Ezt olvasta már?

0

Ne gyújts rá! - világnap lesz csütörtökön

Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a "Ne gyújts rá!"-világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat - legyenek hagyományos cigaretta-, e-cigaretta- vagy hevített dohánytermék-használók -, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá.


hirdetés

Közleményükben a csütörtöki világnap alkalmából emlékeztettek: a nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született, amikor az egyesült államokbeli Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakosait, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására. A kezdeményezés nagy sikert aratott, öt évvel később már az Amerikai Rákellenes Liga hirdetett füstmentes napot, amelyhez egymillió ember csatlakozott.

Magyarországon idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzási szokásokat vizsgáló országos reprezentatív felmérése, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság csaknem 30 százaléka volt aktív dohányzó (beleértve az e-cigaretta-használatot is).

A közleményben idézték Cselkó Zsuzsát, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezetőjét, aki ismertette: míg 2003-ban 34 százalék volt a dohányzók aránya, napjainkban a lakosság 27,3 százaléka napi rendszerességgel, 2,3 százaléka pedig alkalmanként dohányzik vagy használ dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt. Felhívta a figyelmet arra: sok, alternatív eszközt használó nincs tisztában azzal, hogy a nikotin akkor is káros és ugyanúgy függőséget okoz, ha nem a dohányfüsttel kerül az emberi szervezetbe.

A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják, hanem sok esetben családtagjaik egészségét is: a felmérés szerint a dohányzók 72 százaléka kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzik otthonában, sokan zárt térben, 29 százalékuk pedig az autójában is. A dohányzó a cigaretta füstjének csupán 15 százalékát szívja be, a többi a levegőbe kerül és mások is belélegzik, akik így passzív dohányzóvá válnak - olvasható a közleményben.

A megkérdezett dohányzók több mint negyede már próbálkozott a leszokással, önerőből vagy szakember segítségével.

Kitértek arra is, hogy a dohányzás jelentős szerepet játszhat a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés kialakulásában.

A "Ne gyújts rá!"-világnap jó alkalom arra, hogy a dohányzók ezen a napon kipróbálják, "milyen az élet cigaretta nélkül", és végiggondolják, tudják-e folytatni cigaretta nélkül, vagy kérnének-e támogatást vagy segítő gyógyszert a leszokáshoz - írták, megemlítve, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzás-leszokást támogató központja napi 24 órában hívható a 06 80 44 20 44-as számon, ahol a dohányzók nemcsak tanácsot, hanem lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a teljes leszokáshoz.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Már el is tűnt a rejtélyes monolit a utah-i sivatagból

Továbbra sem tudni, hogy mi volt ez és hogy került oda, ahogy most már azt sem, hogy hova tűnt e.

A 2005-ös Megasztár szerelmespárja voltak - Ma már ilyen nagy a 3 gyerekük

Varga Feri és Balássy Betti idősebb gyerekei már iskolásak.

Különös jelenségre lettek figyelmesek a Marson ? Ilyet még a tudósok sem láttak

Egyre több információ derül ki a vörös bolygóról.

Villámgyorsan kihirdették az orvosokra vonatkozó új szabályokat

Már meg is jelentek a Magyar Közlönyben azok a kormányrendeletek, amelyek az orvosok szolgálati jogviszonyát szabályozzák. A kirendelés...

9 dolog, amivel észrevétlenül viheted be a vírust az otthonodba

A koronavírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, de a jelenlegi kutatások szerint bizonyos tárgyak felületén is képes életben maradni ?...

A szakszervezetek és a lakhatási mozgalmak együttműködése adhat egy választ a lakhatási válságra

A sokak számára hozzáférhetetlen egyéni megküzdési stratégiák helyett kollektív megoldásokkal lehetne az egyre mélyülő lakhatási...

Élve megúszták: Tyson és Jones kiábrándító retrómeccse

Egy kicsit becsapták a nagyvilágot, döntetlen lett a két korábbi bajnok összecsapása.

Home office-ban dolgozik? Akkor erről tudnia kell.

A munkáltatónak meg kell győződnie, hogy a dolgozói rendelkeznek a távmunkához szükséges feltételekkel, amiről akár személyesen is...

Íme a legnagyobb McLaren-rajongó kutya

Hallottál már Forma-1-rajongó kutyáról? Létezik! A legnagyobb McLaren-drukker kutyusnak szurkolói sapkája, pulcsija, de saját...

Gazdálkodókat érintő változások jogszabályokban, pályázatokban, közös agrárpolitikában

Még egy ágazat, amit romba dönthet a koronavírus; a köztársasági elnök nem írta alá a családi gazdaságokról szóló törvényt; az...

Megérkezett az első ritka vadlúd Tatára ? Webkamera

Ritkaságnak számító kis liliket videóztak a naszályi Ferencmajori-halastavakon, írták pénteken a Tatai Vadlúd Sokadalom szervezői....

Karanténba kényszerül a horvát kormányfő

A kormány is megerősítette, hogy mivel szoros kontakt lett, ezért óvatosságból otthonról dolgozik majd.

Sport

Hihetetlen formában van Mike Tyson a vasárnap hajnali meccse előtt - videó

A korábbi nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok ellenfele egy másik ikon, Roy Jones Jr. lesz a ringben.

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.

