Ők lettek a Nemzet Szépe 2018-as döntősei
Kiderült, hogy ki az a 14 lány, aki idén megmérettetheti magát a Nemzet Szépe szépségversenyen. A versenyszabályzatnak megfelelően csak olyan nők juthattak be, akik a természetes szépséget képviselik, valamint példaként szolgálnak a fiatal generáció számára.
hirdetés
Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon a Nemzet Szépe szépségverseny. A magyar alapítású nemzetközi szépségverseny egyedülálló módon az adott nemzet értékeit társítja a külső- és belső szépséghez. A versenyszabályzat értelmében nem jelentkezhetnek mások mellett szépészeti, plasztikai műtéten átesett vagy tetovált lányok, valamint a döntő színpadán nem jelennek meg bikiniben sem. A cél egy olyan királynő megkoronázása, aki példaként szolgál a fiatal generáció, a társadalom és az egész nemzet számára.
Hétvégén gyönyörű lányokkal telt meg a budapesti La Prima Fashion Hotel, a szépségek mind a Nemzet Szépe 2018-as versenyére jelentkeztek. Miután a zsűritagok minden jelentkezőt megnéztek utcai ruhában, a legjobbnak ítélt 40 versenyző bikiniben mutatta meg magát, majd személyes beszélgetések következtek.
"Minket is meglepett, hogy ilyen sokan jelentkeztek. Olyan erős volt a mezőny, hogy Palvin Barbara sem jutott volna tovább" - kezdte mosolyogva Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapító-tulajdonosa, majd hozzátette: "Barbarát legfőképp azért nem juttattuk volna tovább a 14 döntős közé, mert ő már egy világhírű szupermodell, mi pedig a leendő Palvin Barbarákat keressük, hogy minél több szépséget adjon nemzetünk a világnak."
A zsűriben ezúttal az alapító-tulajdonos mellett ott ült Kovács Áron televíziós műsorvezető, Lisztes Krisztián válogatott labdarúgó, Kis Gabriella (Nemzet Szépe 2017.), Dr. Özer Nóra (Nemzet Szépe 2016.), Perényi Ádám, valamint Kollatos Fotios is.
Legvégül 13 fő jutott tovább ebből a fordulóból. Hozzájuk csatlakozott Rapács Gréta, aki a Tisza 2017 királynője címmel együtt tavaly megnyerte azt a lehetőséget is, hogy automatikusan bekerüljön a Nemzet Szépe 2018-as felkészítőtáborába. 14 döntős már készül a hamarosan induló 10 napos felkészítőtáborba, és keményen dolgoznak a Nemzet Szépe 2018-as cím elnyeréséért.
A döntőt 2018. június 3-án tartják a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol zsűri dönt majd a győztes személyéről, aki mások mellett 1 millió forint készpénzzel, autónyereménnyel, valamint a Buddha-Bar Hotel felajánlásából 1 éves wellness és spa bérlettel lesz gazdagabb. A Nemzet Szépe 2018-as győztese ezen felül kvalifikálja magát a Miss Nation nemzetközi versenyre is.
A döntősök névsora betűrendben:
Deiacobis Alice, 21 éves (Fót)
Dr. Horváth Vivien, 25 éves (Zalaegerszeg)
Eisam Eldeen Yasmin, 26 éves (Budapest)
Fenesi Krisztina, 21 éves (Nagyvárad)
Kálvári Múzsa, 22 éves (Budapest)
Kiss Marietta, 21 éves (Eger)
Krehlik Alexia Liza, 21 éves (Mogyoród)
Rapács Gréta, 22 éves (Nagykapos)
Ricza Nicoletta, 25 éves (Mosonmagyaróvár)
Stankovics Beáta, 27 éves (Sárvár)
Szolnoki Karina, 21 éves (Budapest)
Teslér Petra, 22 éves (Röszke)
Tóth Nóra, 21 éves (Nagykőrös)
Tóth Lilla Hanna, 22 éves (Miskolc)
hírek innen, onnan
Kiderült, mikor búcsúztatják Lang Györgyit
Heteken belül végső búcsút vesznek Lang Györgyitől, az ismert énekesőtől.
Fontos változás a DIGIMobil ügyfeleinek, dolguk is lehet vele
Holnaptól már a Vodafone hálózatát használják, de nem biztos, hogy minden automatikusan működni fog tovább.
Jákob Zoltán kipróbálhatott egy mentőautót, még szirénázhatott is vele
Jákob Zoltán ezelőtt nem vezethetett mentőautót, most viszont lehetőséget adódott arra, hogy kipróbáljon egyet.
Kóbor János 16 éves lánya így debütált színésznőként: Léna lehengerlő volt a színpadon
Kóbor Léna debütálása elsöprően sikerült a Gyöngyhajú lány című Omega-musicalben.
Megszólalt Suhajda Szilárd felesége, rövid közleményt osztott meg
Elmondása szerint mindannyiuk számára sokat jelentett, hogy annyian eljöttek a kedd estére szervezett megemlékezésre.
Sorra rúgja az óriási gólokat a Barca 15 éves futballistája
Lamine Yamal ismét rúgott egy óriási gólt.
Egy nyugdíjas kíméletlenül beszólt a foodorának, de az oltása erősen kisiklott
A foodpanda ugyebár már foodora, amibe elég viccesen szállt bele egy nyugdíjas.
Június 13-án vesznek végső búcsút Lang Györgyitől
Az énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-Dö-Dő együttes tagja május 20-án, 66 éves korában hunyt el.
Ezen a különleges helyen vesznek végső búcsút Lang Györgyitől
10 nappal az énekesnő, Lang Györgyi halála után Falusi Mariann bejelentette, hogy hol lesz a végső búcsúztatás időpontja és helyszíne....
Ez a két új villanymotoros Porsche garantáltan megizzaszt
Két új Porsche érkezik villanymotorral, de ezúttal nem a négykerekű, hanem a kerékpáros kínálat bővül.
Ásványvízből is összejött százmilliós nyereség Mészáros Lőrincnek
Nagy volt a hőség 2022-ben, ebből pedig a Vivienvíz Kft. sokat profitált.
„Alig kaptam levegőt” - Barta Sylvia először mesélt gyermeke elvesztéséről
Még most is könnyes szemekkel mesélt a történtkéről.
Sport
Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa
Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.
Több focistát is kirúgott a Fehérvár
Nagytakarítás kezdődött a fehérvári focicsapat háza táján.
Holtan találtak egy hegymászót a Himaláján
A híres hegymászó holttestét 8400 méteren találták meg.
Több mint ezer kiló kokainnal bukott meg a korábbi holland válogatott focista
Nem volt elég izgalmas a foci a holland szélsőnek.
Hátborzongató dolgot tett a Bayern München
Nem véletlenül mondják, hogy úgy, ahogy ők nyernek, más nem tud. De veszíteni sem.
Agyhalottá vertek egy 15 éves játékost a focimeccsen
Egy 16 éves ellenfél volt a feltételezett elkövető, őrizetbe vették.
Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse
Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.
Suhajda Szilárdot is zavarta az elképesztő szemétdomb a Mount Everesten - képek, videó
Elképesztő állapotok uralkodnak a hegyen.
Vele pótolná Carlo Ancelotti Karim Benzemát Madridban
A francia szerződéshosszabbítási ügye körül mintha megrekedtek volna a dolgok.
Nem kell a 127 milliós csatár a Chelsea-nek, visszamegy Madridba
Mauricio Pochettinónak nem kell Joao Félix.
Hat jelölt: Közülük kerülhet ki a Real Madrid új 9-ese
Fiatal csillagok és veterán játékosok is szerepelnek a listán.
Mindegy, hogy magyarokkal vagy külföldiekkel, de a BL-csoportkör a Fradi célja
Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója elmondta, az a céljuk, hogy a következő szezonban megszerezzék sorozatban hatodik bajnoki címüket, amire még nem volt példa a klub történetében, emellett be szeretnének jutni a Bajn
Bulvár
Arnold Schwarzenegger szívszorító búcsúja Bruce Willistől: "Hatalmas sztárként fogunk emlékezni rá"
Vajmi kevés az esély arra, hogy Willis és Schwarzenegger valaha is fog még kommunikálni egymással az életben - ennek az egyetlen oka a Die Hard korábbi sztárjának egyre súlyosabbá váló betegsége -, így az Osztrák
Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...
Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.
Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta
A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.
Napokon belül a második világháborút idéző „teljes mozgósítás” jöhet Oroszországban
Vlagyimir Putyin teljes mozgósításra készülhet. Szakértők szerint könnyen elképzelhető az ukrajnai konfliktus eszkalációja.
Ez Suhajda Szilárd lenne? Sokkoló felvétel került elő egy halottról a Mount Everesten
Hegymászók jelentkeztek be TikTok-on a Mount Everestről, akik egy halott próbálkozó mellett mentek el.
Olyanért támadta Szöllősi Györgyit, az ATV műsorvezetőjét Szabó Tímea, amit nem mondott – a csatorna keményen ...
Az ATV szerint Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek parlamenti frakcióvezetője uszított hétvégi közleményében Szöllösi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd című műsorának műsorvezetőjével és a csatornával szemben. A
Júliustól magánbiznisz lesz a szemétszállítás – jön a szennyező fizet elve
Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jével, és az európai uniós előírásoknak megfelelően létrejön az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium
Ha ilyen a köröm a lábujjadon, azonnal menj orvoshoz
A gyakorlott orvosi szem ránézésre kiszúrja belőle a bajt.
Fotón a Salgótarján felett 28 ezer km/órás sebességgel elhúzó Nemzetközi Űrállomás
Olykor szabad szemmel is lehet látni a 400-420 kilométer magasságban száguldó Nemzetközi Űrállomást.
Azonnal töröld ezt az alkalmazást a telefonodról! Lehallgatja a felhasználókat
Adatokat is tud lopni az applikáció.
Még egyetlen kormány sem kapott olyan pofont Brüsszeltől, amilyet most Orbánéknak szánnak
Európai parlamenti képviselők és diplomaták megakadályoznák, hogy Magyarország 2024 júliusában átvegye az Európai Tanács soros elnökségét.
Ennyibe kerül lehozni egy holttestet a Mount Everestről
Az összeg attól függ, hogy milyen magasságból hozzák le, és mennyi munkaórát vesz ez igénybe.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje