Női kézilabda NB I - Hármas csata várható az aranyéremért
A Győri Audi ETO KC, a Ferencváros és a Siófok KC versenyfutása várható az aranyéremért a kedden kezdődő női kézilabda NB I-ben.
A magyar szövetség (MKSZ) március 13-án felfüggesztette az előző szezon küzdelmeit, majd április 9-én helyezések megállapítása nélkül befejezettnek nyilvánította a bajnokságokat. Mivel kiesők sem voltak, és anyagi okok miatt egyik klub sem kényszerült visszalépésre, az élvonal idén is a tavalyi mezőnnyel rajtol, bár a Szent István SE együttműködési megállapodást között a Nemzeti Kézilabda Akadémiával, amelynek értelmében közös csapatukat zömében a NEKA játékosai alkotják majd, a hazai mérkőzésekre pedig Balatonbogláron kerül sor.
Az MKSZ pénteken hozta nyilvánosságra, hogy a versenynaptár radikális megváltoztatása nyomán 19 fordulót rendeznek az idén a női NB I-ben: az első mérkőzésre - a Győr-Érd találkozóra - kedden, az idei utolsóra pedig december 30-án kerül sor. A további játéknapokról az MKSZ és a liga októberi egyeztetésein döntenek.
A lebonyolítás változatlan: a 14 csapat körmérkőzéses rendszerben játszik 26 fordulót, így alakul ki a végső sorrend, rájátszás ezúttal sem lesz.
Jelen állás szerint november 22. és december 30. között szünetel a bajnokság a norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság miatt, ám a torna megrendezése a koronavírus-járvány miatt egyre bizonytalanabb.
Nagy meglepetést jelentene, ha az NB I-ben nem a Győr, a Ferencváros és a Siófok végezne az első három helyen a szezon végén. A győriektől távozott az egyaránt visszavonult Kiss Éva, Kari Aalvik Grimsbö és Katarina Bulatovic, valamint Jana Knedliková, érkezett viszont két kapus, a francia Laura Glauser és a norvég Silje Solberg, illetve a jobbszélső Lukács Viktória.
A fővárosiaknál voltak a legjelentősebb változások, ugyanis az alapemberek közül Lukács mellett Danick Snelder, Hornyák Dóra, Szemerey Zsófia, Debreczeni-Klivinyi Kinga és Emily Christensen is eligazolt, érkezett viszont a német válogatott három kiválósága, a jobbátlövő Alicia Stolle, a balátlövő Emily Bölk és a beálló Julia Behnke, továbbá a világbajnok holland jobbszélső Angela Malestein, a beálló Kisfaludy Anett, a kapus Janurik Kinga, és a jobbszélső Kovács Anett.
A Győr és a Ferencváros a felkészülési időszakban kétszer is megmérkőzött egymással: előbb 34-31-re a Bajnokok Ligája címvédője győzött, majd az FTC 24-16-ra visszavágott.
A Siófok KC az előző idényben a Ferencvárost és a Győrt is legyőzte, a nyáron pedig tovább erősödött a kerete. Csupán Silje Solberg és Andjela Janjusevic távozott, érkezett viszont két holland világbajnok, a jobbátlövő Laura van der Heijden és a beálló Danick Snelder, a német kapus Dinah Eckerle, a francia irányító Tamara Horacek, a jobbátlövő Kiss Nikolett és az irányító Tóth Gabriella.
Siófokon edzőváltás is történt, Tor Odvar Moent segítője, a szintén norvég Bent Dahl váltotta. Csapata a felkészülés során Győrben is pályára lépett, és 29-27-re kikapott, azonban minden más meccsét megnyerte.
A 2013 és 2018 között sorozatban hat bronzérmet nyert Érd kerete anyagi okok miatt teljesen átalakult a nyári szünetben, így a három élcsapat dolgát várhatóan ezúttal is a Debrecen fogja tudni leginkább megnehezíteni.