?Ez mind a ti hibátok!? ? eldurrant Klopp agya

A Liverpool a 93. percben kapott tizenegyesgól miatt csak egy pontot szerzett a Brighton ellen, de nem is bosszantotta igazán a németet.

Jó volt újra látni a ringben Mike Tysont és Roy Jonest, de a bunyójuk már nem volt az igazi

Tizenöt év után visszatért a szorítóba Mike Tyson, a nehézsúlyú profi ökölvívás egykori királya, rosszfiúja, sokak kedvence. Az ellenfele pedig az a Roy Jones volt, aki karrierje csúcsán érinthetetlen volt, minde

Ilyen volt, amikor Maradona táncolva melegített be meccs előtt - videó

A hihetetlen felvétel még 1989-ben készült.

Nyolc gól, két mesterhármas, Szoboszlai megállíthatatlan

Szoboszlai Dominik három góllal járult hozzá a Red Bull Salzburg 8-2-es győzelméhez az osztrák labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

A német futball legendás alakja nem félt kritizálni Diego Maradonát

Franz Beckenbauer azért a dicséretekkel sem maradt adós az argentin bálvány irányában.

Ilyen egyszerű gólt rúgni szögletből

Valljuk be, nem vártuk, hogy a katari liga fog példát mutatni a szögletkivitelezés hatékonyságából.

Maradona: ?Így játszadozhattam egy focilabdával 45 percen keresztül a kamerák előtt?

Fél évszázaddal ezelőtt állt először kamerák előtt Diego Maradona.

0

Bulvár

Kiürült magyar városokon ámulnak a kínaiak ? Pekingben is rácsodálkoznak az itteni helyzetre

Maszkok, üres utcák és tesztelésre váró emberek: Kínában már szinte csak fotókon látnak ilyet az emberek.

10 pofonegyszerű szabály, hogy ne kapd el a koronavírust és az influenzát

Az őszi-téli időszak idén azért is különösen nehéz, mert nemcsak az influenza, de a koronavírus is teljes erőbedobással támad. Ha nem adattad még be magadnak az influenzaoltást, akkor tedd meg, ha még van rá lehet

A 61 éves nő kicselezte az öregedést? ? Olyan a teste, akár egy harmincasé, és úgy is érzi magát

A 61 éves Dr. Elizabeth Lambaer kortalan szépsége megosztja a véleményt, hiszen a nő látszólag egy fiatal testben él, emiatt sokan plasztikai beavatkozásokat gyanítanak a külseje mögött. Ő viszont úgy érzi, rátal

Íme, a leggazdagabb magyar települések 2020-ban: a koronavírus itt is megmutatta hatását

A koronavírus negatív hatásai a vásárlóerő alakulásában is megmutatkoznak.

Ezért fog összeomlani a hagyományos autók gyártása

Hány lovaskocsi gyártóból lett sikeres autógyártó 100 évvel ezelőtt? A teljes anyag Ezért fog összeomlani a hagyományos autók gyártása címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Sol In

Amióta ezt a 3 dolgot nem veszem meg, egy csomó pénzt spóroltam meg

A spórolás mindenki életének része, de míg egyesek nagyon ügyesen lavíroznak az anyagiak között, másoknak ez nem megy olyan egyszerűen. Ezért szerettem volna megosztani, mi az a 3 dolog, amivel nekem rengeteget siker

blogmorzsák

Hat ok a külföldre költözésre

A legtöbbeknek a pénz, az életszínvonal dönt arról, hova költözzenek, de állhatnak a döntés mögött más okok is.

Segélykiáltás a természettől: fogynak a madaraink!

Ez jelzi, hogy nagy a baj. Az EU új biodiverzitási terve számos eszközzel küzdene ez ellen.

A Felszabadítás Útja

A II. világháború fontos európai eseményei mentén haladó útvonal a Felszabadítás Útja nevet viseli.

Az ütős ingatlanhirdetés titkai

Még az ingatlanosok közül is csak kevesen ismerik.

Mi igaz és mi nem A korona negyedik évadából?

Valóban teszteli-e a vendégeit Balmoralban a királynő? Görkorcsolyázott-e Diana a Buckingham- palotában?

Boriskola/Szőlőfajták: Imádnivalóan ropogós savak és üde aromák

A Sauvignon Blanc olyan sokszínű, hogy szinte bármihez fogyaszthatod.

Itt a hideg, rágcsálóinvázió várható

Környezetbarát riasztóval távol tarthatod az egereket, patkányokat.

Mit keres egy ötéves kislány a spirituális tanító ölében?

Szexuális visszaélés egy spirituális közösségben.

­Hazánkban is je­len van a keresztényüldözés

A keresztényüldözés sokkal szé­le­sebb valóság annál, mint amit a magyar politika kommunikál.

Clooney, a Clown és a klónok

„Három kormányzati szereplő, aki a nemreagáló fő clown helyett elmondja a főnök gondolatait.“

Hol dolgozunk majd a járvány után?

Bár sok munkavállaló szereti a home office-t, nem lehet arra számítani, hogy örökre ott maradnak majd. Mi várható?

A mozi- és tévétörténet legmegdöbbentőbb fordulatai

Klasszikusok, bombasikerek és alulértékelt produkciók egyaránt helyet kaptak a listában.

0