Ezt olvasta már?

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján...

0

Óriási az igény a technikusokra

A magyar iparban óriási igény van technikusokra, mert nemcsak magas szakmai tudást képviselnek, hanem szerepet vállalnak a középszintű irányításban is - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke az MTI-nek.


hirdetés

Bihall Tamás azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette a technikumok bevezetését is tartalmazó Szakképzés 4.0 stratégia elkészültét.

Felhívta a figyelmet, hogy a szakképzésben a szakmai tudás folyamatos megújítása alapfeladat, a minél magasabb szintű szakmai tudás pedig alapvető elvárás. Látható, hogy sok szakmában egyre magasabbak a követelmények, ezt az iskolarendszerben is követni kell - tette hozzá.

Bihall Tamás kiemelte, a kamara egyetértésével a kormány ötéves technikusképzés kialakítására tett javaslatot, ahol az elméleti ismereteken túl a konkrét gyakorlati szakmai tudást is biztosítja a fiatalok számára. A technikusképzés bevezetését majd rendeletek szabályozzák.

Az MKIK alelnöke szerint a technikumokba kerülő tanulók életpályáját meghatározza, hogy az iskola elméleti és gyakorlati tudást egyaránt ad, az ilyen szakemberek iránt pedig jelentős kereslet van a piacon.

A technikusi képzésnél érhető majd tetten, hogy a középszintű képzés egyre jobban összeér a felsőoktatással, a digitalizáció, a fejlett technológiai követelmények már mérnöki tudást követelnek - mondta Bihall Tamás, aki szerint a technikusi szint kiemelt szakember utánpótlás lesz a magyar gazdaságban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarok a BL-ben, a Barca és a Liverpool folytathatja a gólzáport - Bajnokok Ligája: a csoportkör 3. fordulójának közvetítése az E, F, G és H csoportokban

A Lipcsében Gulácsi és Orbán, a Salzburgban Szoboszlai játszhat. A tavaly elődöntős Ajax a Chelsea-vel játszhat derbit, a Dortmund az...

Megszorongatták Zuckerberget, mi lesz a Facebook szuperpénzével?

Jó célokat szolgáló, olcsó szolgáltatást kínáló és társadalmilag igazságos lesz a Facebook jövőre bevezetni tervezett...

Napi kvíz: Ezt még az orvos is felírná receptre

Változatos kérdések következnek. Pörgesse fel az agyát!

Megzavarták a Jobbik rendezvényét

A független és szabad Magyarország igényét nevezte 1956 máig érvényes üzenetének a Jobbik elnöke szerdán a párt október 23-ai...

Rebrov: Megtévesztőek a Cszka Moszkva eddigi eredményei

A Ferencváros vezetőedzője szerint sem a Ludogorectől elszenvedett 5-1-es, sem az Espanyollal szembeni 2-0-s vereség nem ad reális képet...

Megalakult az új osztrák parlament

A konzervatív néppárt néhány képviselője, valamint az Osztrák Szabadságpárt elnöke, Norbert Hofer a fogadalomtétel mellett Isten...

Rejtett üzenetek lepik el Budapestet: itt keresd a kártyákat, ha találni akarsz egyet

Téged melyik üzenet talál meg? Vidd magaddal, tedd a pénztárcádba, építsd be az életedbe. Ha pedig már nincs rá szükséged, add tovább...

Ezért válaszd az egész fűszereket az őrölt helyett

A legtöbben őrölt formában vásároljuk a fűszereket, pedig ezáltal nagyon gyorsan veszítenek aromájukból most eláruljuk, mi áll ennek...

Nem Bulgáriában szállt fel a kamionra a 39 ember, akiket később holtan találtak

A kamiont 2017-ben egy ír nő jegyeztette be Bulgáriában, de a jármű azóta nem lépett be az országba.

Halálos baleset történt Bicskénél

Egy ember meghalt, amikor két személyautó összeütközött szerdán az 1-es főúton - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a...

Hétvégén irány Debrecen: kétnapos fesztivál várja a látogatókat!

A hétvégén újra megtartják a Görkapocs Fesztivált, amelynek október 25-én és 26-án a debreceni Főnix Csarnok ad otthont - hangzott el...

0

Sport

Utolsó esélyét is eljátszotta Zidane-nál a Real játékosa?

A hétvégén elvesztette veretlenségét a Real Madrid.

Meghalt a legendás magyar futballista

Életének 87. évében meghalt Törőcsik István, a Honvéd első aranycsapatának tagja.

Nem kérdés, hogy ki a világ legjobb csatára jelenleg

Talán élete formájában futballozik Robert Lewandowski.

Hátrányból nyertek, vagy gáláztak a topcsapatok a BL-ben - galéria

Lelátón őrjöngő Buffon, pályára rohanó szurkolók Ukrajnában. Nézze meg a keddi BL-játéknap legjobb képeit.

Megrázó hír érkezett: agydaganatot állapítottak meg a fiatal jászberényi kosarasnál

A szomorú hírt a Jászberényi KSE férfi kosárlabdacsapata osztotta meg hivatalos oldalán: azt írják, Novák Áron nemrégiben még vidáman kosárlabdázott, most viszont komoly műtét vár rá.

Elege lett, még otthonának az ablakait is betörték: magyar válogatott lehet a Szeged kapusa?