Az NB I mezőnye:
---------------
Alba Fehérvár KC, Békéscsabai Előre NKSE, Boglári Akadémia-SZISE, Dunaújvárosi Kohász KA, DVSC Schaeffler, Érd, FTC-Rail Cargo Hungaria, Győri Audi ETO KC, Kisvárda Master Good SE, Motherson Mosonmagyaróvár, MTK Budapest, Siófok KC, Szombathelyi KKA, Váci NKSE
Az eddigi bajnokok:
-------------------
15-szörös: Vasas SC, Győri ETO KC
12-szeres: Ferencvárosi TC
9-szeres: Bp. Spartacus
5-szörös: Dunaújváros
3-szoros: Kőbányai KC, Csepel SC
2-szeres: Debreceni VSC
1-szeres: Debreceni Petőfi, Miskolci VSC, Veszprémi SE, VM Fűszért
Az elmúlt tíz bajnokai:
----------------------
2010/11: Győri Audi ETO KC
2011/12: Győri Audi ETO KC
2012/13: Győri Audi ETO KC
2013/14: Győri Audi ETO KC
2014/15: FTC-Rail Cargo Hungaria
2015/16: Győri Audi ETO KC
2016/17: Győri Audi ETO KC
2017/18: Győri Audi ETO KC
2018/19: Győri Audi ETO KC
2019/20: a koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.
hírek innen, onnan
Irán azt állítja, hogy Katar három vadászpilótát is fogva tart
Katar határozottan tagadja azokat az iráni állításokat, melyek szerint három elfogott vadászpilótát tartana fogva a területén.
Rémálommá vált a thaiföldi nyaralás, tizenhat órán keresztül lebegett a nyílt tengeren egy francia apuka a fiaival
Felborult a bérelt jetskijük.
Ezzel a húzással a McLaren uralkodhatna az F1-ben: miért nem merik leigazolni Verstappent?
Bár a McLaren papíron a Formula–1 egyik legsikeresebb és legstabilabb csapata, mégis a háttérbe, a sportág legizgalmasabb történetei...
Ne érje váratlanul: nem lehet majd kártyával fizetni és készpénzt felvenni átmenetileg
Fejlesztési munkálatok miatt két alkalommal is korlátozza egyes szolgáltatásait az OTP Bank augusztus végén. Augusztus 25-én hajnalban a...
Ezt a két dolgot bánják meg a legtöbben a haláluk után egy médium szerint
Egy amerikai médium szerint ugyanaz a két megbánás újra és újra előkerül az elhunytakkal folytatott állítólagos beszélgetéseiben, és...
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Az egyetlen kúriamúzeum, mely teljesen sértetlenül vészelte át a II. világháborút
Új sorozatunkban olyan rejtett kincseket mutatunk, amelyeket Kárpát-medencében jártunkban-keltünkben érdemes felkeresni. Ezúttal: a...
„Csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam” – Tényleg Churchill mondta?
Politikai közhelyek a mai magyar közbeszédben. De mi az eredetük?
Emiatt emberek fognak meghalni, tökéletesen értelmetlenül!
Különös kórság terjed a büntető jogalkalmazásban. Sorozatban gyanúsítanak meg orvosokat, a munkáltató pedig kénytelen azonnal kirúgni...
Ezt az alvási módszert alkalmazta Salvador Dalí, hogy felturbózza a kreativitását
Salvador Dalí nemcsak a szürrealizmus egyik legismertebb alakja volt, hanem különös szokásairól is híressé vált. Az alvás és ébrenlét...
Tragédia az M3-ason: felborult egy turistabusz, többen meghaltak, utasok szorultak a jármű alá
Ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon.
Heroikus küzdelem Paksnál: már emelkedőben a Duna vízszintje
Három évtizede nem látott nehézségű és összetettségű munka folyik Dunaszentbenedek és Paks között.
Sport
Újabb magyar játékos igazol a Liverpoolba, bővül Szoboszlaiék kompániája
Egy magyar szakértő igazolta a pletykát, különleges átigazolás van készülőben.
Óriási fordulat Szoboszlaiéknál: Jeff Bezos milliárdokat tett le az asztalra a Liverpoolért
Páratlan milliárdoskonzorcium vásárolta be magát az angol gigászba: a Facebook-társalapító és az Amazon vezére is csatlakozott. Mutatjuk, mit jelent a rekordüzlet a csapat jövőjére nézve!
