Négyen harcolnak Demszky székéért, a kutyák csak ugatnak
Péntek délután négy órakor lejárt a főpolgármester-jelöltek bejelentésére rendelkezésre álló határidő, a már nyilvántartásba vett MSZP-s és Fidesz-KDNP-s jelölt mellett a Jobbik és az LMP jelöltjének van esélye felkerülni a szavazólapra. A Kétfarkú Kutya Párt jelöltje nincs köztük.
Az LMP és a Jobbik is bejelentette főpolgármester-jelöltjét az előírt péntek délután négy órai határidőig. A Jobbik mintegy 33 ezer, míg az LMP mintegy 31 ezer ajánlószelvényt adott le a Fővárosi Választási Irodán. Ez azt jelenti, hogy négy párt jelöltje versenghet a főpolgármesteri cím elnyeréséért, abban az esetben, ha a Jobbik és az LMP ajánlószelvényei között legalább 28.150-28.150 érvényes ajánlást találnak.
Leadta összegyűjtött ajánlószelvényeit a Kétfarkú Kutya Párt jelöltje is, ám állításuk szerint mindössze 2.692-t, így azok bizonyosan nem elegendőek ahhoz, hogy a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vegyék.
Horváth Csaba, az MSZP és Tarlós István, a Fidesz-KDNP jelöltje már korábban leadta ajánlószelvényeit, és a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) nyilvántartásba is vette őket.
Az ellenőrzések során a leadott szelvényeknek általában 3-6 százalékát valamilyen szempontból érvénytelen ajánlásként szűrik ki. Így elképzelhető, hogy bár a most leadott ajánlószelvények száma meghaladja az előírt 28.150-et, ennél végül kevesebb érvényes ajánlást találnak majd. Ha ez így történik, akkor az adott jelöltet az FVB nem veheti nyilvántartásba, tehát a jelölt nem indulhat el a főpolgármester-választáson.
Az ajánlószelvények ellenőrzésére két napja van a Fővárosi Választási Irodának.

- A csapatépítés nem javítja a munkát
- Hány ember élt eddig a földön?
- Nemzetközi egyházi konferencia a szexuális bűncselekmények ellen
- Dermesztő éjszakák követik a havazást, hófúvást
- Mai névnapok és eredetük
- Késnek a vonatok több vonalon a hideg miatt
- Budapest Airport: megkezdődött a talpra állás
- Megnyílt a Foodapest és az UKBA szakkiállítás
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért


