Ezt olvasta már?


Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei busójáráson

Minden eddiginél több, 1600 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 28-án veszi kezdetét Mohácson. A szervezők ebben az évben is több tízezer résztvevőt várnak a messze földön híres farsangi fesztiválra.

A résztvevők szórakoztatásáról 60 busócsoport 1600 busója és egyéb maskarása gondoskodik, de emellett a fesztivál idejére 350 népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt a Duna-parti városban árusításra - közölte az MTI-vel csütörtökön Hegedűs Emese, az esemény egyik főszervezője.

Mint elmondta, a busójárás hat napja alatt mintegy 35 helyszínen reggeltől estig nyolcvan programra várják az érdeklődőket.

A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busó lakodalmas, valamint maszkfaragó foglalkozás és kiállítás is neves művészek által készített busóálarcokból.

Március elsején Versendi Kovács József és vendégei koncerteznek a Kossuth Filmszínházban, másnap immár huszonhatodik alkalommal rendeznek magyar bált - tette hozzá Hegedűs Emese, kiemelve, hogy másnap ugyanott a Scheider Lajos népdaléneklési verseny után a Sebő együttes muzsikál.

A közönség zenei szórakoztatásáról a programsorozat alatt - mások mellett - még a Babra, a Bánát, a Bácska, a Poklade és a Dunavkinje együttesek, valamint a sokác népdalokat éneklő Menyhárt Éva gondoskodik.

A fő programokat március 3-án, farsangvasárnap rendezik: a busók ekkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát Mohács főterén.

Hegedűs Emese arra is felhívta a figyelmet, hogy március 2-án és 3-án baba-mama melegedőket is nyitnak a Kossuth Filmszínházban és a Széchenyi téri általános iskola épületében.

A szervezők arra számítanak, hogy az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára éppen tíz évvel ezelőtt felvett busójárás rendezvényeire - hat nap alatt - az elmúlt évekhez hasonlóan legalább 80-100 ezer ember lesz kíváncsi.

A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A népszokás idei részletes programja a www.mohacsibusojaras.hu oldalon is megtalálható.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez az öt dolog zavarja leginkább az autósokat

Az agresszív, követési távolságot nem tartó autóvezetők idegesítik a leginkább a németeket a honi autóklub 1000 válaszadóval...

A dán külügyminiszter egy LEGO piramist ajándékozott az egyiptomi külügyminiszternek a Nagy Egyiptomi Múzeum megnyitóján

Egyedi ajándékkal, egy LEGO-szettel lepte meg Lars Lyokke Rasmussen az egyiptomi külügyminisztert.

Áll a bál: az FBI igazgatója sorban rúgja ki az embereket

Az FBI igazgatója, Kash Patel (képünkön) elbocsátotta Steven Palmert, a hivatal kritikus incidensekre reagáló csoportjának vezetőjét,...

Krumpliválság Európában – stabilitás vagy összeomlás jön?

A kontinens burgonyapiacát idén is az időjárás és a túltermelés alakítja.

„Mint a bolond, elkezdtem futkosni” – Hiába kereste kétségbeesetten a Bükkben eltűnt demens feleségét, harmadik napja nincs meg

Az asszony vékony ruhában van, nincs nála víz és élelmiszer, és a gyógyszereit sem vette be. Az állapota miatt tájékozódni sem képes.

Ronald Reagan legendás Air Force One-ja: a Boeing 707, mely hét elnököt szolgált

Ronald Reagan legendás repülőgépe, az utolsó Boeing 707, ami Air Force One-ként szolgált, ma a kaliforniai Simi Valleyben található Reagan...

Eltűnt egy idős, demens nő a Bükkben, napok óta keresik

Férje elmondása szerint az asszony egy pillanat alatt tűnt el.

Megszólalt a Magyar Államkincstár, a hosszú hétvége miatt késik a családi pótlék

Kedden utalnak, de azok, akik postai úton kérték, akár egy hetet is várhatnak majd. 

Nagyot szakított a héten a budapesti tőzsde: újabb történelmi csúcson a BUX

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten: a BUX pénteken 107 319,91 ponton, történelmi...

70 éves lett Frajt Edit, így él most a Szomszédok Mágenheim Julija

Népszerű karakter volt a Szomszédokban, a mai napig az akkori szerepével azonosítják.

0

Sport

Egy dolgot felrónak Szoboszlainak a Liverpool győzelme után

Négy vereség után nyert újra a Premier League-ben a bajnokcsapat.

Súlyos átverés áldozata lett Kerkez Milos, ráadásul Szalaht is belekeverték

Ebből még nagy baj lehet: komolyan visszaélnek a Liverpool magyar játékosának a nevével.

