Öt nagyszínpadi bemutatót tervek a Szolnoki Szigligeti Színház
Megtartotta kedden évadnyitó társulati ülését Szolnoki Szigligeti Színház, amely öt nagyszínpadi bemutatót tervez az idei évadban az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
A következő évadban Lajtai Lajos-Békeffi István A régi nyár című művét Balázs Péter rendezésében láthatja a közönség. William Shakespeare Lóvátett lovagok című darabját Molnár László állítja színpadra.
Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című művét Deres Péter színpadi adaptációjában Radó Denise rendezésében mutatják be. Thornton Wilder A mi kis városunk című darabját Pataki András állítja színpadra. Nóti Károly Nyitott ablak című zenés vígjátékát Balázs Péter rendezésében láthatja a közönség.
Október 23-án és június 4-én a színház díszelőadással ünnepel - olvasható a teátrum keddi évadnyitó társulati ülését követően az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a Szín-Mű-Hely kamaratermében Szakonyi Károly darabját Két nő és valaki címmel, Málnay Levente rendezésében mutatják be.
Ősszel Camille munkacímen, Molnár Nikolett előadásában és rendezésében mutatnak be darabot, 2020 márciusában pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Széles Tamás előadásában lesz látható egy produkció. Áprilisban a Hamupipőke című mesét tűzik műsorra Jankovics Anna rendezésében.
A bérleten kívüli bemutatók között novemberben a Szín-Mű-Helyben középiskolások számára szerveznek programot, valamint a 7 nap című ifjúsági darab lesz látható vendégelőadásként. December 31-én szilveszteri gálaműsorral búcsúztatják az óévet.
Felújítják a Charley nénje, a Hárman a padon, a Tizenkét dühös ember, a Jövőre veled ugyanitt, a Spenót Panna és az Anconai szerelmesek című előadásokat, amelyekkel a színházon kívüli meghívásoknak is eleget tesznek.
A közleményben Balázs Péter igazgató szavait is idézik, aki elmondta: fontosnak tartja a színház további nyitását a fiatalok felé. Az igazgató arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban felvállaltakat teljesítette a színház. Hozzátette, hogy a színházépület - várhatóan egy évig tartó - felújítása a jövőben eredményezheti néhány területen a költségek csökkenését.
Mint mondta, az önkormányzat és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ munkatársaival együtt olyan rugalmas menetrendet dolgoztak ki, amely a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozza majd az átmeneti időszakban a művészeknek, a nézőknek és zökkenőmentes ki- és beköltözést tesz lehetővé.
"Azt szeretnénk, ha az új épületbe már - az eddigi kiemelt státuszt megtartva - mint egy mintaprojekt első képviselője költözhetnénk be: nemzeti népszínházi besorolású társulatként" - fogalmazott az igazgató.
hírek innen, onnan
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen...
5+1 friss bőrápolási trend, ami 2026-ban meghatározza a beauty-vonalat
Az elkövetkező években több olyan irányvonal is várható, amely alapjaiban formálhatja át a szépségápolási szokásainkat. Nézd meg...
Ezt a jelzést kell figyelni a Samsung telefonokon: amelyik appnál látja, annak nem kell se wifi, se térerő, hogy működjön
A Samsung újdonsága komoly segítség lehet azoknak a felhasználóknak, akik lefedettség nélküli területen tartózkodnak.
Orbán Viktor követi Magyar Pétert Kecskemétre, majd Esztergomba, Veszprémbe és Győrbe megy
Közzétette kampánykörútja következő állomásait a miniszterelnök.
A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat
A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű...
Putyin egymillió hordó orosz olajat küldött Kubába
A hajóforgalmi nyomkövetési adatok alapján csaknem egymillió hordó orosz olaj tart Kubába. Eközben a kommunista szigetet áramkimaradások...
Irán új főnöke máris véres bosszúra készül
Mojtaba Khamenei nemrég vette át a legfelsőbb vezetői tisztséget, most Ali Laridzsáni, Irán befolyásos biztonsági vezetőjének halála...
A törött karú Galata-játékosnál csapattársa rosszabbul járt, felháborodtak Ekitiké mondatán
Két Galatasaray-futballista is súlyos sérülést szenvedett Liverpoolban.
Nem mindennapi dolog történt a kiscicával, akit le kellett ereszteni, mint egy lufit
A macska szinte felismerhetetlenné vált.
Megbénult Rio de Janeiro a rendőrség és a drogkartellek háborújában
A bűnözők felgyújtott járművekkel torlaszolták el a város főbb útjait, miután a rendőrség végzett a környék legkeresettebb...
Új szintre lépett a háború az Egyesült Államok óriásbombájával
A föld alá rejtett célpontokat is eléri.
Botrány az F1-ben: milliókat buknak a csapatok, azonnali pénzt követelnek
A krízis kezelésében a McLaren és a Williams vállalt vezető szerepet.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