Csodagyerekért tett ajánlatot a Ferencváros, már el is fogadták az
Legalábbis egy bolíviai újságíró ezt állítja.
Kirobbanó formában a magyar klasszisok: Milák 50 gyorson, Kós 200 vegyesen tündökölt
Figyeljünk az 1500 gyorsra és a 200 pillangóra is!
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
3000 milliárd forintos hírt kapott Szoboszlai Dominik, lesz mit a tejbe aprítani
Az angol sajtó szerint az Amazon alapítója és társai nagyjából 30 százalékos tulajdont vettek meg a Fenwaytől.
Milák Kristóf újabb zseniális versenyzéssel rukkolt elő az Európa-bajnokságon
Egyéni csúccsal vétette észre magát a magyar klasszis.
A szakértő szerint szemérmetlen csalással fosztották meg a magyar gyaloglót az Eb-éremtől
Válságban van a szakág.
Kós Hubert óriásit csatázott a franciák sztárjával, de végül a másik magyar ért oda a dobogóra
Bob Bowman tanítványai összecsaptak a vízben.
Bődületes világcsúcs a magyaros döntőben, Sárkány Zalán országos rekorddal ezüstérmes
Betlehem Dávid a hatodik helyen zárt 1500-on.
Drámai módon bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Iszonyatosan nagy balszerencséje volt.
Egy bírói döntés miatt az utolsó kilométeren bukta el az Eb-érmet a magyar atléta
Nagyon sokáig úgy tűnt, meglesz az érem, a legvégén azonban megbüntették a magyar atlétát.
Bulvár
„Lecsuktak. Isten Veletek.” - Schobert Norbit bezárták, kikerült az internetre a felvétel
Schobert Norbi vidáman vonult be.
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első leváltott minisztériumi vezető
Alig alakult meg a Tisza-kormány, máris megvan az első személyi csere: lecserélték a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét. Részletek a tárca furcsa magyarázatáról!
Megérkezett Paksra a Mi Hazánk energiajogásza, aki szerint útját állták, majd keményen nekiment Magyar Péternek
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.
Mit tehetünk az időskori bőrproblémák ellen? - A bőrgyógyász tanácsai
Az életkor előrehaladtával sokféle változás tapasztalható a szervezetünkben, testünk külső részein, így a bőrfelületünkön is. A szépészeti bőrfiatalításoknál azonban sokkal fontosabbak az egészségetmegőrz
Pócs János rákapcsolt, Magyar Péter alsógatyáját posztolta ki
A Fidesz parlamenti képviselője nem érkezett üres kézzel, beleállt egy miniszterbe is.
Pénzügyi életveszélyben az emberek – Nagyon sokan súlyosan megbánták, hogy a közösségi médiából kértek gazdasági tanácsot
Egy brit felmérés szerint a közösségi médiából pénzügyi tanácsot szerzők jelentős része veszteséget szenvedett, miközben a mesterséges intelligenciát is egyre többen használják pénzügyi kérdésekben.
A 90-es években még minden háztartásban ott volt ez a tárgy: ma már az se használja, aki még nem dobta ki
Sokaknak természetes volt, másoknak luxus, de mára teljesen megy ki a divatból.
Elsüllyedt a luxusjacht, amit néhány napja vett át a tulajdonosa
Videón is látható az oldalára dőlt, közel 3 milliárd forint értékű hajó
Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat? A pszichológia szerint ezt árulja el rólad
Ha reggelente szinte automatikusan ugyanazt a bögrét veszed elő a kávédhoz, lehet, hogy nem pusztán megszokásról van szó.
Nincs mérlegelés: Ha egy transz diák azt kéri, el kell távolítani korábbi nevét és képmását a tablóról
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint egyértelmű a helyzet.
Országosan ismert színésznő, mégis kiköltöztetik a lakásából 84 évesen: a barátai segítenek Fodor Zsókának
Fodor Zsóka szeptemberben abba a lakásba költözik, amit az egyik barátja segítségével talált.
Hatalmasat kaszálhatsz, ha itt vettél lakást: 69 százalékkal többet érhet, mint 5 éve
Aki 2021 második felében Budapest helyett Érden vett lakást, öt év alatt nagyobb nyereséget könyvelhetett el, miközben csaknem 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


