Ezt olvasta már?


Novák Katalin: a kormány többféleképpen is támogatja a családokat

A kormány többféleképpen is támogatja a családokat - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter egy hétfő esti Facebook-beszélgetésen, Novák Katalin példaként a babaváró támogatást említette, amelyet az alacsonyabb fizetésű fiatal párok is felvehetnek saját forrás, önerő nélkül is.

Novák Katalin Böszörményi-Nagy Gergellyel, a Brain Bar alapítójával folytatott élő stúdióbeszélgetést a közösségi oldalon, ahol nézői kérdésekre is válaszolt.

Elmondta, egyes családtámogatási formák megismertetése az érintettekkel még nem tökéletes, ezért is hozták létre a csalad.hu oldalt, ahol a legegyszerűbb módon igyekeznek bemutatni az egyes támogatási formákat.

Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány idején miért nem adnak közvetlen pénzügyi juttatást a gyereket nevelő családoknak, a miniszter arra emlékeztetett, hogy két és félszer akkora összeg van a költségvetésben a családok támogatására, mint tíz évvel korábban. A legújabb támogatási formák közül a csecsemőgondozási díj (csed) júliusi - a bruttó bér száz százalékéra történő - emelését és a januárban induló, 3 millió forintos lakásfelújítási támogatást emelte, ki, ezek szerinte "elég direkt" támogatást jelentenek.

Novák Katalin arról is beszélt, hogy a javuló demográfiai mutatók - például a házasságkötések számának növekedése vagy a gyermekvállalási kedv javulása - egy négy évtizede tartó negatív folyamat változását jelzik.

A miniszter fontos kérdésnek nevezte, hogy a már gyermeket nevelő családok jóléte hogyan alakul, mennyi plusz teher, kiadás éri őket. Ezért azon is dolgoznak, hogy Magyarországon ne jelentsen anyagi értelemben hátrányt az, ha valaki gyereket vállal - hangoztatta a miniszter az online beszélgetésen.

Novák Katalin közölte azt is, hogy nem tervezik az abortusz szabályozásának megváltoztatását, ez egyáltalán nincs napirenden. A miniszter azt mondta, nem a szabályozás megváltoztatásában hisz, hanem "a józan ész diadalában". Utalt arra, hogy a tudomány fejlődésének köszönhetően ma már egyre többet lehet tudni a magzat méhen belüli életéről, és ez szerinte idővel hozzájárulhat ahhoz, hogy a méhen belüli életet jobban tiszteljék.

Milyen alternatívát tudnak nyújtani az abortusz előtt álló nőknek, hogy inkább mégis megtartsák a gyermeküket - tették fel neki kommentben a kérdést. Erre azt válaszolta, hogy egyházi és alapítványi szervezetek segítenek a nehéz helyzetbe került kismamáknak, a családvédelmi szolgálatok munkatársai pedig egy-egy elbeszélgetéssel tudják segíteni az anya döntésének megszületését. Talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben harminc százalékkal csökkent az abortuszok száma - tette hozzá.

Közölte, lehetnek ugyanakkor olyan élethelyzetek, amikor az anyák vagy nem tudnak a segítség lehetőségéről, vagy nem jutnak hozzá. Jelezte, ezzel kapcsolatban van még feladata.

A Brain Bar "jövőfesztivált" - amelynek rendezvényein a jövőt érintő legfontosabb kérdésekre keresnek választ szakemberek és döntéshozók részvételével - Böszörményi-Nagy Gergely üzletember alapította 2015-ben.







0
0
0

hírek innen, onnan

A cukor tett naggyá minket? Így formálták át agyunkat az édes gyümölcsök

Az édességek iránti vágyunk nem a modern kor szüleménye, hanem az emberi faj túlélésének fontos evolúciós eleme. Évmilliókkal...

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.

Radikális váltás az Apple-nél: az iPhone 18 Pro válhat az új alapmodellé

Sokak kedvenc iPhone-ja hiányozhat az idei felhozatalból, ami teljesen átírhatja az Apple őszi premierjének játékszabályait.

Elszenesedett a táj Veszprémtől alig pár kilométerre, szívfájdító felvételeket készítettek

Feketévé vált a táj a Veszprém megyei Öskü és Hajmáskér térségében.

Elcsúsztatja a sima iPhone 18 premierjét az Apple: a Pro széria lehet az új belépőszint

Az őszi okostelefon-vásárlási szezonra készülők idén szokatlan döntéshelyzetben találhatják magukat, ha a legfrissebb technológiára...

Nagyon furcsa idő jöhet: a Super El Niño alaposan átírhatja az időjárást Európában

Már most erősödik az egyik legjelentősebb éghajlati jelenség, amelynek hatása ősszel és télen nálunk is érezhető lehet. A friss...

Kei cart hozna Európába a Suzuki

Nem ez volna az első alkalom, hogy a Suzuki kei car kategóriás autót forgalmazna nálunk Európában. A szűkös tokiói parkolóhelyekre...

Újra az élmezőnybe került Bruce Willis 2012-es sci-fi klasszikusa

Bruce Willis 2012-es sci-fi thrillerje, a Looper ismét hatalmas nézettségi sikereket ér el a streamingplatformokon.

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya...

11 évvel a bemutatója után ismét meghódította a nézőket ez a film Mat Damon főszereplésével

Ridley Scott 2015-ös tudományos-fantasztikus sikere, a Mentőexpedíció váratlanul visszatért az Apple TV legnépszerűbb filmjei közé.

Banánízű gyümölcs a magyar kertben? Az indián banán nem mindenhol érzi jól magát

Az indián banán egzotikus különlegességnek számít, de nem minden magyar kertben hoz bőséges termést! Íme, a helyigény, beporzás, víz,...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért

Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!

Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az

Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.

Káosz a barátságos meccsen: az egyik csapat levonult a tizenegyesrúgásoknál, a másik üres kapura lőtte a tizenegyest

Gondolhatnánk, hogy valahol Dél-Amerika eldugott részén történt, de nem, két európai csapat meccse zárult így.

3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani

Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

0
0

Bulvár

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető

Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Pokoli hetek várnak 1,5 millió magyarra: erre jobb, ha mindenki időben felkészül

A parlagfűszezon már elkezdődött Magyarországon, a pollenkoncentráció pedig több helyen elérte a tüneteket okozó szintet.

Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot

Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.

A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki

Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.

„Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét feljelentő csengeri örökösnőnek

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon

Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa

Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó

Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.

Klausmann Viktor 3. gyereke anyjával is szakított: 60 évesen így él a Szerencsekerék sztárja

Klausmann Viktor három gyermek büszke édesapja, legkisebb gyereke négyéves.

0