lakberendezési ötletek még az ő idegeit is megviselték, pedig hosszú pályafutása során látott már ezt-azt...

Cigizhetek-e a saját erkélyemen? Most kiderül!

A társasházi élet egyik nagy ütközési pontjáról olvasóink mondták el a véleményüket.

Csodatej vagy népbutítás?

Hihetetlen események játszódnak le az új-zélandi A2 Milk nevű céggel a cég részvényeinek 2015-ös tőzsdei bevezetése óta. A siker annak köszönhető, hogy találtak egy olyan jelentős vásárlói szegments, amely hajlandó az átlagosnál jóval többet fizetni tejükért, ami nem tartalmaz egy az európai és és amerikai tehenek által is termelt fehérjét. Teszik ezt azért, mert - egyes kutatások szerint - ez a fehérje felelős számos emésztőszervi és szívrendszeri megbetegedésért. [...] Tovább...

Úszás közben kapott szívrohamot, elhunyt a legendás világbajnok

A világbajnok 1978-ban vonult vissza a profi sporttól, de előtte örökre bevéste magát a rajongók emlékezetébe.

Napi horoszkóp augusztus 18.: az Ikrekre rámosolyog a szerencse, a Skorpióknak nagy terveik vannak

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Ez a magyar autós a közlekedés szégyene, látni kell, hol és hogyan előzött

Az ilyen vadállatokat azonnal le kéne kapcsolniuk a rendőröknek, és ez nem túlzás.

Csak 5 órányira van a város, ahol minden adott a kikapcsolódáshoz

Nem csak az Isztria, egész Horvátország egyik legkedveltebb úti célja Rovinj városa, ez pedig nem lehet véletlen.

7 filmes csókjelenet, amit a főszereplők csak improvizáltak - Volt, aki azért, mert belezúgott színésztársába

Az improvizálás sokszor izgalmasabbá teszi a filmet, és ez az alábbi váratlan, előre nem megtervezett csókjeleneteknél is így volt.

blogmorzsák

A mikve titok­zatos világa

A mikve, a zsidók rituális fürdője a nem zsidó lakosság számára min­dig valami különleges, zárt világnak tűnt. Mi a valóság?

Hogyan egyél a hüvelygomba ellen?

Vissza-visszatérő váratlan „barátnőnk” Candida-Ida, akiről márpedig beszélni kell, és a pasik is figyeljenek!

Mit csinálj a kacatokkal?

Találj értelmes helyet azoknak a kacatoknak, amiknek semmi bajuk, csak neked már nem kellenek. Tippek.

40 érdekesség a Gyűrűk Ura forgatásáról

Egy újabb érdekes összeállítás a kulisszatitkokból.

Se voucher, se pénz, aztán mégis

Helló, visszatérítés nincs, akkor sem, ha mi hibáztunk, üdv: Ryanair

„A vezetők mind disznók”

Új magyar zenék: Foo Fighters csángósan, Sopron Vice, durvulás.

Kizsigerelt futballsztárok?

A legjobbakat el­képesztő mó­don kizsigerelik ő­ket a klubok és a válogatottak.

Kapros- túrós csigák pirított tökmaggal

Laktató reggelire vágysz? Akkor ezt a leveles tésztából ké­szült,csigát neked találták ki!

Kiderült, mégis­csak érde­mes nyújtani a sorozatok között!

Már tudományosan is alátámasztott, hogy érdemes nyújtani.

A Netflix újabb romantikával készül

A romantika és vígjáték szerel­mesei örülhetnek.

0