Ezt olvasta már?


Nők vagy férfiak: Ki figyel jobban a gumira?

Míg az utakon óvatosabb hölgyek elsősorban az abroncsnyomással kapcsolatos problémák, valamint a padkák és kátyúk okozta sérülések miatt, addig a sportosabban vezető férfiak jellemzően a vezetési stílusukból adódó abroncssérülések miatt térnek be a gumiszervizekbe.

Ez derült ki a Bridgestone gumiszervizek vezetői körében végzett elemzéséből. A gyorsabb tempó miatt a férfi autósok általában hamarabb kénytelenek új abroncsot venni, mint az autójukat és a gumikat is jobban kímélő nők. Egy dolog azonban mindkét nemre jellemző: csere esetén egyre fontosabb szempont a gumiabroncs minősége és megbízhatósága.

Száguldás, Porsche, szerelem és hirtelen fékezés

Míg a férfiak városban 10-15 km/órával, országúton pedig akár 20-30 km/órával is gyorsabban és a kanyarokban is nagyobb sebességgel vezetnek, addig a nők óvatosabban, körültekintőbben és kevésbé agresszíven hajtanak. A Bridgestone gumiszerviz partnerhálózatának vezetői szerint a nemek vezetési stílusa közötti különbség nemcsak az abroncsok állapotában, de a jellemző abroncs-sérülésekben is egyaránt megmutatkozik.

A legdemokratikusabb abroncssérülés a defekt

Az erősebb nem képviselői főleg az abroncs széleinek rendellenes kopásából adódó problémák miatt keresik fel a gumiszervizeket. Emellett jellemző rájuk az is, hogy abroncsaik futófelülete hamarabb eléri az előírt 1,6 mm-es profilmélységet, amikor már cserélni kell a gumikat. Ezzel szemben a női autósok gyakrabban fordulnak szakemberhez az abroncsnyomással kapcsolatos problémák, valamint a padkák és kátyúk okozta sérülések, szálszakadás és oldalfalsérülések miatt. A Bridgestone szervizpartnerei szerint ugyanakkor a legdemokratikusabb abroncsprobléma a defekt, amely mind a férfiak mind a nők számára a leggyakoribb sérülés és amellyel legalább 5-6 alkalommal szembesülnek autós éveik során.

A férfiak jobban nyúzzák, de jobban is figyelnek az abroncsokra

Annak ellenére, hogy a férfiak jobban nyúzzák a gumikat, az abroncsszervizek vezetői szerint jobban is figyelnek azok állapotára. Műszaki beállítottságuk okán a férfi autóvezetők hamarabb észreveszik az abroncshibákat, a sérüléseket, a kerekek kiegyensúlyozatlanságát, a nem megfelelő guminyomást, vagy azt, ha az abroncs lefutott, és célirányosan fordulnak szakemberhez. Ezzel szemben a hölgyek jellemzően csak a téli vagy a nyári abroncsváltások idején szembesülnek azok hibáival, illetve azzal, hogy az abroncs cserére szorul.

A nők tovább halogatják az abroncscserét

Habár a hölgyek csak az utolsó utáni pillanatban cserélik le abroncsaikat, akkor is jellemzően azért mert már elöregedett és nem azért mert elkopott, ami szintén azt jelzi, hogy kíméletesebben, óvatosabban vezetnek. A szervizek vezetői szerint nem ritka, hogy a hölgyek akár 5-7 szezonon át is használják az abroncsokat, míg velük ellentétben a férfiak autóin mindössze 4-5 szezont bírnak ki az abroncsok.

A nők a szakemberre hallgatnak, a férfiak a teszteket böngészik

A Bridgestone szervizpartnerei szerint annak ellenére, hogy az ár még mindig meghatározó szempont új abroncs vásárlásakor mindkét nem képviselői kezdik előnyben részesíteni a minőségi abroncsokat. Mind a férfi, mind a női autóvezetők számára fontos, hogy a gumiabroncs megbízható és jól irányítható legyen, valamint hogy vizes úton is jól tapadjon. Ennek érdekében pedig hajlandók magasabb árat is fizetni érte. Az új gumik kiválasztásában a hölgyek jellemzően a szervizek szakemberei vagy férfi ismerőseik tanácsára, az urak pedig elsősorban személyes tapasztalatukra, illetve az interneten publikált teszteredményekre hagyatkoznak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fájdalmas területen mért csapást Ukrajna Oroszországra: megbénulhat az orosz űrprogram

Ukrajna FP-5 Flamingó rakétákkal mért csapást a szamarai Progressz központra, amely az orosz űrprogram egyik kulcsfontosságú...

Orbán Anita: A buszbaleset tíz sérültje kritikus állapotban van

Lengyelországból mentesítő busz indult.

Friss videó a mentésről: csörlőzéssel és darukkal emelték ki a tűzoltók az M3-ason felborult buszt

Több ember a busz alá került, ahhoz, hogy ki lehessen emelni őket a jármű alól, a tűzoltók csörlőzéssel megemelték a busz hátsó...

Azonnali tájékoztatást adott a MÁV az észak-balatoni vasútvonalon történt balesetről

Baleset miatt változik a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon vasárnap délelőtt, az érintett szakaszon ugyanis pótlóbuszok...

A briteknél már az általános iskolában kiszűrnék, kit fenyegethet majd a munkanélküliség

Az angliai általános iskoláknak a jövőben azonosítaniuk kellene azokat a gyerekeket, akiknél fennáll a veszély, hogy 16 éves koruk után...

Hajnalban riasztották a NATO F-18-asát a szomszédban, kilőtt egy légtérsértő drónt

Románia védelmi minisztere közölte a részleteket, a NATO légtérvédelmi missziója lépett akcióba.

Közel 1 milliót tettek félre a magyar huszonévesek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása.

Hegedűs Zsolt megszólalt az M3-as busztragédia után: 14 mentőegységet riasztottak a helyszínre

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter újabb részleteket közölt a vasárnap hajnalban történt M3-as busztragédiáról. A balesetben 12...

Halálos áldozatai vannak az M3-as autópályán történt buszbalesetnek

Janasóczki Attila elmondta: egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető...

Átalakult Európában a migráció társadalmi megítélése, miközben a kontinens öregszik, és számos ágazatban egyre nagyobb a munkaerőhiány

Európa 2015 óta sokat szigorított migrációs politikáján, de talán még ennél is nagyobbat változott közben az a társadalmi és...

Milliárdos közvagyont kaptak a kekvák, most visszakerül az államhoz

Legalább 3000 milliárd forintnyi közvagyon került a közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz, amelyek közül több jelentős összegeket...

0

Sport

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon

Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.

Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta

Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.

0
0

Bulvár

Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai

Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki

A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad

Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve

Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának

Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.

Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája

Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.

blogmorzsák

Ennyit nyer a gyerek, ha nem autóval jár suliba

Egy közel 20 ezres dán kutatás megmutatta, mi történik a figyelemmel reggeli mozgás után.

A földalatti iskolák

Parasto Hakim hős, és egy szabad Afganisztánban szobrot kell majd neki állítani Kabul főterén.

0