Neves pincészetek borai és gasztronómiai újdonságok a Rozé Fesztiválon
Mintegy harminc neves pincészet boraival, gasztronómiai újdonságaival, koncertekkel és különleges jelmezes futóversennyel várják a hetedik Rozé Fesztivál vendégeit július 14-15-én Villányban.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint latin fiestával tarkított karneváli hangulat fogadja majd a borvidék központjába látogatókat.
Július 15-én délután tartják meg a Rozémaraton elnevezésű jelmezes futóversenyt, amelyen a rózsaszínbe öltözött futók - zenés felvonulás kíséretében - három kilométeres távon mérhetik össze teljesítményüket.
A női és férfi kategóriában induló futóknak rozéfröccs, a gyerekeknek málnaszörp frissítőket is biztosítanak a verseny alatt. A zsűri nemcsak a gyorsaságot, hanem a jelmezek kreativitását is értékeli.
A leggyorsabb és a legkreatívabb indulók helyi rozéborokat, valamint villányi és balatonföldvári vendégéjszakákat is nyerhetnek. A díjak átadása után a futók és a közönség is részese lehet a "villányi szódaháborúnak".
Az MTI-vel közölték, hogy az idei Rozémaratonon ezer feletti indulóra számítanak.
Kitértek arra is, hogy július 15-én a családi programok sokasága mellett 10 órától Szársomlyó-hegyre várják a szervezők az érdeklődőket egy különleges borbarangolásra.
A közönség szórakoztatásáról pénteken a pécsi Pixelplants, a The Biebers és a Intermezzo Latin Club nevű formáció, szombaton pedig mások mellett az Anna and the Barbies és Dallos Bogi gondoskodik.
hírek innen, onnan
Hoppá, erre nem számított senki. Kiara Lord váratlanul bevallotta: megkérték a kezét
Ez sokakat meglepett.
Orbán a miniszterelnök-jelölti vitáról: Csak szuverén emberekkel vitatkozok
A miniszterelnök az EU-csúcsra érkezve nevetségesnek tartotta a kérdést, hogy vizsgálja a Budapesti Fidelitas elnökének szerepét a...
Két éven belül újabb ország csatlakozhatna az Európai Unióhoz
Izland személyében.
Steven Gerrard már jövendőbeli csapatkapitányként beszél Szoboszlairól
A Liverpool klublegendája a Galatasaray elleni győztes meccs után arról is beszélt, hogy a magyar játékost többet kellene az eredeti...
Szoboszlai fenomenális bókokat kapott a Liverpool-legenda Steven Gerrardtól, aki szóba hozta Budapestet is
Technika, lövőerő, mentalitás, a jövő csapatkapitánya – Gerrard kompaktan összefoglalta a magyar középpályás karakterét a...
A korrupt doktor néni átverte a szülőket Dunavarsányban
Hüledeznek Dunavarsányban a doktor néni viselt dolgain, aki pofátlan módon az őt korrumpáló, oltásellenes szülőket is becsapta. Mint...
Egyre biztosabb: rekordsebességgel csatlakozhat az Európai Unióhoz a világ egyik leggazdagabb országa
A szigetország ugyan nem tagja az Európai Uniónak, de már most is része az egységes európai piacnak és a schengeni övezetnek.
Szétlövik az amerikaiak a gázmezőket Iránban, tombol a földgáz ára Európában
Elszabadultak a gázárak, gyengült a forint – eszkalálódik a közel-keleti konfliktus.
Két rendőr rendkívül súlyos állapotban, miután elütötték őket a 8-as főúton
Egy szarvasgázolás helyszínén intézkedtek, amikor elütötték őket.
Megvan a világ legboldogabb országa, Magyarország helyezése elgondolkodtató
A nem északi államok közül egyetlen ország került be a legjobb öt közé.
Hazajutott Kárpáti Rebeka Baliról: kimerítő utazás után érkezett meg
Kárpáti Rebeka hosszú és viszontagságos utazás után végre hazatért Magyarországra. Eredetileg egy kéthetes nyaralásra utazott Balira,...
A Cápák között befektetője megszólalt a családja politikai nézeteiről: "Véres meccsek szoktak lenni"
Tóth Ildikó, a Cápák között befektetője évekig Brazília és Magyarország között osztotta meg az életét. Amikor fia, Maxim alig...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A törött karú Galata-játékosnál csapattársa rosszabbul járt, felháborodtak Ekitiké mondatán
Két Galatasaray-futballista is súlyos sérülést szenvedett Liverpoolban.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Az ukrán Oschadbank jogi képviselője szerint a magyar hatóságok által március 5-én lefoglalt pénznek és aranynak több mint négy napig semmilyen jogi státusza nem volt. Horváth Lóránt felvetette azt is, honnan tudha
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Megrendítő, de igaz: általában ezek a haldoklók utolsó szavai
A halállal való szembenézés mindig traumatikus élmény - még azok számára is, akik rengeteg haldoklót átkísértek már a "túloldalra". Julie McFadden hosszú évek óta egy hospice intézmény alkalmazottja: a nő a Ti
Ukrajna a végső fázisba lépett, kemény üzenetet küldtek hazánknak, kiderült, hogy mire készülnek
A konfliktus fokozódik a szomszéddal.
Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná
A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


