Partnerség a fogyasztóvédelem és a vállalkozói érdekképviseletek között
Partnerséget kínál a fogyasztóvédelmi hatóság a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv); az együttműködés részleteit keret-megállapodásban rögzítik az Észak-alföldi Régióban - közölte Jeney Géza, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális igazgatója szerdán Debrecenben.
A helyi szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel - VOSZ, IPOSZ, KISOSZ - folytatott egyeztetést követően elmondta: a régióhoz tartozó három megye - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg - KISOSZ-szervezeteivel már több éve van együttműködési megállapodásuk, ezt újítják most meg, illetve terjesztik ki a másik két szervezetre.
A partnerségi együttműködés összhangban áll azzal a januárban hatályba lépő, a kkv-k támogatásáról szóló törvénnyel, amely szerint a fogyasztóvédelmet tekintve nem súlyos szabálysértést elkövető vállalkozásokat első alkalommal nem bírságolják, csak figyelmeztetik, illetve kötelezik a jogsértés megszűntetésére - magyarázta Jeney Géza, példaként említve: ha egy kereskedőnél nincs kifüggesztve a panaszkönyv, első alkalommal figyelmeztetés jár érte.
Jeney Géza szerint regionális igazgatóságuk mára múlt évben is hasonló szellemben dolgozott, ezáltal tavaly felére csökkent a panaszok száma a térségben. A figyelmeztetésnek ugyanis jelentős visszatartó hatása van.
Az MTI érdeklődésére elmondta: tavaly mintegy 2800 ellenőrzés során 90 millió forint bírságot szabtak ki a régióban, egy évvel korábban ennek még a kétszeresét, az idei első félévben pedig csak 40 milliót, ami a fogyasztóvédelmi helyzet egyértelmű javulását jelzi.
Kovács Kálmánné, a VOSZ hajdú-bihari elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy a vállalkozókat sok esetben "életszerűtlen dolgok miatt" is bírságolták, szerinte az ellenőrzések 50 százalékában. Megjegyezte: nem szabad, hogy a fogyasztóvédelem pénzbehajtó szervezet legyen.
Jeney Géza ezzel összefüggésben fontosnak tartotta pontosítani, miszerint az ellenőrzések felében kifogást fogalmaztak meg, s ezek felét bírságolták, vagyis az ellenőrzöttek 25 százalékát sújtották pénzbírsággal.
MTI

- Jóváhagyták az uniós kormányfők a pénzügyi stabilitási mechanizmusról szóló szerződést
- Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra
- Csökken az üzemanyagok ára
- Hétfő reggeltől stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat a Malév
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
- A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


