Ezt olvasta már?


Rendőrgyilkosság: az ügyészség indítványozta a támadó letartóztatását

Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.


hirdetés

Emlékeztettek: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját.

Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás és meghalt - fűzték hozzá.

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen - ismertették.

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el. A csütörtöki támadást garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll - tudatta a főügyészség.

Tekintettel arra, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, a főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt - olvasható a közleményben.







0

hírek innen, onnan

Sokszor felébred éjszaka? Pajzsmirigy-túlműködés is okozhatja

Az alvászavar hátterében gyakran mentális probléma áll, de a pajzsmirigy betegsége is okozhatja. Ne vegye félvállról!

Bugatti Veyron Cybertruck-stílusban jöhet?

Elég nagy port kavart Elon Musk, amikor bemutatta a Cybertruckot. Most pedig láthatjuk, milyen lenne, ha a többi autógyártó is ilyen...

Agrárminisztérium: szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzés az Ukrajnából érkező gabonák esetében

A magyar piacra érkező gabonával "minden élelmiszerlánc-biztonsági szabályt betartatnak, és szigorú ellenőrzésnek vetik alá".

Elindultak az első az orosz mentők Törökországba, Szíriában katonák segítik a romeltakarítást

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter utasította a Szíriában állomásozó orosz kontingenst parancsnokságát, hogy biztosítson segítséget...

El akarta lopni Lenin holttestét egy részeg férfi - képpel

Az elkövetőhöz mentőt hívtak, a Taszsz hírügynökség tudósítása szerint alkohol okozta mentális zavart állapítottak meg nála.

Az első számú "ellenség" az infláció

A jelenlegi turbulens gazdasági helyzetben a jegybankok számára világszerte - és különösen a térségben - az első számú ellenség az...

Több mint 5 millió forintba került az étel Szijjártó Péter egyik repülőútján

A honvédelmi tárca Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Novák Katalin utazásaival kapcsolatban kért ki adatokat az Átlátszó a Honvédelmi...

Szerdától változik a benzin és gázolaj ára

Újabb üzemanyagár-változás várható.

Lezárult az OTP Csoport történetének legnagyobb bankvásárlása

Az OTP Csoport örömmel jelenti be, hogy a szükséges szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM...

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata Törökországba - képek

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata hétfőn Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére.

Mbappé üzent Neymarnak

Olvad a jég a két fél között?

Kinél alakulhatnak ki nagyobb eséllyel vérrögök? Itt a válasz.

Figyelemfelkeltő eredményeket hozott a nemrég megjelent tanulmány, amely szerint egyeseknél nagyobb a trombózis rizikófaktora.

Sport

Gyermeket vár Európa-bajnok úszónőnk

Záporoznak a gratulációk.

Csak a luxus és a nők számítanak a focizni nem tudó, ügyetlen Beckham-gyereknek

A tetoválások, a luxusautók, a végtelen mennyiségű pénz már megvan, ám a Brentford első csapatába képtelen beférni.

Megtalálták a romok alatt a törökországi földrengés után a ghánai válogatott focistát

Portugál sajtóhírek szerint megtalálták a Porto korábbi focistáját.

Focibotrány Angliában: Kizárhatják a Manchester Cityt a bajnokságból

Azt vizsgálják, ami évek óta mindenkinek egyértelmű: arab kézben lévő sztárcsapat kijátssza a pénzügyi fair play-t.

Végzetes csapást mért a La Ligára a Barcelona

Innen nehéz lesz elveszteni a bajnoki címet.

Hatalmas veszteség érte a Barcelonát

A francia Ousmane Dembélé után újabb világbajnok focista esett ki.

Anyja karjai közt halt meg a leszúrt utánpótlás-válogatott futballista

Szörnyű tragédia történt: kiengedték a kórházból, majd néhány nappal később meghalt a játékos.

Megrázó videó: sírva könyörög segítségért a török válogatott korábbi kapusa

Volkan Demirel a török földrengés áldozatainak kért segítséget.

Bedrogozva vezetett, menekült a rendőrök elől, mégsem megy börtönbe a világbajnok sportoló

Az autós üldözés után nem volt hajlandó vérmintát adni a helyszínen.

Pep Guardiola távozhat Manchesterből a City újabb botránya miatt

Az angol sajtóban futótűzként terjed a katalán szakvezető korábbi nyilatkozata.

Halálra késeltek egy 19 éves focistát

Édesanyja karjaiban halt meg.

Megtalálták a volt Chelsea-futballistát a török földrengés romjai alatt

A ghánai Christian Atsu az FC Portóban is futballozott, portugál sajtóhírek szerint élve, de súlyos sérülésekkel úszta meg a katasztrófát.

0

Bulvár

Mi történt Erős Antónia arcával? Sokkoló képen a magyar híradós

Rémisztő kép került ki Erős Antóniáról, az arcával történt valami.

139 ezer forint jár évente: milyen betegségek esetén, és hogyan igényelhető a kedvezmény?

2023-ban 139 200 forint személyi adókedvezményt igényelhetnek tartós betegséggel, súlyos fogyatékossággal élők.

Kemény ütést vihet be Brüsszel Orbán Viktornak

Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben beleálltak a kormányba ebben az ügyben.

Ungár beszólt Szijjártónak: „Hiába hazudik, pontosan látjuk: azok szolgálják a külföldi érdekeket, akik hazánk...

„Magyarország a saját méretéhez képest így is elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik. A külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni nagyjából annyira zöld, amennyire nemzeti” – tette hoz

Orgazmust kellett színlelnem egy szobányi férfi felsővezető előtt – legkínosabb élményéről beszélt Minnie Driv...

Azt is megkérdezték tőle, hogy milyen gyakran szexel, és válaszolt is rá az Oscar-jelölt színésznő.

Lakást bérelt egy házaspár Kaposváron, hogy a feleség az egyik szobában pénzért szexeljen

Másokat is beszerveztek az üzletbe, a lakás másik szobájában is pénzért szexeltek a „bérlők”. A tulajdonos semmit nem tudott az egészről.

Újabb vármegyében tartottak időközit! Mindenki ledöbbent azon, ami történt

Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szakonyban, ahol polgármestert és a képviselő-testület négy tagját is megválasztották. A település vezetője a függetlenként i

Liptai Claudia túlságosan felöntött a garatra: durva következménye lett az iszogatásnak

Liptai Claudia 16 évesen, részegen követte el a majdnem végzetes kimenetelű hibát.

Putyin meglepő dolgot tett, erre senki se számított, főleg most

Úgy tűnik, hogy Putyinból nem veszett ki az emberség.

Vádemelést javasol egy kelet-magyar-országi milliárdossal szemben a NAV

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen; a gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalé

Nem sokkal azután, hogy kiosztotta az amerikai nagykövetet, Szijjártó Péter mosolyogva tárgyalt a francia nagy...

Nem sokkal azután, hogy kiosztotta az amerikai nagykövetet, Szijjártó Péter mosolyogva tárgyalt a francia nagykövettel – mutatjuk, miről 

0