Ezt olvasta már?

Polgár Juditot beiktatták a sakk Hírességek Csarnokába

Szombat este St. Louisban ünnepélyes keretek között beiktatták a sakkozók Hírességek Csarnokába Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát.

0

Német-magyar - Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében, biztos a bennmaradás

A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a sorozat élvonalában marad.


hirdetés

A Kerkez Milos személyében újoncot avató magyarok a csapatkapitány Szalai Ádám csodálatos, sarokkal szerzett góljával kerültek előnybe a 17. percben. A nemzeti csapattól 34 évesen hétfőn búcsúzó csatár a 85. válogatottságával beérte Puskás Ferencet, 26. gólja a címeres mezben pedig három pontot ért. Biztos csoportelsőséget viszont azért nem jelentett a siker, mert a négyes másik meccsén az Európa-bajnok olaszok is nyertek az Eb-ezüstérmes Anglia ellen, amely így sereghajtóként kiesett.

A lipcsei bravúrról mindent elárul, hogy Hansi Flick vezetésével először kapott ki a Nationalelf, amely kilenc győzelem és négy döntetlen után maradt alul.

A magyar csapat hétfőn fejezi be a sorozat csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban éppen az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.

 

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 5. forduló:

Németország-Magyarország 0-1 (0-1)

----------------------------------

Lipcse, Red Bull Aréna, 39 513 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)

gólszerző: Szalai Á. (17.)

sárga lap: Kimmich (25.), Rüdiger (90.), illetve Szalai Á. (40.)

 

Németország:

------------

Ter Stegen - Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum - Gündogan (Musiala, 70.), Kimmich - Gnabry (Kehrer, a szünetben), Müller (Nmecha, 85.), Sané - Werner (Havertz, 70.)

 

Magyarország:

-------------

Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola, Nagy (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez - Szoboszlai (Nego, 85.), Gazdag (Kleinheisler, 66.) - Szalai Á. (Ádám, 66.)

 

I. félidő:

----------

17. perc: Szoboszlai bal oldali szögletét követően a rövid oldal felé futó Szalai Ádám pazar mozdulattal, sarokkal továbbította a labdát a bal sarokba (0-1).

 

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel adóztak az egy hónapja elhunyt világbajnoki ezüst- és bronzérmes Uwe Seeler emléke előtt.

A magyar csapat kifejezetten bátran kezdett, ahogy júniusban, úgy ezúttal sem volt megilletődve az esélyesebb riválisával szemben, a labdaszerzések után bátran megindult előre. Néhány perc után a hazaiak egyértelműen átvették az irányítást, de hiába birtokolták többet a labdát, a magyarok szokásos, szervezett védekezésén nem találtak rést. Az újonc Kerkez mind védekezésben, mind támadásban agilisan futballozott, éppen az egyik bal oldali megindulása eredményezett egy szögletet, amelyet követően a búcsúzó Szalai Ádám pályafutása talán legszebb gólját szerezte a címeres mezben.

A magyar vezetés egyértelműen megtörte a németek lendületét, jó néhány perc kellett nekik, mire ismét fölényben futballoztak, de ez ismét meddőnek bizonyult, mert a magyar védelem hibátlanul játszott, nem hagyott területet a hazai támadóknak, így Gulácsinak még annyi dolga sem volt, hogy a beadásokat lehúzza a levegőből. A 35. percben kissé feszültté vált a hangulat, miután egy jobb oldali magyar szöglet előtt az éppen Lipcsében futballozó Szoboszlai Dominikot megdobálták, ráadásul egy papírgalacsinnal el is találták. A magyar szervezettségről mindent elárul, hogy Gulácsinak az első és egyetlen védeni valója a 40. percben volt, amikor Müller középre tartó fejesét ölelte magához.

A második félidő hasonló mederben kezdődött, mint ahogy az első abbamaradt. Az egyik magyar akciónál viszont Nagy Ádámot megütötték, a Pisa középpályása földön maradt, a létszámfölényt kihasználva pedig a németek végigrohantak a pályán, ám Gulácsi az első bravúrjával megakadályozta az egyenlítést. Az első komoly német helyzet egy csapásra megváltoztatta az összképet, a hazaiak ezt követően kifejezetten veszélyes akciókat vezettek, de csak lesgólig jutottak. Marco Rossi legénysége a 60. percre rendezte a sorait, majd amikor az olasz szakvezető lecserélte Szalai Ádámot, a több mint kétezer magyar szurkoló a csapatkapitány nevét skandálta.

