Ezt olvasta már?


Orbán kiállt Petry Zsolt mellett

Teljes vállszélességgel kiállt Petry Zsolt, a német Hertha BSC nemrégiben menesztett kapusedzője mellett Orbán Viktor miniszterelnök. A politikus erről péntek reggeli rádióinterjújában beszélt.

 

"Petry Zsolt sincs egyedül, mindannyian vele vagyunk." Orbán Viktor az ügy alapján arra a következtetésre jutott, hogy a liberális politika elnyomó, mert állásvesztéssel büntettek egy embert azért, mert nem azt gondolja, amit egyesek helyesnek vélnek. Szerinte a legfontosabb, hogy itt most egy magyar emberről van szó, és Magyarország akkor lesz komoly és sikeres ország, ha bizonyos törvényeket betart, ezek közül az egyik az, hogy egyetlen magyar sincs egyedül.

 

"A válogatott sportolóinkra úgy tekintünk, mint a lányainkra és a fiainkra, márpedig minden ilyen vita megbontja az egységet" - mondta. Ez szerinte megbomolhatott a csapaton és a szurkolókon belül is, amit helyre kell állítani, és erre a válogatott szövetségi kapitánya és a csapatkapitánya is képes. Ehhez sok sikert kívánt.

 

Mint ismert, az edzőt azt követően bocsátották el a berlini klubtól, hogy a Magyar Nemzetnek adott interjújában kritizálta Gulácsi Pétert, a magyar válogatott és az RB Leipzig kapusát, amiért az kiállt a szivárványcsaládok mellett. A bevándorlásról pedig azt mondta, hogy "emiatt lepték el bűnözők Európát". Mivel a klub szerint a szavai nem feleltek meg az általuk vallott értékeknek, amik között ott van a sokszínűség az esélyegyenlőség és a tolerancia is, ezért menesztették.

168óra







0
0
0

hírek innen, onnan

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti...

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői...

Vida József szerint a Mészáros Lőrinchez tartozó Opus Globalra semmilyen hatással nem lesz a kormányváltás

A Mészáros Lőrincet karikírozók pedig rossz úton járnak, mert valójában Mészáros okos ember.

Megrázó képeken a dunántúli tragédia

Árokba borult és kigyulladt egy személyautó a Csákvár és Lovasberény közötti úton szerdán, a sofőr meghalt.

Komoly baleset az M5-ösön, hatalmas dugóra kell számítani

Szalagkorlátnak hajtott egy autó az M5-ös autópálya Röszke felé tartó oldalán, Ócsa térségében, ezért torlódásra kell számítani...

Az utakon cirkálnak majd a mentők gyorsreagálású egységei

Így gyorsabban megérkezhetnek a mentőautónál és megkezdhetik az ellátást.

A Richter megállapodott három alapítvánnyal, köztük az MCC-vel, szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot

Halasztják az osztalékfizetést, amíg nem rendeződik az egyetemi autonómia kérdése.

A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint

Az áprilisban, főleg a választás után tapasztalható felértékelődés után.

Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai

Jelentősen nő a magántőkealapok átláthatósága, az MNB pedig nem vállal veszteséget a 4iG kötvényeinek átütemezésénél – egyebek...

Lezajlott a Masterplast közgyűlése, újraválasztották az igazgatótanács tagjait

Lezajlott szerdán a Masterplast éves rendes közgyűlése, amelyen a részvényesek elfogadták a 2025. évi beszámolót és megválasztották...

„Lincselés készül” – Vidnyánszky Attila tart a jövőtől, miközben leesett az álla az NKA-s pénzosztásoktól

Vidnyánszky Attila arra panaszkodott, hogy hiába kereste Nagy Ervint. A nagy botrányt kiváltott NKA-s pénzosztásokat felelőtlennek nevezte....

Elutasították Delhusa Gjon 2,5 milliós perét az újbudai alpolgármester ellen, az énekes újra bíróságra megy

A bíróság formai okból visszautasította az énekes keresetét az újbudai alpolgármester ellen. Delhusa bejelentette, hogy már be is adta az...

0

Sport

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

A 81 éves Harsányi Gábor sztrókott kapott: a színészlegenda életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg

Harsányi Gábor kamerák előtt mesélt arról, hogy sztrókot kapott, az orvosok profizmusának köszönheti életét.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: a bunkerben történt eseményeket homály fedte.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0