Szeged Magyar állampolgár lehet Mirko Alilovic (34)? A Szeged kézilabdacsapatában védő kapus felesége, Iva Alilovic nyilatkozta azt, nem bánná, ha férje magyar válogatott lenne horvát helyett.

Dybala két perc alatt hozta vissza a sírból a Juventust

Nagyon közel állt a Juventus ez alapos leégéshez, de a kis argentin végül megmentette a seggüket.

Egy társkereső oldal logójára hasonlít a 2024-es olimpia emblémája

A párizsi olimpia logója a Marianne nevet kapta, ez sok mindent elárul a miértjéről.

Hosszúra nyúlt a Ferencváros moszkvai utazása

Szergej Rebrov és Igor Haratin sem foglalkozik azzal, hogy orosz csapat ellen kell szerepelniük.

Ronaldo kimaradt a buliból - Gólfesztivált rendeztek a gigászok és legjobbjaik

Potyogtak a gólok a BL-kedden, szinte mindenhol a gólfelelősök szállították a győzelmet csapataiknak.

Ismerd meg a barna szépség Xiscát, Rafael Nadal újdonsült feleségét

A hétvégén volt Rafael Nadal és Xisca Perelló esküvője, utóbbiról mutatunk egy galériát.

0

Bulvár

Megérkezett a lakáspiaci fordulat

Idő kell a változáshoz, de már bekövetkezett a fordulat az ingatlanpiacon.

Ki volt a miniszterelnök 1956. október 23-án? 10 alapműveltségi kérdés a forradalomról

Mennyire emlékszel abból, amit az 1956-os forradalom eseményeiről tanultál?

Arccal lefelé temették el a 13 éves kislányt: betegsége miatt nézhették boszorkánynak a 15-16. században

A kislányt különbözősége miatt rekeszthették ki, és titulálhatták boszorkánynak az emberek.

Hihetetlen állapotban maradt meg a jégbe fagyott inka lány: gyönyörű lehetett, mikor még élt

Peruban, egy hegy tetején találták meg a jégbe fagyott inka múmiát.

84 éves korában elhunyt a magyar színész

Számtalan novellát és regényt is írt.

Elég a szomszédba átmenni, hogy a világ legjobb útján tekergessük a kormányt

Egyáltalán nem veszélytelen kihívás a kilencven kilométeres etap az állandó vízátfolyások és a néhol rossz minőségű aszfalt miatt, de a látvány miatt megéri.

Meg akartak hajolni Meghan Markle előtt, de a reakciójára nem számítottak

Jótékonysági esemény vendége volt a hercegné

Olyat talált a barátja telefonjában a fiatal lány, ami miatt még aznap megölte magát - 18+

Lydia Roberts véletlenül bukkant rá partnere titkos telefonjára 2017-ben, ami gyermek-

A nyugati dióburok-fúróléggyel kapcsolatos 2019. évi tapasztalatok

A 2019-es évben a késő tavaszi fagyok, az elhúzódó hűvös időjárás és a nyár végi/ősz eleji relatív vízhiány mellett a diósgazdáknak és házikert tulajdonosoknak egy másik problémával is meg kellett küzdenie, mégpedig a dió egy hazánkban néhány éve felbukkant károsítójával, a nyugati dióburok-fúróléggyel (Rhagoletis completa Cresson 1929) (Diptera: Tephritidae).

Híres magyar színésznővel járt 3 évig a Sztárban sztár leszek! versenyzője - Most beszélt róla először

Tasnádi Bence és Trokán Nóra egyetemista korukban szerettek egymásba.

blogmorzsák

Magyar forradalom Londonon át

Milyennek látszott az 56-os forradalom Londonból a BBC Magyar Adásán át? Eredeti felvételek, megrázó történetek.

Ehető ZOMBI szemek Halloween-ra!

Ha félelmetesen jó recept ötletet keresel Halloweenra, akkor ezt készítsd el!

A sehová sem vezető híd története

Hogy került a Kilenclyukú híd másolata egy szántóföld közepére?

Nyugalom 200 millió dollárért

A Tranquility szuperjacht sorsa finoman szólva is kalandos, a képek alapján a brutális ár nem is olyan elrugaszkodott.

5 hiba, amit inkább kerülj el

Az okos más kárán tanul szellemében, az énmárkázás leggyakoribb hibái, hogy ezeket neked már ne kelljen elkövetned.

Gyász a munkahelyen

A munkahely és a gyász vajon összeférhet? Mi lehet segítség a gyászolónak?

Így néz ki a néhai Microsoft‑társalapító háza

Az egy éve elhunyt Paul Allennek most piacra dobták az utolsó házát. A 41 millió dolláros ár indokoltnak tűnik.

Hol vannak a jó beszélgetések?

Ma ezernyi módon kommunikálhatunk egymással, mégis elég szegényesek, felületesek a beszélgetéseink.

Hadházy most kissé túllőtt a célon

Ezzel most be lehetett kerülni a hírekbe, de hosszabb távon igen káros, ha cirkusszá silányul a parlamenti ülésezés.

Muszáj hazudnia, mert…

Eljutottunk hát idáig is. A miniszterelnök dulakodni kezd egy országgyűlési képviselő transzparensének megszerzéséért.

Megkezdődött az uszítás

A Fidesz másik csapásiránya: a polgármestereken keresztül oszthatják meg az ellenzéket.

A forradalom egy holland fotós szemével

Ezek az '56-os fotók a Holland Nemzeti Archívumból kerültek elő.

0