Átlagember éves fizetését ajánlotta fel a labdarúgó annak, aki megtalálja Halót

A Ramsey család tízéves beagle-je már hetekkel ezelőtt eltűnt.

„Újabb kudarc" – Wirtzért már Németországban is aggódnak Szoboszlai teljesítménye után

A német középpályás ismét csak a kispadról szállt be a Liverpoolba.

„Ez hihetetlen” – Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján + videó

Hatalmas ölelést adott a vezetőedző a magyar válogatott kapusnak.

Döbbenetes, ami a New York Marathon befutójánál történt, ezt látni kell. + videó

A férfiaknál és a nőknél is csak kenyaiak álltak dobogón, a férfiaknál célfotó döntött.

Kikapott a Ferencváros és a Paks, Dragóner győztes gólt fejelt

Az NB III 14. fordulójában idegenben szenvedett vereséget a Ferencváros és a Paks második számú csapata, az Újpest II a hajrában mentett pontot Pápán.

Őrület, mit csinált Szoboszlai az Aston Villa ellen – a Liverpool-szurkolók extázisban vannak!

Már mindenki a legendás Steven Gerrardhoz hasonlítja a magyar focistát, aki a jövőben akár csapatkapitány is lehet a PL-klubnál.

Ronnie O'Sullivan mindenkit becsapott, a világbajnok elleni pofon után rekordot produkált

Az angol sznúkerjátékos ellenfele élete legjobbját nyújtotta a selejtezőmérkőzésen.

Gerrard élő adásban mondott ítéletet Slotról a fontos győzelem után

A Liverpool legendás középpályása először találkozott a holland vezetőedzővel.

Bognár György elárulta, miért nem állította be Böde Dánielt

A Fizz Liga listavezetőjének vezetőedzője elégedetten értékelt, miután csapata emberhátrányban is pontot tudott szerezni az ETO ellen.

Kiderült mi a Real Madrid álláspontja Trent Alexander-Arnold esetleges távozásáról

Trent Alexander-Arnold a nyáron, nagy port kavarva hagyta el a Liverpoolt a Real Madrid kedvéért, ám Spanyolországban eddig nehezen találja a helyét.

0
0

Bulvár

Újabb celeb kezdett politizálni, példátlan szavak hangzottak el Orbán Viktorról

Nagy Feró ehhez képest semmi, megvan Orbán Viktor legnagyobb rajongója.

Magyar Péter: Lázár János az egyik leggazdagabb osztrák család kitartottja

A politikus Lázár szavaira reagált és erőseket mondott.

Életet menthet: azonnal állj meg, ha ilyen jelzést látsz az autódon

Egy apró ikon a műszerfalon, amit sok autós hajlamos félvállról venni – pedig ha felvillan, nem szabad továbbmenni. Mutatjuk, miért.

Mostantól nincs visszaút: itt a dátum, jön az Euró Magyarországra

Újra napirendre került az euro bevezetése Magyarországon, amelyet most a bolgár csatlakozás 2026-os időpontja hozott a figyelem középpontjába. Bár a közös fizetőeszköz bevezetése nem élvez teljes társadalmi támo

Három egyetemistát gázolt halálra a zebrán egy porschés, majd elhajtott

Az áldozatok egy gyalogátkelőn sétáltak az amerikai Tucsonban, amikor a száguldó autó elgázolta őket. A 19 éves elkövető megállás nélkül elhagyta a helyszínt, de később feladta magát.

Szokatlan lesivideó készült Orbán Viktorról, feleségével nem akárhol voltak

Orbán Viktorról került fel egy videó az internetre, nem akárhol jelent meg a magyar miniszterelnök.

Magyarország hamarosan elvesztheti az uniós szavazati jogát Orbán oroszbarát politikája miatt

Több német EP-képviselő is azon az állásponton van, hogy Orbán Viktor visszaél a vétójogával és a háborús agresszor oroszok érdekében veszélyezteti az EU egységét, ezért azt sürgetik, hogy függesszék fel a m

Újabb fordulat a Louvre-rablásban: sírva vallott a 38 éves nő

Újabb két gyanúsítottat fogtak el a Louvre-ból ellopott ékszerek ügyében.

Ismered ezt a titkos gombot a sütőn? Soha többé nem akarsz majd nélküle sütni

Sok háztartásban ott van, mégis kevesen tudják, mire való. Ez a rejtett funkció nemcsak a sütést teszi egyszerűbbé, de még a takarítást is megkönnyíti.

Székrekedés ellen ezt a gyümölcsöt ajánlják a szakemberek - Jobb, mint az aszalt szilva

Napi 2-3 szemet érdemes fogyasztani ebből a gyümölcsből.

0