Ezt olvasta már?


Ösztönzik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

A kormány ösztönzi a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, a cél az, hogy mindenkinek, aki akar és tud dolgozni, legyen munkája - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Kiskunhalason.

Fülöp Attila kiemelte, az új csarnokban megváltozott munkaképességűek és fogyatékossággal élők is dolgoznak. Az ő esetükben minden lehetséges támogatást meg kell adni ahhoz, hogy önálló életet élhessenek, ennek első számú eszköze az, hogy legyen önálló munkájuk, jövedelmük, ez megalapozhatja a szociális biztonságukat - tette hozzá.

Az államtitkár közölte: a Fidesz-KDNP elmúlt kilencéves kormányzása alatt 18 százalékról 42 százalékra nőtt ennek a célcsoportnak a foglalkoztatása. Mindez azt jelenti, hogy jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám a munkaerőpiacon - mondta, megjegyezve: még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni.

A megváltozott munkaképességűek esetében nem elegendőek a hagyományos munkaerőpiaci eszközök, itt általában több segítség, több állami mentorálás kell - hangsúlyozta az államtitkár, aki kijelentette: továbbra is szeretnének együttműködni mindenkivel ezen a területen.

Fülöp Attila kitért arra: a kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen foglalkoztatás esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. A cégek előtt, amelyek nagy számban alkalmaznak megváltozott munkaképességű embereket, október 31-ig áll nyitva az a pályázati lehetőség, amely összesen 43,5 milliárd forinttal segíti a működésüket 2020-ban.

Csizi Péter, a Kézmű Kft. ügyvezetője elmondta: cégcsoportjuknak 135 üzeme van az ország több mint száz településén. Kiskunhalason 115 megváltoztatott munkaképességű embert is foglalkoztatnak. A mostani üzembővítés a várossal való jó együttműködésnek is köszönhető. Az új üzemcsarnok egy felújított, volt iskolai tornacsarnokban nyílhatott meg, a varrodában - a Naturtex Kft. megrendelésére - tollas és pelyhes ágyneműket gyártanak majd.

Fülöp Róbert (Fidesz-KDNP), Kiskunhalas polgármestere közölte, a város számára fontos, hogy a megváltozott munkaképességűeknek is legyen lehetőségük a jövedelemszerzésre.

A Kézmű Kft. terveiben további bővítések is szerepelnek, a város ezekben is partnerséget vállal.







0
0
0

hírek innen, onnan

Győrffy Ákos költő: Mi hülyének lettünk nézve, az NKA szakmai kollégiumainak eddigi munkája is le lett öntve egy stráfkocsi szarral

Győrffy szerint látszik, hogy az a kultúrakép, amit Hankó a magáénak vall, a giccs kultúrája. A költőt egyébként tavaly Hankó...

Wigner Jenő, a fizikus, aki megteremtette a nukleáris mérnöki tudományokat

A legendásan udvarias tudós neve talán nem a legismertebb a Manhattan terv résztvevői közül, de hatalmas szerepet játszott az az első...

Orgona szaporítása: a legegyszerűbb módszer lépésről lépésre

Ha szeretnél még egy orgonát a kertbe, otthon is simán megoldható.

Karácsony Gergely nagy durranásra készül az új Országgyűlés megalakulása előtt

Rendszerbúcsúztató örömkoncertet hirdetett Karácsony Gergely május 8-ra.

Drónnal találták meg a 13. emeleten rekedt kutyát – szürreális, ami ezután történt

Egy ausztráliai toronyház 13. emeletéről mentettek ki egy eltűnt kutyát, miután egy szomszéd drónnal bukkant rá – a történet...

Szoboszlai és Kerkez meglepő pillanata felrobbantotta az internetet – videó

A jelenet gyorsan a figyelem középpontjába került.

„Szinte kedvem lenne jó hangosan üvölteni, hogy a mennyországba nem tudsz felfutni”

Leginkább Jon Fosse elkötelezett rajongói, illetve a hitbéli kérdések iránt érdeklődők azok, akik élvezettel forgathatják ezt a bő 170...

Magyar Péter: rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

A miniszterelnök megválasztása, eskütétele és beszéde 15 órakor lesz.

Korlátozta az elektromos rollerek használatát Kaposvár

Képünk illusztráció Fotó: police.hu A képviselő-testület Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatára 13 igen és 1 tartózkodás...

Időjárás: ekkor támadnak a zivatarok – Megvan az előrejelzés jövő hétre

Már látható, milyen időjárásra lehet számítani a hosszú hétvége utáni héten.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

0