Ezt olvasta már?


Pünkösdkor indul a 174. balatoni hajózási szezon

A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, 2020. május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez - áll a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A 174. hajózási szezon kezdetével a BAHART folyamatosan nyomon követi majd az utasforgalom alakulását, és szükség szerint módosítja a meghirdetett menetrendet, illetve kapacitásokat. (A járatindulásokról a társaság honlapja, a www.bahart.hu közöl információkat, illetve a cég ügyfélközpontjában, a +36-84/310-050-es számon adnak tájékoztatást.

A szezonindulás első két hetében a 4 legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd hajók minden nap, naponta négyszer a Siófok-Balatonfüred-Tihany, Balatonboglár-Révfülöp és Fonyód-Badacsony útvonalakon, valamint napi 3 alkalommal Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között.

A pünkösdi szezonindító hétvégétől 9 kikötőből sétahajó járatok is indulnak: Siófokról, Balatonfüredről, valamint Keszthelyről minden nap, további hat kikötőből - Badacsonyból, Balatonboglárról, Balatongyörökről, Balatonlelléről, Balatonmáriafürdőről, valamit Révfülöpről - pedig a hétvégi napokon.

A kialakult járványügyi helyzet visszavonásig a BAHART járatait a következő feltételekkel lehet igénybe venni: a hajók zárt utastereiben kötelező a szájmaszk, a nyitott fedélzeti részeken csak ajánlott ennek viselése. Kötelező az egymástól számított 1,5 méteres távolság betartása a kikötőben, a pénztáraknál és a hajók fedélzetén is, kivéve az egy háztartásban élőket.

A szállítható utasok számát a járatok maximális befogadóképességhez képest átmenetileg csökkentik, emiatt a cég a legnagyobb hajóit állítja forgalomba, és jegyeket minden járatra korlátozott számban adnak el.

Idén a már megszokott kedvezményeket nyújtja a társaság, amely néhány újdonsággal is szolgál. A járatokon elhelyezett plakátokon, és mobiltelefonnal, QR kóddal elérhető tájékoztatókon keresztül megismerhető lesz a hajók története. A balatoni településekről és azok látnivalóiról is hallhatnak, illetve több járaton a kihelyezett képernyőkön láthatnak is tájékoztatókat az utasok a hajók fedélzetén. A szezon első hétvégéjét akcióval indítja a BAHART. Május 31-én gyereknap alkalmából a megvásárolt Playmobil gyerekjegyek mellé egy ajándék Playmobil figurát kapnak a gyerekek.

A BAHART közleménye kitér arra is, hogy az elmúlt hónapokban a hajók és kikötők szokásos karbantartási munkáin túl Keszthelyen átépítették az állomásépületet, a komp két kikötőjében, Szántódon és Tihanyban pedig tárolókkal és szerszámokkal is ellátott kerékpáros pontokat alakítottak ki.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Ő Dwayne Johnson legkisebb lánya: a szépséges Tia már 8 éves

Dwayne Johnson legkisebb lánya, Tia most ünnepelte 8. születésnapját.

Magyar Péternek nem tetszik, hogy Karácsony rendszerzáró bulit hirdetett

A Tisza elnöke arra is kíváncsi, hogy „a csődben lévő főváros” fizeti-e a rendszerzáró rendezvényt.

Minden nap használjuk ezeket, most az emberi agyban találták meg a maradványaikat

Riasztó képet fest a vizsgálat, már az agyunkba is beették magukat az apró műanyagszemcsék.

Halálra verte 3 éves fiát az anya Pécsett, férje semmit sem tett ellene - Kiderültek a szörnyűségek

Megrázó ügyet tárgyalt a Pécsi Ítélőtábla: egy nő kegyetlenül összeverte 3 és fél éves fiát, a gyermek pedig másnap belehalt...

Vitézy Dávid: Sorra dőlnek össze Lázár János kampánytenderei

Visszavonta a Debrecen-Nyíregyháza vasúti fejlesztésre, a budapesti körvasút Népliget állomására és a ferencvárosi szakasz...

Így állították meg az orosz gőzhengert 1915-ben

A gorlicei áttörés fordulatot hozott a keleti fronton.

Mekkora dobás lehetne Robbie Keane-től – Pesics menthetné meg a Fradit az Újpest ellen

A mellőzött szerb támadó az elmúlt két idényben összesen öt gólt szerzett a lila-fehérek ellen.

Pszichológusok szerint ez az 5 legjobb módszer arra, hogy ne vonzz újra és újra érzelmileg elérhetetlen partnereket

Ha folyton olyan partnert választasz, aki nem tud igazán közel engedni, lehet, hogy nem a véletlen ismétli önmagát a szerelmi életedben.

Aggasztó adat: Magyarország az EU-átlag fölött a halálos közúti balesetekben

Többen halnak meg nálunk közúti balesetben, mint az EU-ban átlagosan.

Kiakadt Magyar Péter Karácsony Gergely bejelentése miatt

„Szerintem kifejezetten káros és udvariatlan dolog bulit szervezni a május 9-i országos rendszerváltó ünnep elé egy nappal, szinte...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Kimondták az igazságot Trump, Putyin és Orbán Viktor barátságáról, belesajdul az ember szíve Rónai Egon szavaiba

Németh Balázs megrendülve beszélt a NER bástyájának ledöntéséről, egyetlen embert lát áldozatként.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.

Elhunyt a Forma-1 legendája

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Alex Zanardi autóversenyző, paralimpiai bajnok sportember.

0