Nem sokkal beállítása után Ádám remek lövését hárította ter Stegen, ezt követően az utolsó negyedórában viszont a magyarok leginkább már csak a rombolásra és a védekezésre összpontosítottak a minimális előny megőrzése érdekében. A németek rendületlenül támadtak, ekkor már komoly nyomás volt a magyar kapun, de azért igazi helyzetig alig jutottak a hazaiak. A meccs lehetőségét egy kontra végén Kleinheisler puskázta el. A magyarok hősiesen és önfeláldozóan védekezve megóvták kapujukat a góltól, így újabb bombameglepetést okozva Lipcséből is elhozták a három pontot, melynek nyomán a vendégszurkolóktól zengett a Red Bull Aréna.

 







0

hírek innen, onnan

Dömötör Csaba: A kormánynak az energiaárak mellett az ellátásbiztonságért is harcolnia kell

Nem csupán az olaj és gáz árának emelkedése ellen kell harcolnia a kormánynak, hanem az ellátás biztonságát is garantálnia kell -...

Ukrajnában még mindig több mint 500 településen nem volt áramszolgáltatás

Több mint 500 ukrán településen nem volt áram vasárnap sem, miután az elmúlt hetek orosz támadásai nagymértékben megrongálták az...

London, New York, Szingapúr? Összeállt a friss lista: ezekbe a külföldi városokba érdemes kiköltözni

Elkészült az InterNations idei felmérése a külföldre kivándorlók körében, ami alapján összeállt a friss lista, hogy melyek a legjobb...

Fénybe borult a világ leghíresebb karácsonyfája – Amerika történelmét tükrözi

Szinte mindenből lehet turisztikai attrakció, ilyen a Rockefeller Center-nél felállított karácsonyfa is, amelyen az égőket november 30-án...

Vasvári Vivien formája egyszerűen tökéletes

Tökéletes formában várja az ünnepeket az egykori sportoló, aki már nagyban hangol erre a különleges időszakra.

A DK elutasítja az „államosítást”: az oktatás sorsára juthat az egészségügy

Arató Gergely szerint a szándék egyértelmű, most felmérik, és valamikor a következő év folyamán végre is hajtják a tervet, így...

Az anyós titokban megváltoztatta a baba nevét, miközben az anyuka császármetszés után lábadozott

Nehezen elviselhető anyósok, apósok, sógornők és sógorok nem csak a hollywood-i filmekben léteznek. Sok embernek meggyűlik velük a baja...

A Fidesz nagyon igyekszik összezavarni a saját híveit, de csak nem sikerül

A Facebook népe harsányan kacag a rezsicsökkentésen, imádja a zenélő utat, és magabiztosan navigál abban a káoszban, ahol mindennek...

Októberben az Apple uralta a kínai okostelefon-piac 25 százalékát

Mideközben csökkentek az okostelefon-eladások éves összevetésben.

Sport

A haldokló Pelé üzent a kórházból

A háromszoros világbajnok brazil legendáért sokan aggódnak.

Tyson Fury akkora verést osztott ki, hogy a bíró félbeszakította a világbajnoki meccset

Tyson Fury nagyon egyoldalú meccsen védte meg a világbajnoki címét.

Sz*r vagy - kiabálták Messinek, amire rögtön jött az argentin csattanós válasza - videó

Ezek az ausztrál drukkerek örökre megtanulták a leckét, az biztos.

Botrány az Uruguay-Ghána meccs után, Gimenezt akár 15 meccsre is eltilthatják

Anyázás, FIFA-alkalmazott elleni durvaság, betört monitor...

Nézze meg Lionel Messi több szempontból is történelmi gólját. - videó

Ausztrália ellen szerezte meg a vezetést a nyolcaddöntőben.

Árulkodó jel, ehhez a csapathoz igazolhat Cristiano Ronaldo

Egy kívánság is szerepet játszhat abban, hol köt ki az ötszörös aranylabdás támadó.

