Ezt olvasta már?


Nem vonják vissza a felsőoktatási keretszámokat

Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat - erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációján elhangzottakra reagálva.

"Mióta megkezdődött a felsőoktatás és a köznevelési rendszer átalakítása elég sűrűn kaptunk ultimátumokat és ilyen felszólításokat, ezek többnyire politikai célzatú üzenetek. Mindent megfontoltan készítettünk elő, a visszavonást nem gondoljuk komolyan" - fogalmazott Hoffmann Rózsa.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, vannak bizonyos politikai csoportosulások, amelyek úgy tesznek, mintha mindent lehetne ugyanúgy folytatni, mint eddig, holott nem lehet. Hozzáfűzte: az élet ilyen, a véleményét mindenkinek joga van kifejteni; igen nagy támogatottsággal haladnak előre a felsőoktatási rendszer átalakításában.

Hoffmann Rózsa kiemelte, olyan pályára kell állítani a felsőoktatást, amely lehetővé teszi, hogy mindenki tanuljon, aki akar és tehetséges, de ugyanakkor meg kell felelni a világpiaci kihívásoknak is. Mint hozzátette, olyan szakokra kell koncentrálni az adófizetők pénzét, amelyek hozzájárulnak az ország, a gazdaság fejlődéséhez.

A keretszámok módosulása hónapokkal ezelőtt ismert volt, ez nem ért senkit váratlanul, a konkrét számok esetleg váratlanul értek "egy-egy csoportot", de tudni lehetett, hogy változás lesz - hangsúlyozta az államtitkár.

Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a kijelentéséről, miszerint nem biztos, hogy a kormány jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámoknál, azt mondta: ilyen nagy változtatásnál senki nem lehet száz százalékig biztos abban, hogy az volt az egyedüli és helyes döntés. Lázár János kérdése bizonyos kételyt fogalmaz meg, és nem állítást - közölte.

Kérdésre kitért arra is, hogy a mostani adatok azt mutatják, nincs változás a felsőoktatási jelentkezések időarányos alakulásában, nagyjából ugyanott tartanak, ahol tavaly ilyenkor, és nem számítanak jelentős csökkenésre.

Nyáron a felvételi eredmények után lesznek olyan adatok birtokában, amelyeket elemezni fognak, és ha szükséges, akkor változtatnak - jelezte Hoffmann Rózsa.

A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte a többi között az a több száz tüntető, aki részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján szerdán Budapesten. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében, és az előtt ért véget.

Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik moderátora a demonstráció után az MTI-nek azt mondta, az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött "sejthálózat" - a Hallgatói Hálózat támogatásával - hétfőig ad ultimátumot a kormánynak arra, hogy az visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben "nyomást gyakorolnak" majd. Az egyetem épülete előtt megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja is, aki az MTI tudósítójának azt mondta, a frakció még hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a keretszámok visszavonását. A demonstráción megjelent Vágó Gábor az LMP politikusa, és szolidaritását fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Sokkoló várólista-adatok: ötödével több beteg vár műtétre, mint egy évvel ezelőtt

Tovább romlott a helyzet az állami egészségügyben: a három leghosszabb várólistán már 35 623 beteg szerepel, ami közel 21 százalékos...

24 milliárdot adtunk ki termésnövelőkre

Tavaly is sokat költöttünk termésnövelő anyagokra, bár műtrágyákra még mindig tízszer többet adunk ki. Nem a legnagyobb mennyiségben...

A volt megafonos vagyonnyilatkozata megmutatja, milyen jól lehetett keresni a Fidesz-közeli szervezeteknél

Szűcs Gábor az elmúlt években szinte az összes Fideszhez köthető szervezetnél megfordult, de egy időben dolgozott a Nemzetgazdasági...

Nem hiszed el melyik híres politikus érkezhet Az Árulók új évadába: ezt senki nem látta jönni

Nagyot dob az RTL, közismert politikus lehet az egyik játékos Az Árulók új évadában.

Napi horoszkóp: a Mérleg extra pénzt kap, a Rákra rátalál a szerelem, a Kosnak szoknia kell a változást

Kedves Vízöntő! Egy románc van kialakulóban az életedben, ami talán egy munkatársi kapcsolat átalakulásával végződhet.

Mi történik a részvénypiacokon?

Háború, energiabizonytalanság, túl magasra szökött vállalatértékelések – a befektetők számára túl sok most a bizonytalanság. A...

33 fokkal érkezik a forróság, de estére fordulat jön

Sok napsütés és akár 33 fok várható, de délutántól záporok, zivatarok is kialakulhatnak, helyenként erős széllökésekkel. A 33 fokkal...

Az amerikaiak Iránból hazafelé megállnak Kubánál?

Az Egyesült Államok vádat emelt a volt kubai elnök, Raúl Castro ellen. A helyzet azóta is fokozódik – de vajon lesz-e háború a...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség

A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

0