A himnusz alatt a földre köpő vagy muszlim terroristáknak pénzt küldő focisták között egy igazi francia hazafi

Olivier Giroud. Soha nem lőtt több gólt nála senki a francia válogatottban. Karrierje végén talán végre el is ismerik.

Csak a szexi brazil lányok tudták legyőzni Hollandiát

Lazán, könnyedén sétáltak be a hollandok a legjobb nyolc közé. Az Egyesült Államok elleni nyolcaddöntő csak percekig volt izgalmas.

A vb tizennegyedik napja: Messi az ezredik meccsén betalált, a hollandok simán jutottak tovább

Megkezdődött a kiesés szakasz a katari világbajnokságon. Összefoglaljuk, mi történt a vb tizennegyedik napján.

Ki a jobb? Így áll 1000 lejátszott meccs után Messi és Ronaldo

Messi éppen nyolc közé rúgta Argentínát a vb-n az 1000. meccsén.

0

Bulvár

Annyi aranyat rejthet Magyarország egyik hegysége, amennyit elképzelni sem lehet

Aranybánya nyílik a Börzsönyben? Aranyláz törhet ki az 50 ezer milliárd forintnyi nemesfém miatt? Elmondjuk.

Annyira kell az uniós pénz, hogy a kormány még a nyugdíjakhoz is hozzányúlna

A kormány ma már adó- nyugdíjreformot is vállalna annak érdekében, hogy hozzáférhessen a Covid-járvány utáni létrehozott helyreállítási alap (RRF) pénzeihez - írja a Népszava, amely a magyar RRF-tervhez készít

6 dolog, amit tilos csinálni ma a hagyományok szerint: a Borbála-napon varrni és kölcsönadni sem szerencsés

Szent Borbála napja, december 4. dologtiltó alkalom volt régen, amikor házimunkákat sem volt ajánlott végezni.

„Hamarabb értem haza a munkából..” – Így derült ki, hogy félrelép a párom

Bárhogyan is derül ki, hogy megcsaltak minket, mindig fáj. Aki járt már így, tudja, milyen szörnyű érzés. Akár nemrég kezdtetek el járni, akár hosszabb ideje tartott a kapcsolat, időbe telik, míg az ember kiheveri

Horrorsztori Dubajból: ez történik valójában a nőkkel a luxus fővárosában - Csak erős idegzetűeknek.

Sok pletyka terjed arról, hogy valójában miért járnak a nők Dubajba, a luxus fővárosába, és bár eddig is elég merész dolgokat lehetett hallani vagy éppen olvasni, az alábbi történet minden képzeletet felülmúl.

Erre senki sem számított: a II. világháború óta nem látott ütemben fogynak az ukrán hadszíntéren a fegyverek é...

A NATO tartakékait alaposan próbára teszi, hogy Ukrajnában ennyire elhúzódó háborút kell vívni hagyományos tüzérséggel és harckocsikkal. De Oroszországban is fogytán vannak a készletek.

Ez a magyar nyelv legközelebbi rokon nyelve – Meglepő tények

Február 21. az anyanyelv világnapja, és mivel mindenki számára a sajátja a legkedvesebb, ez alkalomból mi is a magyar nyelvről szedtünk össze néhány érdekességet. Anélkül, hogy azt próbálnánk sugallni, bármelyi

Az 52 éves Geszler Dorottya szexi képen pózolt: alul semmit nem viselt

Geszler Dorottya a legújabb Instagram-posztja alapján már ünnepi hangulatban van. A karácsonyi fotója irtó szexi lett.

Meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus

Orbán Viktor korábbi főtanácsója 76 éves volt.

Öveket becsatolni, még rázósabb áramszámlák következnek

Elképesztő, ami most az energiatőzsdén megy.

Nem elég, hogy Orbán Viktor repülővel utazott a közeli Mariborba, az autókonvoj is utána ment

Hadházy Ákos szerint a repülőút többmillió forintba kerülhetett, ráadásul legfeljebb egy órát nyertek vele.

blogmorzsák

Bezár az ország: térképen a rezsiválság új áldozatai

Országosan több ezer helyszín a K-Monitor térképén.

Kanye West a nácikat dícséri új interjújában

Kijelentette, hogy "szereti" a nácikat és csodálja Adolf Hitlert. Hatalmas felháborodást váltott ki.

0